„A Budaházy György és 16 társa elleni, több mint tizenhárom éve zajló, Budaházy–Hunnia-ügyként ismert, koncepciós büntetőeljárás olyan mértékben siklott ki a törvényesség medréből, hogy ezt már csak rendkívüli igazságtétellel, eljárási kegyelmi döntéssel lehet helyreállítani. Az igazságszolgáltatás iránti közbizalom visszaállítása érdekében is szükséges ezen visszásságokkal terhelt, az igazságügyi rendszerre és a kormányra nézve is tehertételt jelentő ügynek a gyors, eljárási kegyelmi úton történő lezárása számos jogi, politikai, humanitárius és nemzetstratégiai indok miatt” – vallja az ügyet felkaroló Budaházy Bizottság az Igazságtételért elnevezésű civil közösség.

A Kondor Katalin újságíró, a Magyar Rádió volt elnöke kezdeményzésére megalakult bizottság tagjait (hivatásukban és közéleti kiállásukban tekintélyes személyiségek, elkötelezett hivatásgyakorlók) az köti össze, hogy a Budaházyékra kirótt elsőfokú ítélet mélységes igazságtalanságát és a nemzeti érdekeket sértő voltát felismerve a közeljövőben az illetékeseket megkeresve igyekeznek előmozdítani az eljárási kegyelmi ügy mielőbbi kevdező lezárását.

Hirdetés

Dr. Csókay András nemzetközi hírű idegsebész Wittner Mária üzenetét tolmácsolta. Mint közismert, a nemrég elhunyt 1956-os szabadságharcos következetesen kiállt Budaházyék mellett. Az eseménynek helyet adó Polgári Mulató házigazdája, Mikus Márton István Budaházy György és Wittner Mária sorsa között vont párhuzamot, Varga Domokos György újságíró a Budaházy Bizottságnak a köztársasági elnökhöz és igazságügyi miniszterhez címzett leveleit ismertette. Budaházy Edda, Budaházy György húga a meghurcoltak és hozzátartozóik nevében köszönte meg a támogatást. Szent-Iványi Ágnes ügyvéd tolmácsolta két tekintélyes felvidéki közéleti szereplő, dr. Popély Gyula és Duray Miklós támogató üzeneteit. Dr. Drábik János jogász, közíró azon véleményét fogalmata meg, hogy a globalista hálózat ezzel az üggyel a nemzeti oldalnak és Orbán Viktornak akar ártani, dr. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője pedig az ügyet jellemző jogi visszásságokat ismertette, felolvasva Budaházy György legutóbbi börtönlevelét, amiben a meghurcolt hazafi arról számolt be, hogy megfosztották a védekezéshez fűződő alapvető jogától.

A Budaházy Bizottság tiszteletbeli tagjának tekinti néhai Wittner Máriát, akinek politikai végakaratát teljesítené a Budaházyéknak adandó eljárási kegyelem. Ő mondta erről az ügyről, hogy Budaházyékat „beárazták Gyurcsányék terroristának, és így fogadta be a bíróság. Felcímkézték. Holott bizonyítani mit tudnak belőle? Semmit. Az 50. évforduló rendőreit felmentették. És akkor ők mik voltak? Állami terrorizmust hajtottak végre. És akkor most már öntsünk tiszta vizet a pohárba. De az igazság szerint.”

Korábban írtuk

Az eseményen idézték dr. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter véleményét, aki szerint az, hogy ennyi idő elteltével született elsőfokú ítélet, „olyan mértékben sérti a jogbiztonságot, olyan mértékben sérti a jogállami alapelveket, hogy az biztos, hogy a bíróság ebben az ügyben már leszerepelt, …elfogadhatatlan, tűrhetetlen, hogy ilyen ügyekben nincs jogerős döntés 13-14 év után, ezután már jó döntést nem lehet hozni.”

Október 23-án egész napos tüntetés is lesz a Várban Budaházyék mellett, ám fontos tudni, hogy ezt nem a Budaházy Bizottság az Igazságtételért szervezi.