A Miniszterelnökség Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára hangsúlyozta: a közös munka, a párbeszéd folyamatos, a kormány, illetve a főváros képviselői napi-heti szinten egyeztetnek.

Hirdetés

Fürjes Balázs elmondta: Budapest fejlesztése egyszerre feladata a mindenkori nemzeti kormánynak és a mindenkori városvezetésnek. 

– Budapest fejlesztéséhez két dolog kell: pénz és partnerség, pénz és közös akarat – hangsúlyozta online sajtótájékoztatóján az államtitkár.

A kormány a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának csütörtöki ülésén ötpontos megállapodást javasol Karácsony Gergelynek. Ezen javaslatcsomag alapján a kabinet a következő három-négy évben újabb hatvanmilliárd forint extra állami költségvetési forrást csoportosítana át Budapest fejlesztésére, míg a következő öt-tíz évben közel háromezer milliárd forint uniós forrást fordítana a budapesti fejlesztésekre. A kormány a következő célterületeket javasolja: a budapesti egészségügy fejlesztése; oktatás, különösen az egyetemek fejlesztése; a közlekedés helyzetének javítása; Budapest zöldítése.

Korábban írtuk

A kormány öt pontja így hangzik:

1. A tavalyi évhez hasonlóan 10 milliárd forint elosztása 2021-ben a kerületi rendelők, gyermekrendelők, járóbeteg-ellátó intézmények fejlesztésére.

2. A kormány magára vállalná három jelentős nagyberuházás megvalósítását, tehermentesítve a várost: a pesti rakpartok felújítását, átalakítását, a budai fonódó villamoshálózat déli irányú meghosszabbítását, illetve a kelenföldi buszpályaudvar fejlesztését.

3. Arra kérik a fővárost, hogy támogassa a Zöld Budapest kormányprogramot: a következő öt évben 39 helyszínen – parkerdőkben, illetve városi parkokban – összesen 2060 hektáron (azaz nagyjából 2500 focipályának megfelelő méretű területen) hajtsanak végre zöldterület-fejlesztést több mint 200 milliárd forint értékben; a program keretében új zöldfelületek jönnének létre, illetve megújulnának már meglévők.

4. A következő öt-tíz évben fordítsanak 3000 milliárd forint körüli összeget európai uniós forrásokból Budapest fejlesztésére. Ezt a forrást a budapesti kórházak fejlesztésére, illetve az egészségügy javítására, közlekedés-fejlesztésre, zöldterületek „javítására”, valamint az oktatási területre, elsősorban egyetemfejlesztésre fordítanák.

5. Kérik a Budapest Vasút 2040 program, vagyis a budapesti és agglomerációs vasúti fejlesztési stratégia támogatását is, ami a kormány által kidolgozott, 2040-ig szóló stratégia.

Az eredeti tervek szerint a közfejlesztések tanácsának ülése után Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes és Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára közös online sajtótájékoztatót tartott volna, ám ezt váratlanul lemondták.

5 pontos javaslatot teszünk a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) mail ülésén a városvezetésnek. Az FKT a Főváros és…

Posted by Fürjes Balázs on Thursday, March 18, 2021