Buda visszavívása
A budai várat a török megszállóktól 1686. szeptember 2-án, a keresztény Európa összefogásával sikerült visszavenni. Magyarország egész történelme során vérét áldozta Európáért. A magyarok mindent elkövettek, hogy egy európai összefogás eredményeként végre keresztény lobogó lengjen a budai vár ormán a török harci jelvények helyett.
A török hódoltság alatt az országban sokan ébredtek harangszó helyett a müezzin hangjára. Nem volt ez másképp a budai várban sem, ahol a keresztény templomokat a török megszállás után dzsámivá alakították. Sokféle náció lakott a várnegyed területén, meglehetősen elkülönülve: törökök, magyarok, svábok és zsidók.
XI. Ince pápa szellemi vezetésével, sokféle nemzet összefogásával 1683-ban a Szent Liga egységes európai akaratot tudott megjeleníteni az erőszakos hódítókkal szemben. Bécs felmentése, Esztergom és Visegrád bevétele után 1686-ban az egyesült sereg 65 ezer katonával (köztük 15 ezer magyarral) megérkezett Buda felszabadítására. A budai vár bevétele három hónapig tartott, és 1686. szeptember 2-án győzelemmel végződött. Kemény, sok véráldozatot követelő ostrom folyt, de az olasz hadmérnökök segítségével sikeresen vették föl a harcot a fejlett harcmodorral és fegyverekkel, no meg sok pénzzel, ugyanakkor csak tízezres védőerővel rendelkező oszmán törökökkel.
A korabeli feljegyzések közül a legtöbb információt a katona-író Michele D’Aste naplója (Napló Budavár 1686. évi ostromáról) tartalmazza. A mű nemcsak a magyar, de a modern európai történetírás alapvető forrása. Létezéséről tudtak a történészek, de évszázadokon át hiába kutattak utána. Végül a kéziratot Ernesto Piacentini minorita szerzetes találta meg 1978-ban a viterbói Teológiai Intézet könyvtárárban. A professzor kánonjogot és egyháztörténetet tanított, de kiváló nyelvész is volt. Munkájával a sok helyen ma már érthetetlen szöveget gondozásba vette, és először olasz, majd magyar nyelven is kiadták.
A napló hitelesen tartalmazza, hogy miként zajlott le a vár visszavívásának utolsó napja, szeptember másodika. D’Aste alezredes Buda visszafoglalásáról szóló naplóját 1686. május 26. és szeptember 1. között írta. 1685-ben az egyesült seregek vezetését Lotaringiai Károly hercegre bízták, aki 1686. június 28-án érkezett a Gellért-hegy alá. Július 25-én a törökök nagy kitörést kíséreltek meg. Károly herceg veszteséget szenvedett, D’Aste alezredest comblövés érte. Végül az egyesült seregek az általános rohamot az augusztus 31-én megtartott haditanácson szeptember elsejére tűzték ki, de a bajor választófejedelem kérésére szeptember 2-ára halasztották.
A roham rövid, de véres volt, D’Aste az esztergomi rondellán parancsnokolt. Ő jutott be elsőként a várba, mögötte Fiáth János a hajdúival. D’Aste két lövést és több lándzsadöfést kapott. A sebesültet az olasz Ruggiero páter vezette pesti hadikórházba szállították, ahol 9-én elhunyt. Tetemét átmenetileg a pesti ferencesekhez vitték, majd barátja, Marsigli olasz hadmérnök és történész átvitette a Budavári Nagyboldogasszony-templomba, ahol a hajóban temették el. Az alezredes az utolsó bejegyzést a naplójába szeptember elsején írta: „Ma megtörténik a döntő ütközet.” A végén idegen kézírással ez olvasható: „A parancsot teljesítettük.”
Michele D’Aste tetemét sokáig keresték, de a Schulek-féle átalakításkor a templomban nyugvók földi maradványait áthelyezték az épület déli oldala mellé, a falon kívül épített kriptába. 1986. szeptember 8-án hivatalos engedélyek birtokában Kiszely István antropológus és munkatársai felnyitották a Schulek-féle kriptát, ahová egy csigalépcső vezetett le, a végén művészi kovácsoltvas ajtóval. A falába egymás fölé vágott 48 darab, téglával kirakott boltíves fülkében voltak a koporsók. Sajnos a megtartásuk nagyon rossz volt. Egymás fölött 7-8 fülke volt befalazva, és különböző számokkal ellátva. A számozás feloldását nem találták meg, de a Schulek-dokumentumok átvizsgálása után nincs kizárva, hogy sikerül. Legalábbis eddig így hitték a szakemberek.
A templom nemrég történt felújítása során az említett kriptát ismét felnyitották, és elszállították a koporsókat a maradványokkal együtt. A téglaboltozatos fülkéket lebontották, és megszüntették a katakombához hasonló klasszikus sírboltot. Pedig felújítva, idegenforgalmi látványnak is érdekes lehetett volna, nem szólva arról, hogy nem akárkiket temettek oda. Nem tudható, kinek az ötlete volt, hogy szétromboljanak egy ma már műemléknek számító építményt. A maradványokat a Természettudományi Múzeum Embertani Tárába vitték. Így most csak egy 1936-ban a templom külső falára erősített díszes tábla emlékeztet a hős katonára és kiváló íróra, Michele D’Astéra.