Fotó: Szentkirályi Alexandra, Facebook
Hirdetés

A szóvivő emlékeztetett, 660 milliárd forintot különítettek el a járvány elleni védekezésre – mint például eszközök beszerzésére -, de van egy gazdaságvédelmi akcióterv is, amiről a következő napokban adnak részletes tájékoztatást a kormány tagjai.

Ez az ország történelmének legnagyobb gazdaságélénkítő csomagja lesz – tette hozzá Szentkirályi Alexandra.

Elmondta, a mostani helyzetre nem volt példa az elmúlt évtizedekben, ezért szükség van az összefogásra és a közös teherviselésre, viszont pártpolitikai szempontoknak nincs helye.

Sajnálatát fejezte ki, hogy még mindig vannak olyan pártok, amelyek a járvány elleni védekezés egyes elemeit próbálják felhasználni politikai haszonszerzésre. A kormány ezekkel az intézkedésekkel az emberélet megmentését, az egészség védelmét tartja szem előtt – hangsúlyozta.

Szentkirályi Alexandra megköszönte az egészségügyi dolgozók munkáját, és elmondta, a félmillió forintnyi plusz jutatást még a nyár folyamán megkapják.