– És eljött 1989-ben a rendszerváltozás…

– A politikailag üldözöttek szomorúan tapasztalták, hogy a pozitív jelenségek mellett és ellenére elmaradt a legfontosabb lépés, a diktatúra rendszerének teljes felszámolása és a tiszta polgári demokrácia megteremtése. A jogállamiság kereteinek kiépítése mellett nem sikerült megvalósítani azt a törekvést sem, hogy a pártállami és állampárti diktatúra időszakának működtetői és éltetői ne tölthessenek be semmilyen új tisztséget a politikában, valamint a társadalmi, kulturális és gazdasági életben. Sajnos, ma már kimondhatjuk, hogy a rendszerváltoztatás helyett alapvető kérdésekben csupán módszerváltozás lett.

– Szemléltessük ezt a folyamatot az ’56-osok helyzetével.

– Már az 1989. évi XXXVI. törvény szűkítette a forradalmárok körét. Ez már akkor alkotmányellenes volt, de a Németh-kormány idején az volt a cél, hogy minél kevesebb forradalmárt érintsen a jogszabály. A jogállamiság keretei között számos rendelkezés született továbbá, amellyel részben büntetőjogilag rehabilitálták a megtorlás áldozatait, valamint kárpótlásukat is megpróbálták rendezni, kihangsúlyozva, hogy az elszenvedett sérelmeket nem lehet és nem is lehetett forintosítani. Az egyik legfontosabb jogszabály az 1991. évi XLIII. törvény, amely az 1956-os emlékérem és emléklap alapításáról szól. Az első kormányzati ciklus jó irányú kezdeményezéseit megtörte azonban 1994.

– Amikor Horn Gyula került a miniszterelnöki székbe.

– Az egykori kormányfő külön fejezet az események folyamatában. Mint ismeretes, a forradalom leverésében pufajkás, géppisztolyos karhatalmistaként különböző eseményekben vett részt. Amikor a törvényes keretek között működő átvilágító bírák a múltja miatt lemondásra szólították fel, az elutasító válasza csak annyi volt: ne és? Így az sem meglepő, hogy pár évvel korábban, 1989-ben az MSZMP KB ülésén a következőket hangsúlyozta: „Nem szabad megengedni, hogy 1956 kapcsán valamiféle lelkiismereti válság keletkezzen mindazoknál, akik akkor fegyvert fogtak, mert akik novemberben fegyvert fogtak és felléptek, azok az ellenforradalommal szemben léptek fel, és ezért kapták a kitüntetést vagy az elismerést és így tovább”. Amikor a múltja ellenére kormányfő lett, megalkotta a Nemzeti Ellenállásért Emléklap adományozását a 39/1995. (IV. 7.) számú Kormányrendelettel. Ezt az elismerést azok kaphatták, akik antifasiszta ellenállók voltak, illetőleg tevékenyen részt vettek a partizán mozgalomban. A jogszabály akkor változott anyagi vonatkozású rendeletté, amikor a Horn-kormány megalkotta a 173/1995. (XII. 27.) számú kormányrendeletet. A Nemzeti Helytállásért elnevezésű pótlék közös nevezőre hozta a fenti törvényben szabályozott ’56-osokat a kormányrendeletben szabályozott antifasisztákkal és partizánokkal. Ez a lépés nemcsak erkölcstelen, hanem törvénytelen is, hiszen egy törvényt állítottak párhuzamba egy rendelettel.

– Mindez tíz éve történt.

– Az 1999. évi kezdeményezéseim ellenére nem tett észrevételt sem a politika, és ami még feltűnőbb, a Szabadságharcosokért Alapítvány sem. A helyzet tarthatatlanságát jelzi, hogy a kuratórium elnöke és számos tagja következetesen a politikailag üldözöttek támogatásáról nyilatkoztak, és még csak nem is utaltak a Horn-féle rendelet kedvezményezettjeire. Így arra sem hívta fel senki a figyelmet, hogy amíg az ’56-osokat törvényben szabályozott szigorú feltételek mellett ismerték csak el, addig a 39/1995. (IV.7.) számú kormányrendeletben elég volt egymással igazolni azt, hogy az illetékes fegyverrel vagy fegyver nélkül küzdött a fasizmus ellen, illetve részt vett a partizánmozgalomban. A valóság pedig úgy fest, hogy 2005. január 1-jétől – az időközi folyamatos emelések révén – az ’56-osok és a partizánok nyugdíja egységesen 110 ezer forint. Horn Gyula utódai méltóak lettek hozzá; gondolok itt elsősorban Medgyessy Péterre, aki miniszterelnök maradhatott annak ellenére, hogy D-209-es ügynökként tevékenykedett. Tragikus továbbá, hogy a Magyar Nemzeti Ellenállási Szervezet agyonhallgatása mellett csak a Horn-rendelet szerinti antifasiszták egyesülete a legitim szervezet Magyarországon, méghozzá jogi, anyagi és erkölcsi elismerés mellett.

– Az Idősügyi Tanács tagjaként milyen intézkedéseket sikerült elérni az ’56-osokat illetően?

– 2002 októberében javaslatot nyújtottam be a személyes szabadságukban korlátozott politikailag üldözöttek társadalombiztosítási és munkajogi helyzetének rendezéséről. Ebben kértem a módosított és a ma is hatályos 93/1990. (XI. 21.) számú kormányrendelet megváltoztatását, mivel az jelentősen túlhaladott az összegszerűség tekintetében. Indítványomat az Igazságügyi Minisztérium támogatásra javasolta, és annak teljesítését politikailag is indokoltnak tartotta. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság megállapította, hogy mintegy 180 ezer személyt érint az előterjesztés, amelynek költségkihatása mintegy 10 milliárd forint. Majd 2004. február 3-án az Idősügyi Tanács egyhangú határozatában felkérte a kormányt, hogy dolgozzon ki javaslatot az 1945 és 1963 között törvénysértő módon elítéltek, az 1956-os forradalommal és szabadságharccal összefüggésben elítéltek, valamint a korábbi nyugdíjcsökkentés megszüntetéséről, továbbá az egyes személyek társadalombiztosítási, munkajogi helyzetének rendezéséről szóló fent említett kormányrendelet módosítására. Ebben felszólítottuk a kabinetet, hogy kezelje kiemelten a három év alatti szabadságvesztést elszenvedettek jelenlegi méltánytalan helyzetét, és tekintettel az érintettek életkorára, javasolja, hogy 2005. január 1-jén lépjenek hatályba az új rendelkezések.

– Gyurcsány Ferenc mint az Idősügyi Tanács elnöke azonban levette napirendről saját tanácsadó testületének egyhangú határozatát.

– Ez a tudatos, jellemző lépés politikailag durva üzenet a közelgő nemzeti ünnep 49. évfordulójára. Javaslom, Gyurcsány Ferenc ne érezzen késztetést az ünnepi beszéd megtartására.

– Jövőre ünnepeljük a forradalom 50. évfordulóját…

– Már most el kell kezdeni az alapos felkészülést. Ezért is elodázhatatlan, hogy a számos ’56-os szervezet egységes szervezetté alakuljon, mert az 1956 forradalmának tiszta eszmeiségét tartalmazó stafétabotot csak tiszta kézből szabad átadni a jövő ifjúságának.