Fotó: MTI/Mónus Márton
Hirdetés

Két dokumentumot írtak alá; egy légtérrendészeti kormányközi megállapodást, valamint egy közép-európai többnemzeti hadosztály létrehozásáról szóló szándéknyilatkozatot.

Közös sajtótájékoztatójukon Benkő Tibor és Damir Krsticevic is kiemelte: a két ország közötti védelmi együttműködés kiváló. Mindketten kitértek arra is, hogy találkozásaik rendszeresek, legutóbb hat hónappal ezelőtt egyeztettek Horvátországban, s Damir Krsticevic ismét meghívta Benkő Tibort, hogy a következő év első felében ismét tegyen látogatást Horvátországban.

Benkő Tibor azt mondta: csak az elmúlt fél évben négy megállapodást írtak alá Horvátországgal, amelyek mentén folytatni kívánják az együttműködést. Úgy fogalmazott, hogy közösek a feladatok, közösek a célkitűzések, „az európai népek biztonságáért közösen kell, hogy feleljünk”. Hangsúlyozta, hogy a kormányközi megállapodások nemcsak Magyarországnak és Horvátországnak jók, hanem erősítik a NATO képességet is, hiszen a két ország légtere egyben NATO-légtér is.

A magyar honvédelmi miniszter kérdésre válaszolva elmondta, hogy a két ország közötti védelmi együttműködés keretében érintették a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési programot is.

A politikus gratulált horvát kollégájának ahhoz, hogy elérték az 1,7 százalékos védelmi költségvetési szintet.

Damir Krsticevic kiemelte: a két aláírt dokumentum közül a légtérrendészeti kormányközi megállapodás célja, hogy a két nemzet légierejét alkalmassá tegyék, rugalmasan tudjanak igazodni a feladatok megoldásához. Ez a megállapodás lehetőséget biztosít, hogy diplomáciai külön engedély, illetve a kormányok engedélye nélkül segíthessék egymás légterének védelmét.

A két tárcavezető az április 25-én kezdődő és június 10-ig tartó, 12 partnerország részvételével Magyarországon tartandó nemzetközi hadgyakorlatról is egyeztetett.

Kérdésre válaszolva Damir Krsticevic azt mondta: Európa jelentős migrációs kihívással néz szembe. Ez mindenekelőtt biztonságpolitikai ügy, de humanitárius kérdés is – tette hozzá.

Horvátországnak van a leghosszabb határa, ezért is fontos valamennyi országgal való együttműködés – jegyezte meg.