Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs
Orbán Viktor miniszterelnök és Janez Jansa, a Szlovén Demokrata Párt elnöke kezet fog a CDI római vezetőségi ülésén 2019. október 11-én.
Hirdetés

A politikus részt vett a CDI – amely 1999-ig a Kereszténydemokrata Internacionálé nevet viselte – rendezvényén. A CDI – amelynek egyik alelnöki tisztségét Orbán Viktor miniszterelnök tölti be – az olasz fővárosban tartja vezetőségi ülését.

Németh Zsolt közölte: tavaly február óta, amikor Budapesten tartotta a vezetőségi ülését a CDI, látványos növekedés, megerősödés jellemzi ezt a nemzetközi pártszervezetet Afrikában, Ázsiában, Európában, Amerikában, továbbá a Kárpát-medencében is, hiszen határon túli magyar pártok is a részei. Ennek a növekedésnek ma egy nagyon fontos állomásához érkeztek a budapesti intézet létrehozásával, hogy a szervezet megerősödési folyamata az elkövetkező években kiteljesedhessen – fogalmazott.

Emlékeztetett: a tavalyi budapesti ülésen már felmerült az intézet létrehozásának a gondolata, majd novemberben Afrikában tartották a következő ülést, amelyen egy munkacsoportot állítottak fel. Ez a munkacsoport több ülést tartott, és a jelentése alapján döntést hozott a CDI az intézet megalapításáról – közölte.

Kifejtette: az intézet részben azzal fog foglalkozni, hogy erősítse a tagszervezetek pártszerű működését, és hasonlóan fontos, hogy egy olyan politikai iránymutatást nyújt a majd a tagpártoknak, amely a napi politikánál mélyebben foglalkozik a nemzetközi válságokkal és a nemzetközi kapcsolatokkal.

Németh Zsolt kitért rá: a mostani ülésen is megvitatták a venezuelai, a kubai és az ecuadori, továbbá a libanoni és a szíriai helyzetet, valamint afrikai ügyekről is tárgyaltak.

Azt is mondta: Orbán Viktor az ülésen beszámolt arról, hogy miként alakul az európai uniós intézmények felállása az európai parlamenti választások után, valamint beszélt a magyarországi és a közép-európai helyzetről is. A kormányfő hangsúlyozta, hogy „kulcsfontosságú lenne” az Európai Néppárton belül – amely egyébként a CDI-nek tagszervezete – a szolidaritás megerősítése, hiszen az elmúlt időben a magyar biztosjelölt elutasítása „ennek az egységnek a hiányával is részben magyarázható” – mondta Németh Zsolt.