Azt látjuk, hogy az Európai Bizottság alapvetően a magyar alkotmány megváltoztatását szeretné elérni, és azt kérdezzük a…

Gepostet von Kovács Zoltán am Donnerstag, 11. Juni 2020
Hirdetés

Kovács Zoltán emlékeztetett, szerdán Vera Jourová, az Európai Bizottság egyik alelnöke azt mondta, hogy a mostani nemzeti konzultáció utolsó kérdése, ami a migrációval foglalkozik, nem igaz.

Ezzel szemben az igazság az, hogy 2018 óta a magyar alaptörvény része az úgynevezett első biztonságos ország alapelve, ami azt jelenti, hogy olyan személyek, akik biztonságos országból érkeznek Magyarország határaihoz, nem jogosultak menedékjogi kérelmet benyújtani – mondta Kovács Zoltán.

Jelezte, a bizottság jelenleg is három kötelezettségszegési eljárást folytat az ország ellen, aminek a célja teljesen egyértelmű: fel akarja lazítani, meg akarja változtatni a szigorú magyarországi bevándorlási politikát és intézkedéseket.

Korábban írtuk

Ez pedig azzal járna, hogy meg kellene változtatni az alaptörvénynek az előbb említett részét – fűzte hozzá, hangsúlyozva: „nekünk az a dolgunk, hogy felhívjuk erre a magyarok figyelmét és véleményt, egyúttal iránymutatást kérjünk tőlük”.