Fotó: Vitézy Dávid, Facebook
Hirdetés

Vitézy Dávid Facebook-bejegyzése szerint a Budapest-Kunszentmiklós-Kelebia vasúti beruházás miatti buszpótlás első hónapjainak tapasztalatai alapján döntöttek arról, hogy be kell avatkozni, mivel a pótlóbuszok menetideje 30-60 perccel volt több, mint a vonatoké.

Az új buszsávval a központi régió országos kezelésű főútjainak első buszsávja jön létre, és az egész országban az első olyan, ahol országos közúton vezetnek buszsávot a korábbi forgalmi irányt megfordítva – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

A buszsáv kiépítése előtt a főútnak azon a részén kétszer két sáv volt, a buszsáv az egyik korábbi déli, tehát a fővárostól nézve kifelé vezető sávot foglalja el, így a legfontosabb, északi irányban nem csökken a közúti forgalom többi szereplője (magánautók, teherjárművek) számára rendelkezésre álló kapacitás – ismertette.

Vitézy Dávid közölte azt is, hogy a Budapest-Kunszentmiklós-Kelebia vasútvonal újjáépítése és fejlesztése idején – még két-három évig – nem járnak a személyszállító vonatok, így az elővárosi forgalom pótlása is a sűrűbben járó Volánbusz-járatokra hárul.

Korábban írtuk

A buszsáv kialakítása egyelőre erre az időszakra szól, az iskolai oktatás elindulásától – tette hozzá.

A buszok Budapest felé a Némedi útra, majd onnan a Jedlik Ányos útra fordulva folytatják útjukat, ez utóbbin is lesz egy rövid buszsáv a Csonka János utca és a Gábor Áron utca között, így a buszok ott is ki tudják kerülni a dugót, majd a Gábor Áron utcán jutnak vissza az 51-es útra, az ottani körforgalomba.

„Fontos látni, hogy az igazi szűk keresztmetszet ez a körforgalom, ezért a buszsávok miatt nem éri hátrány a többi közlekedőt sem, a buszsávok előtti helyzetben a Jedlik Ányos úton szökőutat keresők valójában ugyanabba a szűk keresztmetszetbe érkeztek, csak annyi a változás, hogy az autóbuszok most részben ki tudják kerülni a dugót, meg tudják előzni a kocsisort. Tehát: a busszal utazók járnak jól, de összességében senki nem jár rosszul” – fogalmazott Vitézy Dávid.