Brenner Koloman (Jobbik) az Orbán-rendszer „bűneit” ismertette. Azt mondta: egy elszalasztott évtized kimeríthetetlen pénzbősége után az emberek több mint 75 százaléka él az uniós szegénységi küszöb alatt.

Hirdetés

Oktatásba, egészségügybe kellett volna fektetni szerinte, nem „30 centis kilátókba” vagy betonba önteni a pénzt. Azt mondta: a gazdasági növekedés 2019-hez képest csupán 2,1 százalékos volt tavaly. Szerinte a kormány gyűlöletet kelt, de végletes korrupcióval is vádolta a kabinetet.

Dömötör Csaba: az önök szövetségesei mindent elherdáltak

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára azt válaszolta: 2010-ben IMF-hitelek rabságában volt az ország. Ebből az ország kilábalt, a járvány előtt minden évben 5 százalék felett nőtt a gazdaság.

A baloldali kormányzás idején a stratégiai iparágakban csökkent a magyar tulajdon aránya, a jelenlegi kabinet azonban ennek növelésére törekedett. „Az önök szövetségesei mindent elherdáltak, 190 magyar vállalatot eladtak” – jelentette ki, hozzátéve: a városházát is eladnák.

Korábban írtuk

A munkanélküliséget 12 százalékról 4 alá csökkentette a jelenlegi kabinet, így a magyar már egy munka alapú társadalom. A bérek reálértéken 70 százalékkal nőttek bő tíz év alatt, és jelentős támogatásokat kapnak a családok – hangsúlyozta.