Jelenleg a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi XI. törvényerejű rendelet szabályozza a tárgyalt területet. A regula keltezése óta sok víz lefolyt a Dunán, épp ideje hát az elavult (az elmúlt 34 év során egyébként több tucatszor módosított) paragrafusokat felfrissíteni.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által kimunkált, hamarosan a kormány asztalára, majd a tervek szerint novemberben az Országgyűlés elé kerülő törvénytervezet több fontos újítást tartalmaz. Kiemelt célként fogalmazza meg például a társadalomba való visszailleszkedés előmozdítását, a fogva tartottak eredményesebb oktatását és foglalkoztatását, a szabadulás utáni reménybeli jogkövető életmód feltételeinek biztosítását, valamint az önellátó büntetés-végrehajtási rendszer kialakítását.

Eddig ismeretlen elemként a tervezetben a hagyományos statikus büntetés-végrehajtási alapelvek (törvényesség, fokozatosság, normalizáció) mellett megjelennek olyan rugalmas alapelvek is, mint például a fogva tartás körülményeinek egyéniesítése, vagyis egyfajta testre szabása. Ennek két célja van: egyrészt az elítélt pszichés, szocializációs, egészségi állapotának, intelligenciájának interjúk és különféle tesztek alkalmazásával történő megvizsgálásával a korábbi rendszerhez képest nagyobb hatásfokkal felmérhető az illető biztonsági kockázata, másrészt a személyiség börtönélet alatti torzulásaiból fakadó káros pszichikai következmények minimalizálhatók – bár nagy összegben fogadnánk rá, hogy az elmúlt évtized kirívó erőszakos bűncselekményei után a társadalom igazságérzete a legcsekélyebb mértékben sem aggódik a szörnyetegek mentális jólétéért.

Ugyanakkor tény, hogy – már csak uniós tagságunk miatt is – a legelvetemültebb bűnözőknek is megvannak a maguk emberi jogai, gondoljon erről bármit a morálfilozofálgatásra hajlamos közvélemény. Akárhogy is, a fenti feladatokat egy újonnan létrehozandó intézmény, a Központi Kivizsgáló és Módszertani Intézet (KKMI) végzi majd harminc (és szükség esetén egy alkalommal újabb harminc) napon keresztül minden olyan fogva tartott esetében, akit másfél évet meghaladó szabadságvesztésre ítéltek.

Mint említettük, a tervezet nagy reményeket fűz a szabadulók társadalomba való visszailleszkedéséhez, ezért akkurátus részletességgel szabályozza az erre való felkészítést. Ennek érdekében újdonságként bevezeti a reintegrációs őrizet jogintézményét, melynek keretében az először büntetett, öt évnél nem hosszabb időtartamú, fogházban vagy börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélt fogvatartott a szabadulás előtt legfeljebb fél évvel a büntetés-végrehajtási bíró által kijelölt lakásban töltheti tovább büntetését, s ezt csak meghatározott esetekben hagyhatja el elektronikus nyomkövetőkkel biztosítva. Az utóbbiak hatékonysága iránti meglehetősen széles körű bizalmatlanság okán ez sem lesz feltétlenül népszerű intézkedés, különösen azután, hogy az ároktői rablógyilkos cigánybanda két tagja az elektronikára (és a rendszeres rendőri ellenőrzésre) fittyet hányva lépett meg a házi őrizetből. De itt is le kell szögezni, hogy a többé-kevésbé sikeres visszailleszkedés jóval szélesebb körű, mint azt a közvélemény általában gondolja, noha a visszaesők átlagosan ötvenöt-hatvan százalék közti aránya így is igen magasnak számít; a reintegrációs törekvések célja épp ennek leszorítása, ami a bűnügyi statisztikák javulását is eredményezheti.

Igen népszerűek lesznek viszont – és ez nem értékítélet, pusztán ténymegállapítás – a jogszabálytervezet azon passzusai, melyek határozottan újraszabályozzák a fogva tartás során felmerülő költségek megtérítését. Ennek értelmében a törvény majdani (2014. december 31-i) hatályba lépését követően a fogva tartottaknak meg kell téríteniük a legkülönfélébb fegyelmi ügyek során okozott sérülések miatti kiadásokat, és rossz világ jön a falcolókra is, ugyanis a szándékos egészségkárosítást is kiszámlázzák az érintetteknek.

Olyan kényelmi szolgáltatásokért is fizetni kell majd a rácsok mögött, mint – a jogszabálytervezet ezeket nevesíti példaként – az edzőterem használata, továbbá a merülőforraló, a hűtőszekrény, a televízió. Mindezeken túlmenően a fogva tartás költségeinek megtérítéséről szóló passzusban szerepel még a temetésre vagy közeli hozzátartozó meglátogatására történő előállítás, a térítés ellenében végezhető egészségügyi szolgáltatások, a különféle iratok nyomtatásának, másolásának, továbbításának, valamint a büntetés-végrehajtási intézetnek okozott bármilyen kár költsége.

A tervezet általánosságban is kimondja, hogy az elítélt köteles tartásához hozzájárulni – kivéve, ha önhibáján kívüli okból nem dolgozik, nem részesül nyugellátásban, korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban, vagy nem rendelkezik letéti pénzzel. (Ez egyszerűsítve azon összeg, mely az elítélt rabmunkája idején folyamatosan gyarapodik, segítendő az újrakezdést.) Mindezzel együtt a leendő jogszabály rögzíti, hogy „a fogvatartottak által végzett termelő munka szervezése során törekedni kell a börtönök önellátóvá és részben önfenntartóvá tételére.”

A Jobbik által régóta szorgalmazott önfenntartó büntetés-végrehajtás ezzel zöld utat kap a jövőben. Egy lépés egyébként már megtörtént az önellátás felé, amikor az év elején Pintér Sándor belügyminiszter átadta az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet félmilliárd forintból felépített vágóhídját, amelyben nyolcvan fogva tartott dolgozik, megtermelve az összes hazai börtön számára a fagyasztott csirkét.

A törvénytervezet megalkotói mindezen intézkedésektől azt várják, hogy visszaszoríthatóvá válnak az öngyilkossági kísérletek és egyéb önegészség-rongálások, továbbá a börtönbeli erőszakos cselekmények, verekedések, és ezáltal biztonságosabbá válnak a büntetés-végrehajtási intézetek – ami pénzbeli megtakarítást is eredményezhet. Ez pedig még e területen sem elhanyagolható szempont. Hazánkban ma összesen huszonnyolc különféle büntetés-végrehajtási intézet van hozzávetőlegesen nyolcezer dolgozóval.

Az elítéltek száma tizennyolcezer-háromszáz, ez ötezer-hatszázzal több, mint ahány férőhely van a hazai börtönökben. Az ő ellátásuk naponta fejenként nettó kétezer-háromszáz forintjába kerül a magyar államnak, vagyis a magyar adófizetőknek. Könnyű kiszámolni, hogy ez naponta több mint negyvenkétmillió forint, évente pedig meghaladja a tizenötmilliárd forintot. Ehhez jön az intézmények fenntartása és az ott dolgozók bére, miközben az intézetek csak napi háromszáz forintot vonnak le rabtartás címén a börtöncégekben munkát végző három és fél ezer elítélt munkabéréből. Messzemenően indokolt tehát az elítéltek bevonása fogva tartásuk költségeinek minél teljesebb körű ellentételezésébe. Annál inkább, hiszen a törvénytervezet mellé elkészített hatásvizsgálat szerint – az aprólékos részletek mellőzésével – a regula törvényerőre emelkedése 2016 végéig nagyjából huszonhárommilliárd forintos többletkiadást jelent a költségvetés számára, ugyanakkor ezerkétszáznegyvenkét fő új foglalkoztatottal is számol – ők vélhetően a Központi Kivizsgáló és Módszertani Intézet munkatársai, alkalmazottai lesznek.

Az új büntetés-végrehajtási törvény tervezetének ugyancsak fontos eleme az elítéltek sajtóban és más nyilvános fórumokon történő megnyilvánulásainak szabályozása. Mint köztudott, az elmúlt tízegynéhány évben nem egy bűnöző már-már celebként szerepelt a nyilvánosságban, ezzel is anyagi hasznot húzva az elkövetett bűncselekményből. Jogos erkölcsi igény, hogy ez a jövőben ne történhessen így, ezért a törvénytervezet – két szövegváltozatot is felsorakoztatva – külön fejezetet szentel e kérdésnek. Az ebben foglaltak szerint az elítélt véleményének közzététele korlátozható, ha azt sajtótermékben vagy irodalmi (vagy annak nevezett) műben kívánja nyilvánosságra hozni. A közlésre ilyen esetekben csak akkor kerülhet majd sor, ha az nem sérti elsősorban az adott személy vagy személy által elkövetett bűntett sértettjének jogait vagy jogos érdekeit, a büntetés-végrehajtási intézet rendjét és biztonságát vagy a nemzetbiztonságot, illetve nem népszerűsíti a bűnözői életmódot. Az ide vonatkozó második szövegtervezet azt is rögzítené, hogy az elítélti megnyilatkozás nem eredményezheti a bűncselekménnyel kapcsolatosan a fogva tartott vagy közvetlen hozzátartozója gazdagodását.

Az új büntetés-végrehajtási törvény a tervezet alapján jelentős lépés lesz a társadalom alapvető igazságérzetének kielégítése felé, az önfenntartó-önellátó rendszerre való törekvés pedig vélhetően a bűnügyi statisztikákban is valamelyes javulást eredményezhet.

Ágoston Balázs