Egy ciklusokon átívelő, nagyszabású rekonstrukciót követően újra régi pompájában tárul majd elénk a Budavári Királyi Palota. A baloldali és liberális ellenzék presztízsberuházásról szóló vádjait felülírja az építő szándék és a komoly elhatározás: a palota újra az ezeréves Magyarország legfontosabb jelképe lesz közjogi és szakrális értelemben egyaránt.


Hetven év három emberöltő. Hét évtized egy épület életében sem kevés, emberi léptékkel mérve azonban épp elég ahhoz, hogy egy látvány megszokottá, a városkép jellemző elemévé váljon. Így vált a Budavári Palota a dunai látkép szerves részévé: sokaknak talán már fel sem tűnik, hogy évtizedek óta egy hiteltelen, szocreál épület áll a hajdani pompás királyi palota helyén. A Budavári Palota elcsúfított változata az ötvenes–hatvanas évek stílusjegyeit viseli magán, és nyomokban sem emlékeztet a magyar királyok híres rezidenciájára…

A Budavári Királyi Palota az esztergomi és a visegrádi királyi székhelyek mellett a harmadik legfontosabb uralkodói központ volt a magyar történelem során. A középkori, fényűző gótikus palotát a XIV. század elején kezdték el építeni, melyet Nagy Lajos, Zsigmond és Mátyás király is folyamatosan bővített. Mátyás reneszánsz palotájának hanyatlása 1541-től, a török megszállással kezdődött és másfél évszázad alatt szinte teljesen tönkrement. Az új palota építése 1715-ben kezdődött, immár barokk stílusban, amely azután folyamatosan formálódott és bővült a XIX. század végéig, amikor Ybl Miklós és Hauszmann Alajos tervei alapján felépült az új, neobarokk palota.

A 125 évvel ezelőtt kezdődő palotaépítést akkoriban is tekintélyes testület segítette és akkor is a Várkert bazár volt a főpróba. A Várkert bazár megépítése után Ferenc József magához hívatta Ybl Miklóst, hogy a palota bővítéséről egyeztessen vele. Az építész a trónörökös pár számára meg is tervezte a krisztinavárosi palotaszárnyat, ám Rudolf rejtélyes öngyilkossága miatt az építkezés abbamaradt. Ybl Miklós halála után Hauszmann Alajos irányításával épült fel a királyi palota. Az építkezés 15 évig tartott.

A második világháború során a Budai Vár hadszíntérré vált. 1945 telén a német csapatok és a velük harcoló magyarok a Várnegyedbe szorultak vissza. A palotát és közvetlen környezetét súlyos találatok érték, a bombázások és a szovjet tüzérség célpontja lett. A harcok után a palota még napokig égett, a legsúlyosabb károk ekkor keletkeztek. A kupolaszerkezet kiégett, a Mária Terézia-szárnyból csak a homlokzat maradt. Tönkrement a díszes tetőszerkezet, a Vártemplom. A Szent Jobb-kápolnát később lebontották, a palota épen maradt berendezési tárgyait széthordták (bár közülük néhány ma is felbukkan a legkülönfélébb helyeken, például aukciókon).

S bár az épület belső tereiben a kupola és a homlokzat a súlyos sérülések ellenére megmenthető lett volna, nem volt ilyen szándék: a pártállami rekonstrukció a palotának többet ártott, mint maga a háború.

A főváros második világháborús ostromát a kommunista rendszer rombolása, majd a rendszerváltás utáni évtizedek tehetetlen egy helyben topogása követte. Ezek a korszakok nemcsak, hogy nyomot hagytak a Budai Vár arculatán, de alaposan átformálták stílusjegyeit. Ennek a metamorfózisnak esett áldozatul szinte az összes homlokzati díszítés, a kupola (tetején a Szent Korona másolatával) és a kétkarú Habsburg-lépcső.

A második világháború előtt a Hauszmann Alajos tervei alapján épült Budavári Palota az Országház mellett Magyarország szimbóluma volt: a Duna bal partján a törvényhozó, a jobb partján a végrehajtó hatalom központja állott. A pártállam viszont nem akart tudomást venni a hatalmi ágak szétválasztásáról, így a Budavári Palota szerepe évekig tisztázatlan maradt, számos vita tárgyát képezte, végül a „szocialista kultúra fellegvára” lett.

Ma a gazdagon díszített termek helyén puritán épületbelső, a hajdani szecessziós kupola helyén a hatvanas évek vasbeton szerkezete, a korabeli nyílászárók helyén jellegtelen szocreál ablakok törik meg az egykori varázst. Ez volt a cél: eltüntetni, elrontani az épület külsejét, leverni a gazdag stukkókat, megsemmisíteni a gazdagon díszített belső tereket, hogy a hajdani palota méltóságára semmi ne emlékeztesse a látogatót. Ennek a célnak az felelt meg a leginkább, hogy a palota épületében a Kádár-kor szelleméhez illő szocreál kultúrcentrumot hozzanak létre. A dunai homlokzatról hiányzik a timpanon szoborcsoport mellett az összes stukkódísz, de a leginkább az eredeti Habsburg-lépcső hiánya szembetűnő. A palotát megfosztották minden pompájától, és szimbolikus értelemben a méltóságától is.

A rendszerváltást követő másfél évtizedet egy-két kivételtől eltekintve az egy helyben topogás jellemezte. A Sándor-palota 2002-es felújítását követően nyolc évig kellett várni a Várkert bazár sorsának rendezésére. Ám 2014-ben megszületett a csoda: a sok negatív hír sem tudta elrontani a fővárosiak, illetve a hazai és külföldi vendégek örömét. Túlzás nélkül állítható, hogy hömpölygött a tömeg a Várkert bazár második ütemének átadásán. A látogatók száma a nyitás hétvégéjén meghaladta a hatvanezret, és az érdeklődés azóta sem hagyott alább. A Várkert bazár több mint műemléki rekonstrukció: a gigászi munka nyomán egy olyan remekmű született, amely nemcsak kiemeli a Budai Vár épületét, hanem a látogatható terek, zöldfelületek nagyságát a korábbiaknak csaknem a duplájára növeli.

A várnegyed rekonstrukcióját sem lehet tovább halogatni. Ahogy 125 éve, ma is a Várkert bazár volt a főpróba. Ezt követi a budai vár, ezen belül a királyi palota felújítása, ami a következő évtized legfontosabb állami vállalkozása lesz. A Budai Várnegyed rekonstrukciójának segítésére tavaly novemberben alakult Hauszmann-bizottság építészekből, had-és várostörténészekből, illetve művészettörténészekből álló testülete Orbán Viktor miniszterelnök szerint afféle haditanács, ahol megvitatják, miként lehet nemzeti összefogással visszafoglalni a Budai Várat. „Ami előttünk áll, egy nagy kaland, felelősséggel megterhelt szellemi és intellektuális kaland” – fogalmazott Orbán Viktor a Nemzeti Hauszmann Bizottság alakuló ülésén.

L. Simon László sikeresnek ítélte az indulást, mint mondta, a tagok aktív részvétele és intenzív vitája előrevetíti annak lehetőségét, hogy a Budai Vár egy komoly társadalmi párbeszéd keretében újulhasson meg. Az idei költségvetés 1,5 milliárd forintot biztosít a terv megindítására.

Buktatók azonban akadnak bőven. Az 1949 és 1985 közötti átalakítás olyan mértékű volt, hogy az 1905-ös állapot (ekkor adta át Hauszmann Alajos a palotát Ferenc Józsefnek) csak nagyon nehezen állítható helyre. Az Oroszlános udvarból nyílt a palota barokk korból származó két főbejárata, de ezeket megszüntették, csakúgy, mint az ezeken át megközelíthető diplomatalépcsőt és királylépcsőt is. Az épületegyüttes méltóságát többek közt a diadalkapuk sora fejezte ki, de ezek egy részét ugyancsak felszámolták. A trónterem a palota egyetlen terme, amelynek a falai és a mennyezete is az eredeti méretben maradt meg. Ezt hitelesen helyre lehet állítani.

A palota Duna felőli A, B, C, illetve D épületekre tagolt épületszárnyait ma a Magyar Nemzeti Galéria használja. Ám ezeket az épületeket az eredeti állapotukban egymásba lehetett nyitni, háromszáz méter hosszan végig lehetett sétálni a reprezentációs termeken.

Ha a Sándor-palota felől tekintünk a királyi palotára, az első épület fogadótér volt, amely nemhogy nem felel meg az eredeti funkciójának, hanem épp ellenkező hatást vált ki: hívás helyett elutasít, mivel az épület szinte elfordul az érkezőtől. A palotának az az épületszárnya, amelyben a Ludwig Múzeum kapott helyet, a Kádár-korszakban Munkásmozgalmi Múzeumként működött. Az épületszárnyat akkor toldották meg nyugati irányba, amikor ezt a múzeumot kialakították.

A költözésre váró Országos Széchényi Könyvtár épületében a két belső udvart beton raktártömbbel építették be, ezek kibontása sem lesz könnyű. Pedig hiányoznak a belső terek. A palota termeit leírások, fényképek segítségével lehetne rekonstruálni, de nem maradt fenn egyetlen színes fénykép sem. A budavári palota termeiről csak fekete-fehér fotók állnak rendelkezésre.

A Hauszmann-bizottság tagjai szerint a palota felújítását úgynevezett megelőző építkezésekkel kell kezdeni. Erre kiváló lehetőség lenne a Budapesti Történeti Múzeumban a főbejárattal szemközti épületrész diadalívének és ablaksorának, valamint az emeleti szinten lévő Szent István-teremnek a helyreállítása, ehhez ugyanis rendelkezésre áll a dokumentáció. A gazdagon díszített termek hiteles rekonstrukciója elkészíthető, de évekig tartó munkát jelent, nem beszélve a nyugati vároldal hiányzó épületsorát jelentő testőrségi házról, lovardáról és istállókról.

A miniszterelnök szerint egy „élő várra” van szükség, ahol zajlik az élet. Az idegenforgalom további fellendülését is szolgáló budai vár kormányzati, állami reprezentáció színhelye is lesz, akárcsak a bécsi Hofburg, vagy a prágai vár, ha csak a közvetlen közelünkben nézünk szét.

Minden ellenzéki híreszteléssel és lejárató üzenettel ellentétben a miniszterelnök nem költözik a palotába. A Sándor-palota mögötti Karmelita udvar és a Várszínház épületegyüttesét 2016-ra teszik alkalmassá a kormányfő szűkebb stábjának befogadására. A Karmelita udvar egy belül spártaian puritán, barokk szerzeteskolostor, amelynek templomi szárnyában eddig a Várszínház kapott helyet. A kolostorépület nagy részén ma is a Miniszterelnökség irodái vannak. Ezt a volt templomi teret reprezentatív rendezvényteremmé alakítják át.

Ezzel ismét helyreáll a rend: a törvényhozás épülete a Duna bal partján, a végrehajtásé pedig a Duna jobb partján, ebben a puritán épületben kap helyet. Az államfő rezidenciája a Sándor-palota, a királyi palota azonban lakóra vár. Ki költözik majd a korhűen átépített, megújult palotába?

Az államalapítás ezeréves évfordulója alkalmából az Országgyűlés megalkotta a 2000. évi I. törvényt Szent István államalapításának emlékéről és a Szent Koronáról. Eszerint a Szent Korona a magyar állam folytonosságát és függetlenségét megtestesítő ereklyeként él a nemzet tudatában és a magyar közjogi hagyományban. Az államalapítás ezeréves évfordulója alkalmából Magyarország méltó helyre emelte a Szent Koronát, és a nemzet múzeumából a nemzetet képviselő Országgyűlés oltalma alá helyezte.

Ez volt az első lépés. Orbán Viktor első kormánya kihozta a Szent Koronát a múzeumból és rehabilitálta azzal, hogy a törvényhozás épületébe, de valójában a törvényhozás fölé helyezte. A koronaőrség létrehozásával a Szent Korona visszanyerte királyi (államfői) méltóságát, mivel szimbolikus és szakrális értelemben is a főhatalmat testesíti meg.

Szent István intelmei és Werbőczy István Hármaskönyve szerint is a Magyar Szent Korona uralkodói méltósággal rendelkezik. Jelképezi az országot, mint területet, mint népességet, a közigazgatási intézményrendszert és az apostoli keresztény hitet. A Szent Korona egyesíti az egész magyar nemzetet. Szent István 1038. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján, Székesfehérvárott a Szent Koronát magasba emelve az országot Szűz Máriának, a magyarok Nagyboldogasszonyának ajánlotta fel. Ez az ég és föld közötti szerződés a Kárpát-medencét a magyarság ősi istenasszonyát is jelképező Szűz Mária országává tette. Magyarországon ugyanis minden ellenkező állítással szemben minden hatalom forrása továbbra is a Szent Korona, amely egyben az ezeréves kontinuitás jelképe: „A magyar nemzetnek azt kell tennie, amit a történelem során mindig is tett a komoly drámai helyzetekben: helyre kell állítania a jogfolytonosságot” – írja erről Kocsis István A szent korona tana című művében, utalva arra, hogy a törvénysértés jogot nem alapít elve alapján a magyar történelemben mindig (Mohács után, az abszolutizmus megszűnése után, vagy a kiegyezés évében) helyreállt a jogfolytonosság.

A Demokrata álláspontja szerint a Szent Korona jogállását, szentségét azért nem érinthették a történelem során bekövetkezett társadalmi és politikai fordulatok, mivel az fölötte áll mind az aktuális uralkodói réteg, mind az ország helyzetének. A szokásjog és Werbőczy szavai szerint a magyarok Szent Koronája – a világ egyetlen önmagában szent tárgya, amelynél a szentség és a főhatalom immanens, vagyis magából a tárgyból fakad – tudomásunk szerint legalább ezer éve kapocs ég és föld között, és a magyarság alapjában véve teokratikus államrendjét fejezi ki. Vagyis akár népi, akár polgári demokrácia, akár király nélküli, kormányzó vezette királyság van, a nemzet és az isteni méltóság közötti történelmi szövetség mindaddig, amíg a Szent Korona létezik, töretlenül és elszakíthatatlanul fennáll, pontosan úgy, ahogy valamikor valami rejtélyes okból létrejött. E szakrális kapcsolat számára érdektelen, hogy ki hisz benne és ki nem.

1944 márciusától 1990-ig idegen hatalmak megszállása tette lehetetlenné a törvényes jogalkotást. Az 1944-ben megszűnt jogfolytonosságot 1990-ben lehetett volna helyreállítani, de erre nem került sor: tizenkét éven át az 1949-es, módosított, de alapjában véve kommunista alkotmány maradt érvényben. Az új Alaptörvény 2012-ben nyilvánította ki ennek érvénytelenségét és mondta ki, visszatérvén a hagyományokhoz, hogy „tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország állami folytonosságát és a nemzet egységét…” Így olvasható az Alaptörvényben, a Nemzeti Hitvallás szövegében. Teljesen nyilvánvaló, és a Magyar Demokrata szerkesztősége hangsúlyosan javasolja, hogy a Szent Korona helyeztessék el végleges és méltó helyére, a megújult és megszépült Budavári Királyi Palotába, ugyanis a szűkagyú liberális állításokkal szemben a valóság az, hogy szakrális értelemben töretlen a Szent Korona jogfolytonossága Isten és a nemzet között. Mi több, ez a jogfolytonosság a magyar nemzet fennmaradásának alapja.

Hernádi Zsuzsa, Bencsik András