Csak egy esélyes van
– Az elmúlt választásokhoz hasonlóan ismét a nyugdíjasokat vette célba kampányában a szocialista párt. Mi lehet az oka ennek?
– Valóban hetek óta a nyugdíjak kérdése az egyik alapvető téma a kampányban, de én ennél összetettebbnek látom a kérdést. Az MSZP korábbi szavazótáborát négy nagyobb részre bontanám. Vannak olyanok, akik megszokásból, párthűségből mindig a szocialistákra voksolnak, bármit tesz is a párt. Nem programban, miniszterelnök-jelöltben gondolkodnak, egyszerűen érzelmi alapon oda húzzák az ikszet. A másik, nagyon jelentős csoport azoké, akik korábban stabil szavazók voltak, ám az elmúlt négy évben kiábrándultak a szocialistákból, így most nagy valószínűséggel otthon maradnak. Vannak olyanok is, akik hasonlóan kiábrándultak, de nem tudják elfogadni a jobboldali pártokat sem, ugyanakkor mindenképpen szavazni akarnak valakire. Vélhetően számukra kínál elfogadhatónak látszó alternatívát az MDF, amely mára egyértelműen elindult a baloldal irányába. A negyedik csoportba azok tartoznak, akik korábban a szocialistákra voksoltak, most pedig a Jobbik mellé állnak. Ők szociálisan a leginkább kiszolgáltatottak, állandó létbizonytalanságban élnek, és őket sújtja a legjobban a drámaian romló közbiztonság is. Ennek a csoportnak az élethelyzete olyan válságos, hogy már csak valami gyökeresen változásban hisznek, így számukra a Jobbik programja és hívószavai fogadhatók el.
– A Fideszhez tehát nem vándoroltak át MSZP-szavazók?
– A Fidesz bázisa is nőtt, de az ilyen irányú mozgás volt a legkevésbé jellemző. Talán azért, mert az Orbán Viktorral és pártjával szembeni ellenérzéseket nagyon mélyen sikerült elültetni a baloldali emberekben. Az ellenzéki párt ereje abban rejlik, hogy miközben a szocialisták egykori bázisa szétaprózódott, szétesett és többfelé szavaz, a Fidesz egységes, hatékony, így könnyen mozgósítani tudja potenciális szavazóit. Ahogy Kubatov Gábor pártigazgató megfogalmazta: a Fidesz erőssége többek között a kiváló szervezettsége.
– A Jobbik inkább az MSZP vagy a Fidesz potenciális szavazóbázisát csökkentheti?
– Elemzői körökben számtalan kérdés felmerül a Jobbikkal kapcsolatban. Nem ismerjük a pénzügyi hátterüket, a nemzetközi kapcsolataikat, és az ő esetükben a leginkább kérdéses, milyen politikát folytatnak majd, ha bejutnak az Országgyűlésbe. A Jobbik vezető politikusainak többsége eddig ilyen szinten nem vett részt a nagypolitikában, ráadásul vezetői nagyon különböző gyökerekkel rendelkeznek. Azok a szlogenek azonban, amelyeket a zászlajukra tűztek, a társadalom bizonyos rétegei körében, főként a vidéken, kistelepüléseken élők számára, nagyon népszerűek. Még olyan, korábban hagyományosan szocialista területeken is, mint például Borsod-Abaúj-Zemplén, ahol nagy a szegénység és nagyon rossz a közbiztonság. Az egyszerű, könnyen érthető üzenetek itt táptalajra lelnek. Ám nem csupán volt MSZP-s szavazókat csábíthatnak el, hanem olyan volt fideszeseket is, akiknek nem a kormányzóképesség fontos, hanem az, hogy a párt mit mond, akik radikális válaszokat, éles és hangos bírálatokat várnak. Szimpatikus számukra, hogy a Jobbik megszólalásaiban a közbiztonsággal, a romakérdéssel, a föld magyar kézben tartásával kiemelten foglalkozik. Mindenesetre a szocialistáknak nem jött rosszul, hogy most a Fidesz két tűz közé került, s a másik oldalról is élesen támadják a pártot.
– Az MDF-SZDSZ-szövetség átugorhatja a bejutási küszöböt?
– Van erre esélye. Az MDF tudatosan változtatta meg a profilját, s míg nemrégiben konzervatív jobbközép pártként definiálta magát, ma már egyértelműen baloldali szövetségeseket keres. S olyan politikusokat helyez előtérbe, mint például Bokros Lajos, aki sok volt MSZP-s szavazó szimpátiáját megnyerheti. Dávid Ibolyáékat jól láthatóan a politikai túlélés mozgatja, és ennek ára nem számít. Be akarnak kerülni az Országgyűlésbe, ami egzisztenciális okokból és az ismert ügyek miatt a mentelmi jog okán is fontos számukra. Talán az a legtalálóbb szó, hogy előremenekülnek, az antalli örökség ebben nem játszik szerepet. Jellemző, hogy Boross Péter, aki kitalálta, felépítette Dávid Ibolyát és a legfőbb mentora volt még alig egy évvel ezelőtt is, most a kilépés mellett döntött, mert nem tudja vállalni ezt az új politikát.
– Mint utalt is rá, a kampányban minden más erő legfőbb célpontja a Fidesz. Hogyan kezelheti ezt a helyzetet az ellenzéki párt?
– Azért rendhagyó ez a választás, mert a mostani az első alkalom, amikor a választási kampányban kezdettől fogva látni lehet, hogy egyetlen kormányképes erő van. Ezzel a politikusok is, és a választók is tisztában vannak. Ez a Fidesz számára kényelmes helyzetnek tűnhet, pedig inkább nagy teher, hiszen sokan már azt is vereségként állítanák be, ha az ellenzéki párt csak kis többséggel nyerne. Azt gondolom, lényegében az egyetlen helyes út az volt, hogy a rövid, egy hónapos kampány mellett döntöttek. A hosszabb kampánnyal a Fidesz csak veszíthetett volna, hiszen minden kampány teli van buktatókkal, aminek esélyét a rövidséggel a lehető legkisebbre csökkentik. A párt egyik ereje, hogy politikusai egységesek és fegyelmezettek voltak 2006 után. Ugyanakkor a beszélgetés elején említett nyugdíjügyből, vagy Mádi László esetéből láthatjuk: elég egy rossz vagy szövegkörnyezetéből kiragadva félreérthető mondat, s a politikai ellenfelek rögtön a Fidesz ellen fordítják ezeket a gondolatokat. Mindez tanulságot jelenthet a fideszes politikusok számára, hogy nincs helye a túlzott önállóságnak, mert ez most sokat árthat például a kommunikációban. Ha hibáznak, akkor azt azonnal és a leghatározottabban korrigálni kell, még akkor is, ha ez fájdalmas is, és saját soraikból is fel kell áldozniuk tapasztalt politikusokat. Amennyiben megmarad az elmúlt négy évben tapasztalt egység, akkor a Fidesz beválthatja a mostani jóslatokat és fölényesen győzhet.
* * *
Ismét politikusképzés
A SISZA Communication 2008 őszén indította el a Politikai és Közéleti Szakemberképző Iskolát Óbudán, amit Bús Balázs kerületi polgármester nyitott meg. A képzésen polgármestereknek, képviselőknek, valamint politika iránt érdeklődő civileknek tartottak elsősorban gyakorlati ismereteket adó órákat azzal a céllal, hogy erősítsék a politikusok demokratikus politikai kultúráját és politikusi szakértelmét.
– A PKI-ban az általunk képzett hallgatók számtalan politikusi technikát tanulnak meg, többek között azt, hogyan kell kommunikációs eszközökkel kezelni, hogyan kell egy kampánycsapatot felépíteni, mire alkalmas a negatív kampányt, hogyan kell egy beszédet megírni, a rágalmakat kivédeni, mi a szerepe egy politikai tanácsadónak, és így tovább. Eddig olyan tanárok tartottak órát, mint Obersovszky Péter, Pesty László, Simon János, Fricz Tamás, Gajdics Ottó, Kubatov Gábor, Wermer András, Bencsik András, Borókai Gábor, Németh Erzsébet, Becsey Zsolt és Nagy Gábor Tamás. Éppen most mondott igent a felkérésünkre Tarlós István is. Előadóink maguk is számtalan kampányt végigcsináltak, és nagyon sok hasznos gyakorlati tapasztalatot tudnak átadni a hallgatóknak – mondta Szabó Krisztina Mária.
A PKI következő féléve február negyedikén indul, a jelentkezési feltételek a www.sisza.hu honlapon találhatók.