Fotó: youtube.com (képernyőfotó)
Hirdetés

„A Momentum EP-képviselőjének családi cégével kapcsolatban számos kérdéses ügy jelent meg a médiában az elmúlt hetekben. Többek között kiderült, hogy a Cseh Katalin apja, Cseh Tibor által alapított Pannónia Nyomda Kft., amelynek 2013 és 2018 között Cseh Katalin volt az ügyvezetője, két részletben összesen 285 millió forintot nyert EU-s pályázatokon– írja a Mandiner.

Ezzel önmagában semmi gond nem lenne. Mindezt azonban más megvilágításba helyezi, ha ismerjük Cseh Katalin EU-s pénzekkel kapcsolatos nyilatkozatait, amelyekből kettő szintén olvasható a Mandiner írásában.

„A magyar emberek érdeke is az, hogy (az EU) megpróbáljon mindent megtenni azért, hogy az EU-s pénzek a szegénység csökkentésére jussanak, az önkormányzatokhoz, a civilekhez.”

„Ezeknek a pénzeknek semmi keresnivalójuk a pénzéhes oligarchák zsebében vagy a markukat tartó családtagoknál. Ezeknek a forrásoknak oda kell eljutniuk, ahová valóban szánják azokat – az emberekhez!”

Amint a lap írja: ugyancsak másként tűnik fel a fejlemények tükrében, hogy Cseh Katalin korábban többször is azért lobbizott, hogy az EU érvényesítse Magyarországgal szemben a jogállamisági mechanizmust, korlátozza az EU-támogatások kifizetését.

De Cseh Katalin kétszínűsége nem csupán ebben nyilvánult meg. Mint ismert, megdöbbentő részletekre bukkantunk a Cseh család cégének 68 millió forintos uniós pályázata kapcsán, miután elolvastuk a Hologram alkalmazása építőipari beruházások tervezési, megvalósítási és értékesítési folyamatában megnevezésű projekt összefoglalóját. Ebben ez állt: „A hologram mint marketingeszköz alkalmazása jelen fázisban, a nagy költségvetéssel kivitelezett beruházások esetében az előértékesítés vagy távolsági értékesítés területén nagy hatást fog gyakorolni a piacra. Ne felejtsük el, hogy egy nagyberuházás költségvetésében szinte elhanyagolható költséggel bír, ugyanakkor a döntéshozókra gyakorolt hatása óriási lehet.

Döntéshozónak tekintjük egy ingatlan beruházóját, lakás vásárlóját, egy terület bérlőjét, de esetünkben egy tervezett nagyberuházás (pl: 2024-es magyarországi olimpiai játékok pályázati anyagában a helyszínek színes holografikus megjelenítése) megvalósításának döntéshozóit és résztvevőit is, mely a példánál maradva nemzetgazdasági szintű döntés is lehet.”

Vagyis a Demokrata kutakodása nyomán kiderült: a Cseh Katalin által vezetett cég uniós támogatásra pályázott egy olyan projekttel, amely szerintük a magyar olimpiai pályázat sikerre vitelében is segítséget nyújthat. Történt mindez nem sokkal azelőtt, hogy ugyanez Cseh Katalin momentumosként nem csupán aktív részese volt a 2017-es olimpiaellenes aláírásgyűjtésnek, hanem egyenesen vezéralakja. „Játszott ide is, oda is.”

Fotó: MTI/Kovács Attila
Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke, országgyűlési képviselő (j2) és Gergely László, a PM aktivistája (j) átadja a párt aktivistái által a 2024-es budapesti olimpiarendezésről szóló népszavazás kiírásához gyűjtött mintegy tízezer aláírást Cseh Katalinnak és Benke Viktornak, a Momentum Mozgalom aktivistáinak a Nyugati téri aluljáróban 2017. február 16-án

A Mandiner emlékezet: a Momentum EP-képviselője a botrányra adott válaszaiban magyarázatként többek között azt emelte ki, hogy „évekkel ezelőtt, jóval azelőtt, hogy politikai pályára lépett”, lemondott a cégvezetésről. 

„Nem tudni, Cseh Katalin mit ért »politikai pályára lépés« alatt, de ezzel kapcsolatban több, a politikusról eddig is köztudott tény irányadó lehet.

Cseh Katalin 2012-től a Liberális Fiatalok Egyesületének (LiFE) nemzetközi kapcsolattartója volt.

Cseh Katalin újságírói kérdésre maga is beismerte, már az egyetemi évei alatt elkezdett politizálni, ifjúsági szervezetekben, például a Bajnai-féle Együtt aktivistája is volt.

Cseh Katalin 2015-ben alapítója volt a Momentum Mozgalom elődjének számító Momentum Mozgalom Egyesületnek.

Ugyan a párt első vezető testületébe nem került be, de 2017-ben, a Momentum párttá alakulását követően az új politikai formáció első, ötfős elnökségének tagja lett.

Ekkor már egy ideje a párt nemzetközi kapcsolattartója, valamint az egészségügyi munkacsoportjának vezetője volt.

A Pannónia Nyomda ügyvezetői tisztségéről csak 2018 januárjában mondott le. Azonban fél évvel korábban, 2017 augusztusában a Momentum elnökségi tagjának választották” – írja a Mandiner – amelynek teljes cikke ide kattintva olvasható –, hozzátéve: ezen az eseményen fontos mondatok hangzottak el a képviselőtől. 

„Kortesbeszédében kiemelte, büszke arra, hogy itt lehet a Momentumban, továbbá évekig dolgozott külföldi pártokkal és irigy volt, amiért itthon ezt nem látta. Azért jött haza, mert végre látott alternatívát. 

Emellett a tisztségre alkalmassá tévő referenciaként kiemelte, hogy egy »családi cég vezetője, és projekt-alapú csapatokat is vezetett, például külföldi aktivistáknak.

Sokszor volt közvetítői szerepben is«” – áll a cikkben.

Forrás: Mandiner

Mindebből több következtetést is levonhatunk. Egyrészt Cseh Katalin könnyen félreteszi az elveit, ha pénzre van kilátás. Gondoljunk csak az olimpiai pályázatra vagy arra, hogy amikor családi cége uniós pénzekre pályázik, Cseh érdekes módon nem úgy gondolkodik, hogy „az EU-s pénzek a szegénység csökkentésére jussanak, az önkormányzatokhoz, a civilekhez”. Másrészt korábbi, már első látásra is gyenge lábakon álló magyarázkodása egyáltalán nem helytálló: olyannyira volt időbeli átfedés politikai pályája és cégvezetői tisztsége között, hogy utóbbit egyenesen referenciaként tüntette fel, amikor pártja vezetésébe akart bekerülni.

Korábban írtuk