A közlemény szerint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kezdeményezésére még szeptemberben egyeztetések kezdődnek az innovációs tárca, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) vezetősége között az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramokhoz (OTKA) köthető pályázatok bírálati folyamatáról.

Hirdetés

A párbeszéd célja az idén kísérleti jelleggel bevezetett tudományos értékelési rendszer finomhangolása annak érdekében, hogy az a jövőben még hatékonyabban tudja segíteni a bírálók munkáját, és használatát széleskörű szakmai konszenzus övezze. Az MTA mint a hazai tudományos közösség legfelsőbb testülete így az eddiginél jelentősebb szerephez juthat az OTKA pályázatok megújuló rendszerében – írták.

A jövő évi kiírás nagyobb keretösszeggel, érdemi egyszerűsítésekkel segítheti a kutatások hatékony finanszírozását, a források jobb hasznosulását. A 2021-es OTKA pályázatok feltételeit a minisztérium a kollégiumok és a tudományos közösség képviselőivel közösen, 2020 őszén dolgozza ki.

Azt írták, az OTKA pályázatok elsődleges célja a kutatói kiválóság támogatása. Ennek tudományosan is alátámasztott, objektív mércéje az érdemi mennyiségű publikáció, a publikációk idézettsége, ezen belül kiemelten a független hivatkozások száma. A cél olyan kutatások támogatása, amelyek vezető kutatói sokat és jó minőségben publikáltak, így várhatóan a jövőben is jól fognak teljesíteni a tudományterületükön. A nemzetközileg versenyképes kutatási projektek kiválasztásának alapvető feltétele, hogy az értékelés szakmai szempontjai olyan eszközrendszerrel egészüljenek ki, amely objektív mutatókon keresztül teszi mérhetővé a tudományos teljesítményt – hangsúlyozta az innovációs tárca.

Korábban írtuk