Fotó: Győri Enikő, Facebook
Hirdetés

A képviselő az EP gazdasági és monetáris bizottságának hétfői ülésével kapcsolatban nyilatkozott, amely során emlékeztette Valdis Dombrovskis ügyvezető európai bizottsági alelnököt és Paolo Gentiloni gazdaságpolitikáért felelős biztost, hogy a helyreállítási alap egyik fő célja, hogy minden tagállam számára egyenlő feltételeket biztosítson a gazdasági talpraálláshoz. „A magyaroknak járó pénzek visszatartása pedig ezzel a céllal ellentétes – hangsúlyozta.

A képviselő a sajtóközleményben közölte: kérdésére, miszerint egyes országok helyreállítási tervének jóváhagyása nem teremt-e egyenlőtlen feltételeket, nem kapott érdemi választ a bizottsági tisztviselőktől, amint arra sem, mi a pontos jogalapja a források visszaállításnak.

”Az a bizottsági magyarázat, hogy az országspecifikus ajánlások részleges teljesítése okán járhatnak így el, nem áll meg a lábán, hisz a testülettől származó értékelések sokszor nem is uniós hatáskörbe tartozó és erősen szubjektív kérdésekben születnek, az általános végrehajtási arányuk pedig uniós szinten is csak 41 százalék„ – tette hozzá.

A magyar képviselő rámutatott: az eredményes gazdasági helyreállítás érdekében arra kellene figyelni, hogy a tagállamok megfelelően teljesítsék az alapvető gazdasági célkitűzéseket a pénzügyi stabilitás terén. Mint hangsúlyozta, ”az európai szemeszter elnevezésű gazdaságpolitikai koordinációs gyakorlat alá tartozó területek további bővítése helyett jobb lenne az eredeti célra, a felelős gazdálkodásra koncentrálni, nem pedig beemelni gazdaságon kívüli, ideológiákkal terhes témákat. Továbbá a bizottság és a tagállamok közötti kétoldalú párbeszédet erősíteni kellene azzal, hogy a végrehajtó testület érdemben fogadókész a tagállamok érveire, speciális problémáira. Ezáltal javulna az ajánlások végrehajtási aránya is – tette hozzá.

Korábban írtuk

„Sajnálom, hogy arra sem kaptam választ, miként kívánja idén tavasszal javítani a bizottság ezt a párbeszédet” – mondta el a képviselő.