A kölcsönszerződés másolatát az ellenzéki politikus már decemberben bemutatta a sajtónak. A dokumentum tanúsága szerint Bábolna szocialista polgármestere és országgyűlési képviselője, Horváth Klára 2006-ban 20 millió forintot vett fel hat hónapra az IKR Zrt. vezérigazgatójától. A bábolnai képviselő-testület tavaly októberben az IKR Zrt.-nek adott bérbe 103 hektárnyi földet. A területből 85 hektár állami tulajdonban van, de a vagyonkezelői jogot a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. átengedte a bábolnai önkormányzatnak. Az önkormányzat azonban nem jegyeztette be vagyonkezelői jogát a földhivatalban. A mulasztásra hivatkozva az MNV Zrt. a múlt héten semmissé nyilvánította az IKR Zrt.-vel kötött bérleti szerződést, amelyet Bábolna kénytelen felbontani. Horváth Klára polgármester korábban megkérdőjelezte a Budai Gyula által bemutatott kölcsönszerződés hitelességét, és beperelte a Magosz szövetségi igazgatóját. A 20 millió forintnak egyébként az MSZP-s politikus 2007-es parlamenti vagyonnyilatkozatában nincs nyoma.

(hirtv.hu)