Fotó: demokrata.hu
Hirdetés

Az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón Szánthó Miklós elmondta: az ACU-val való kapcsolat immár két évre tekint vissza, ennek köszönhető, hogy 2020-ban részt vehetett kollégájával, Kovács Istvánnal, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatójával az Egyesült Államokban rendezett CPAC-en, és szólalhatott fel ugyanazon a színpadon, mint nem sokkal később Donald Trump.

Azzal kapcsolatban, mi köti össze az óceán két partján élő konzervatívokat, az igazgató hangsúlyozta: mindannyian ugyanazokat a hagyományos értékeket tiszteljük, úgy is, mint a hazaszeretet, a patriotizmus, a család vagy a határok védelme. Ez a fajta életmód azonban, emelte ki, mind az Egyesült Államokban, mind hazánkban „átfogó támadás alatt” áll, hiszen a progresszív fősodor minden erejével igyekszik elnyomni a neki nem tetsző véleményt.

Szánthó Miklós elmondta: a harc a szabadság és az érzékenység között folyik, és míg mi itt, Közép-Európában legyőztük a marxizmust, annak egy „liberalizált formája” időközben felütötte a fejét a nyugati egyetemi kampuszokon. Szerinte azonban „a baloldaliak túltolják a biciklit”, és a létező „legszélsőségesebb koncepciókat” próbálják megvalósítani, amellyel viszont a konzervatív közösség egy „természetes immunválaszát” hívják életre.

A 2022-ben – várhatóan márciusban – Budapesten rendezendő CPAC az Alapjogokért Központ igazgatója szerint egyfajta hidat jelenthet majd a nemzetközi konzervatív erők között, és egyben megmutathatja a liberális elitnek, hogy „nemzetközi szinten is együtt tudunk működni”, össze tudunk fogni, ha kell. A rendezvényen a jelenlegi tervek szerint részt vesznek majd a világ legismertebb és legelismertebb konzervatív politikusai, gondolkodói és influenszerei is.

Dan Schneider, a konferenciát szervező ACU ügyvezető igazgatója kifejtette: hat évvel ezelőttig nem rendeztek CPAC-et az Egyesült Államok határain kívül, és akkor is csak azért, mert egyre több erre irányuló megkeresés és kérés érkezett hozzájuk. A CPAC-et korábban még nem tartották európai országban, mert az volt a céljuk, hogy egy olyan helyszínt találjanak, ahonnan valóban erős üzenetet lehet küldeni a világ minden tájára a nemzeti szuverenitást és az egyéni szabadságot illetően; erre pedig a leginkább megfelelő helynek Magyarországot tartják.

Dan Schneider a konzervativizmusról elmélkedve azt a Budapesten látottakhoz hasonlította: ahol megvédik és felújítják azt, ami régi, de gyönyörű és ha kell, mellé még több szépséget építenek; ezzel szemben azonban a progresszív liberalizmus minden, már meglévő szépet lerombolna és azt „fura ötletekkel” helyettesítené.

Honlapunk kérdésére Dan Schneider kifejtette: a konzervatív embereknek emlékezniük kell, hogy „jogaik Istentől valók, nem pedig a királytól”, és bár egy kiváló vezető mindig jól jön, ám mindenkinek személyes felelőssége, hogy harcoljon azért, amit értékesnek tart, máskülönben „minden elvész”. Említette, milyen nagy hatással volt rá az 1956-os olimpiai magyar vízilabda-válogatott története, amely szintén azt példázta, hogy szívvel és erővel bármilyen nagy hatalommal szemben lehetséges a győzelem. Szánthó Miklós ugyanerről elmondta: mindenkinek a maga közösségében kell tennie, és bátornak kell lennie. Hazánkban egyelőre a Nyugaton már mércének számító politikai korrektség még nem volt képes mély gyökereket verni, még nem veszíti el valaki az állását azért, mert konzervatív értékeket hangoztat, ezt pedig „ki kell használni” még akkor is, ha valaki nem akar pártpolitizálni.

Újságírói kérdésre Szánthó Miklós elmondta: a 2022-es CPAC résztvevőinek névsorát az elkövetkező hónapok során tudják nyilvánosságra hozni, hiszen az esemény még szervezés alatt áll, így nem tudta megerősíteni vagy megcáfolni, hogy Donald Trump volt amerikai elnök köztük lesz-e.

Korábban írtuk