Fotó: YouTube (képernyőfotó)
Hirdetés

Brenner Koloman az MTI-nek elmondta: az ülésen lemondott frakcióvezető-helyettesi megbízatásáról; az ő és a képviselőcsoportból múlt szerdán távozott Farkas Gergely helyére Csányi Tamást és Magyar Zoltánt választották meg a résztvevők.

A Jobbik május 18-án jelentette be, hogy Balczó Zoltánra kívánják lecserélni a parlamenti alelnöki poszton Sneider Tamást.

Akkori közlésük szerint nem személyről, hanem feladatról szól a döntés, hiszen minden posztra megpróbálják a legmegfelelőbb személyt állítani.

Korábban írtuk

Sneider Tamás napokkal később azt közölte, nem mond le, majd egy hét múltán megvált a poszttól és kilépett a Jobbik-frakcióból.

Eközben Balczó Zoltán azzal mondta vissza a felkérést, hogy nem sikerült „nyugodt körülmények között, az Országgyűlésben kialakult rutinnak megfelelően” levezényelni a személycserét.