Fotó: MTI (archív, illusztráció)
Hirdetés

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) parlamenti államtitkára, országgyűlési képviselő elmondta: a kormány felhívta a külügyminisztert, hogy az ENSZ-nél kezdeményezze a kommunista diktatúrák áldozatainak nemzetközi emléknapja kijelölését, ilyen megemlékezés ugyanis mindmáig hiányzik a palettáról. A kezdeményezés szakmai előkészítéseként Szijjártó Péter miniszter a közelmúltban levéllel fordult a V4 országcsoport-, az EU-, illetve a NATO-beli partnereihez, ebben megosztotta a határozat tervezetét.

Az államtitkár utalt rá, hogy korábban nyolc magyar és tíz amerikai képviselő kérvényezte már az ENSZ főtitkáránál a kommunista diktatúrák áldozatainak nemzetközi emléknapja kijelölését, ám nem jártak sikerrel.

Rétvári Bence felidézte, hogy a II. világháború alatt és azt követően sok százezer magyar állampolgár került a Szovjetunió internáló, hadifogoly, átnevelő és Gulág táboraiba. 700 ezer és 850 ezer közöttire tehető a magyar elhurcoltak száma, az ő sorsuk a bűn nélküli büntetés, az ok nélküli megtorlás volt. Közülük minden negyedik nem térhetett haza – emlékeztetett.

– Ma, amikor végre lehetőségünk van arra, hogy kimondjuk, amit gondolunk, és kiálljunk származásunk, kereszténységünk, nemzetünk mellett, kötelességünk és felelőségünk beszélni a közelmúlt ilyen identitásformáló éveiről – emelte ki Rétvári Bence.

A szentmise utáni templomi ünnepségen Csuka Tamás váci református püspök a mindennapi életben is tetten érhető igazságtalanságokra hívta fel a figyelmet. Elmondása szerint ilyen felháborító igazságtalanság érte jó barátját, a gyöngyöspatai iskola volt igazgatóját, akit elüldöztek, meghurcoltak, miközben a városban bizonyos helyi csoportok részéről ma is rendszeres erőszakosságok, önkényeskedések borzolják a légkőrt.

Felháborítónak nevezte a váci fegyházban általa személyesen megtapasztalt, civil szervezetek által kifejtett lejárató tevékenységet. Példaként említette a Helsinki Bizottság akcióját, amikor gyufásdobozokban csótányokat csempésztek a fogvatartottaknak, hogy ezzel bizonyíthassák a felhergelt rabok a cellák embertelen viszonyait.

Az ünnepi szentmise után Neubauer Rudolf polgármester vezetésével a résztvevők koszorút helyeztek el a Gulágra Kismarosról elhurcolt, meghalt áldozatok emlékére felállított emléktáblánál.