Miklósa Erika operaénekes, Kemény Dénes, a magyar vízilabda-válogatott egykori szövetségi kapitánya és Merkely Béla professzor, a Semmelweis Egyetem rektora a tervezett 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságról és ezzel összefüggésben a dél-pesti terület rehabilitációjáról írt nyílt levelet Karácsony Gergelynek, illetve az új városvezetésnek.

A levelet Miklósa Erika tette közzé Facebook-oldalán. 

„Magánszemélyként, civilként és Budapest felelős díszpolgáraiként mondtunk véleményt a tervezett atlétikai sport- és szabadidős parkról. Mellette vagyunk, és azt gondoljuk, talán a fővárosi döntés előtt érdemes róla még beszélni”

– fogalmazott.

„Az atlétikai világbajnokság a világ egyik legnézettebb, legnagyobb presztízsű nemzetközi sporteseménye. A vébé előtt és alatt Budapestre figyel a világ, az esemény hozzájárul fővárosunk ismertségének növeléséhez, amelynek értékét pénzben nem lehet kifejezni.
Mindannyian egyetértünk abban, hogy Budapesten kiemelt szerepet kell kapnia az egészségügynek, a kórházak fejlesztésének, de legalább ugyanennyire fontos a prevenció, a lakossági edukáció, az egyének tudatosabb egészség szemlélete, mindezt annak érdekében, hogy az utánunk következő generációk egészségesebbek legyenek.
A tervezett atlétikai központ ideiglenes lelátókkal bővítve kezdené meg működését a világversenyre, de utána egy lényegesen kisebb lelátójú, hazánkban egyedülálló atlétikai centrum maradna edzőpályákkal, fedett edzőcsarnokkal, és ami legalább ennyire fontos, az egészséges életmód igényeit kiszolgáló sport- és szabadidős parkkal a fővárosi lakosok számára is.
Az atlétikai központ, valamint a sport- és szabadidős park hosszú távon kínálhatna sportolási lehetőséget az egyetemi hallgatóknak – elhelyezkedése miatt elsősorban a Semmelweis Egyetem, a Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói érintettek –, továbbá a nagyközönségnek, futóknak, a szabadidősport szerelmeseinek.
A világbajnokság tervezett helyszíne sajnos ma Budapest szégyenfoltja. A belvároshoz közeli Duna-parti terület emberektől elzárt, inkább hasonlít egy szemétlerakóra és roncstelepre, mintsem egy élhető környezetre. Ha megvalósul e beruházás, az számos további infrastrukturális és közlekedési fejlesztést von maga után, Budapest egy újabb része válhat méltóvá egy európai világvároshoz, amelynek előnyeiből minden budapesti polgár részesülhet” – áll a levélben.

Hirdetés

Hosszú poszt lesz, fontos, benne egy nyílt levéllel Budapest új városvezetésének. Ma ugyanis levelet vittem Karácsony…

Gepostet von Erika Miklósa am Donnerstag, 21. November 2019

A stadionstoppal kampányoló Karácsony Gergely nemrégiben a Magyar Atlétikai Szövetséggel is találkozott, a megbeszélést a szövetség pozitívnak és előremutatónak értékelte. A főváros azonban hivatalosan eddig nem foglalt állást az ügyben.