A magyar történelem hét ikonikus alakját és a hozzájuk köthető sorsfordító eseményeket elevenítették fel hagyományőrző csoportok és színészek segítségével a Tóth Árpád sétányon augusztus 20-án. Az egész napos, rendhagyó eseményen 10-15 perces jeleneteket adtak elő a társulatok, amelyek sikerességét mutatja, hogy a budai Várba mintegy 50 ezer érdeklődőt csábított a program – írták.

Hirdetés

A Magyar Turisztikai Ügynökség azt is közölte: már több mint 30 ezren tekintették meg az Aranyvonatot, amely vasárnap estig várja a látogatókat.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Az Aranyvonat újraépített Szent Jobb-ereklyeszállító kocsija Budapesten, az Alkotmány utcában 2021. augusztus 20-án

Mint írták: augusztus 20-án az Alkotmány utcában állították ki a rekonstruált Aranyvonatot. Ez volt az az ereklyeszállító kocsi, amelynek eredetije 1938-ban azért készült, hogy körbevihesse az országban a Szent Jobbot.

Az Aranyvonat továbbra is várja a látogatókat. Tájékozódni lehet a szentistvannap2021.hu oldalon – írta az MTÜ.

A Magyar Turisztikai Ügynökség arról is tájékoztatott, hogy a legendás veszprémi Utcazene Fesztivál először költözött fel Budapestre. A Szent István-napi rendezvénysorozat részeként már augusztus 19-én, csütörtökön számos koncert közül válogathattak az ide látogatók, másnap pedig csaknem 40 ezren vettek részt a zenei programokon.

A nemzet közös ünnepét gasztronómiai szempontból is színessé tette a Food Truck Show 49 különböző mozgó büféje – tették hozzá.

Korábban írtuk