Fotó: MTI/Rosta Tibor (archív)
Hirdetés

Kásler Miklós hangsúlyozta, az évente ismétlődő lyoni összejövetelek alkalmasak arra, hogy körvonalazódjanak azok a nagy nemzetközi trendek, elképzelések és lehetőségek, amelyek megszabják a rákkutatás és -gyógyítás távlatát rövid-, közép- és hosszútávon.

Hozzátette, mostani részvételének célja az volt, hogy tájékoztassa a nemzetközi onkológus közvéleményét a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia létrejöttéről, részben azért, hogy meghatározzák a helyét a világ onkológiai térképén, illetve lerakják azokat az alapokat, amelyek lehetővé teszik a kapcsolatok kialakítását a többi nagy nemzetközi szervezettel és a nagy onkológiai intézetekkel.

A húsz ország részvételével júniusban Budapesten megalakult nemzetközi tudós testület összefogja az onkológia területén meglévő tudásanyagot, amelyet egymás között megosztva a részt vevő országok jelentős lépéseket érhetnek el a megelőzésben és a kezelésben. Az országok között közös munka megjelenhet például a gyógyszerinnovációban és klinikai kutatásokban is.

A fő célkitűzés a rákos betegségek megelőzése, de ezzel együtt a gyógyítás hatékonyságát is növelni szeretnék, ehhez pedig személyre szabott terápia szükséges.

Az akadémia budapesti székhellyel működik, létrejöttéhez a magyar állam 500 millió forinttal járult hozzá, és az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) is a támogatásáról biztosította a testületet.

Az akadémia megalakítása 25 év közös munka eredménye, és célja az is, hogy az oktatás és kutatás területén is minél gyorsabb legyen a tapasztalatcsere.