Büszkén vállalja az MSZP a sajtószabadság megsértését
A Hír Televízió nem lehetett jelen Mesterházy Attila szombati speciális sajtótájékoztatóján, a párt sajtófőnöke nem engedte be a stábot a székházba. Rónai Judit akkor nem adott magyarázatot a televízió munkatársának, csak elsietett a riporter kérdései elől.
A távoltartás okát két nappal később árulta el az MSZP szóvivője. „Nem akartuk Önöket fölöslegesen fárasztani, ezért nem is kaptak meghívót” – fogalmazott Nyakó István. A politikus azt sugallta, az MSZP sajtótájékoztatóin való részvételt ki kell érdemelnie a sajtónak. Nyakó elmondta: vannak olyan „bulik” amire, ha nem kap az ember meghívást, akkor nem várják ott. „Ez egy olyan rendezvény volt, amelyre azokat az újságírókat, azokat a kamerákat vártuk, akik megkapták a meghívót” – mondta.
Mesterházy Attila március 15-én attól a kettős mércétől óvta a politikát, amelyet pártja alkalmazott a Hír Televízióval szemben. „Sokan úgy gondolják, hogy a sajtó az a szükséges rossz, de inkább ellenfelünk, mint segítőnk. Én ezt másképpen látom, a sajtónak, a független magyar sajtónak az a feladata és szerepe, hogy ellenőrizze a közéletet, ellenőrizze a politikát„ – fogalmazott akkor.
Az MSZP szóvivője, Nyakó István egyébként nem titkolta, a jövőben is lesz olyan nap, amikor a szocialista párt nem kívánja majd feleslegesen fárasztani a Hír Televíziót.
(hírTV)