Budapesten is bezártak egy iskolát az influenza miatt
Hétfőn még csak minden harmadik, szerdára már minden második diákot ledöntött a lábáról a vírusfertőzés – mondta a Krónikának az iskola igazgatója. Szabóné Molnár Mónika úgy tájékoztatott, hogy a 157 tanulóból nyolcvan lett beteg, de a 18 tanárból is nyolcan elkapták a vírust. A tünetek hasonlóak: láz, köhögés, nátha, fejfájás, rosszullét. A gyerekek azonban viszonylag gyorsan túlvannak a betegségen. Eddig senki nem került kórházba az iskolából. Az intézmény a jövő hét végéig zárva tart.
Az igazgatónő elmondta azt is: azok a pedagógusok, akik nem lettek betegek, csütörtökön megkapták a H1N1-oltást – bár tudják, hogy még körülbelül két hét, mire a védettség kialakul. Az iskolát alaposan fertőtlenítették, és a tervek szerint a jövő hét második felében lesz egy újabb fertőtlenítés.
Végh Erzsébet regionális tiszti főorvos a Krónikának azt mondta: szerdán két mintát vettek le, és mindkettőből kimutatták a H1N1 vírust. Tehát egyértelmű, hogy az új vírus fertőzött. Egyébként az iskola saját hatáskörben döntött a bezárásról. Az ÁNTSZ ezt nem szokta javasolni. A szakember hozzátette: több helyi közösségi járványt jelentettek a régióban.
(Krónika)