Fotó: facebook.com (képernyőfotó)
Hirdetés

A kommunikációs igazgató kijelentette: elég abból, hogy Brüsszel a migráción keresztül a terrorizmust is pénzeli, a Fidesz ezért egy kampányvideót indít, amelyben erre hívják fel a figyelmet. A rövidfilmben a Magyarországon nemrég elfogott Hassan F. ügyét mutatják be.

Közölte, Hassan F. a gyanú szerint nem más, mint egy szír terroristavezér, vagyis Brüsszel bevándorláspárti politikájának eredményeként simán beengedték Európába az Iszlám Állam egyik terroristavezérét, aki a gyanú szerint 20 embert végzett ki, és öngyilkos merényleteket szervezett.

Hassan F.-t nem csak beengedték, hanem menekültként ismerték el, és pénzzel feltöltött migránskártyával is segítették őt, azaz Brüsszel havonta utalgatott pénzt a migránskártyán egy terroristának – tette hozzá Hidvéghi Balázs.

A kommunikációs igazgató azt mondta: biztos abban, velük együtt sokan gondolják úgy, hogy ebből elég. „Meg kell állítani a bevándorlást és meg kell állítani a bevándorláspárti erőket!” – jelentette ki, hangsúlyozva: erről szól az új kampányfilmjük is, amelyet az interneten és a televízióban fognak terjeszteni.

Kérdésre Hidvéghi Balázs elmondta: hosszú ideje világosan, egyértelműen bírálják a bevándorláspárti politikát, mert látják milyen következményekkel jár. Közölte, biztosak benne, hogy a bevándorláspárti erők nekik támadnak majd, ahogy korábban minden vitás kérdésben így tettek, nekik azonban Magyarország, a magyar emberek véleménye az első.

Magyarországot és az Európai Uniót is meg kell védeni az illegális migrációtól és a terrorizmustól, ennek az öngyilkos politikának megálljt kell szabni – jelentette ki a kommunikációs igazgató.

Manfred Weber, az EPP csúcsjelöltjének nyilatkozatáról, miszerint ha Orbán Viktor még inkább eltávolodik a néppártól, nem lesz visszaút számára és a Fidesz számára, azt mondta: három hét múlva döntenek az emberek arról, hogyan nézzen ki a jövőben az Európai Parlament, az új európai vezetés, a különböző pártcsaládok és erőviszonyaik, és ezt a döntést meg kell várni.

A bevándorlást meg kell állítani!

Üzenjük Brüsszelnek: a bevándorlást meg kell állítani!Május 26-án szavazzunk a Fideszre!Küldd tovább!

Gepostet von Fidesz am Freitag, 3. Mai 2019

„Mi azt szeretnénk elérni, hogy az Európai Néppárt ne váljon bevándorláspárti erők foglyává, és ne kizárólag a baloldallal és a bevándorláspárti erőkkel akarjon együttműködni” – jelentette ki Hidvéghi Balázs. Szerintük van más út is, van egy karakteres jobboldali politika, az ezt képviselő erők, és az Európai Néppártnak velük kellene összefognia, együttműködnie – rögzítette, hozzátéve: a politikai vita zajlik, a május 26-i voksolás után tudnak dönteni arról, hogyan tovább.

A párt közölte, a kampányvideó ezen a linken érhető el.