Fotó: MTI (archív, szerk.)
Hirdetés

Varga Judit rámutatott: a magyar kormány zéró toleranciát hirdet az erőszak minden formájával szemben. Felidézte: 2012-ben Európa egyik legszigorúbb büntető törvénykönyvét fogadták el, amely kiemelten védi a nőket és a gyerekeket.

„Ezt Gyurcsány és a többi baloldali meg se szavazta. Emlékeztetjük Dobrev Klárát, hogy amikor cselekedni kellett volna, akkor a baloldalt egyáltalán nem érdekelte a nők és gyermekek védelme” – tette hozzá.

„Egyes ellenzéki politikusok hangulatkeltő állításaival ellentétben a kormány egy komoly áldozatsegítési és áldozatvédelmi hálózatot épített ki és működtet, amelyben többek között az IM, az EMMI és a BM is jelentős szerepet vállal” – mondta. Hozzátette: országszerte mintegy háromszáz védett szálláshely áll rendelkezésre, amelyeket az állam és civil partnerei közösen tartanak fenn.

2020 az áldozatsegítés éve az Igazságügyi Minisztériumban – közölte Varga Judit.

„Ennek keretében megduplázzuk az áldozatsegítő központok kapacitásait, amelyre több száz millió forintot költünk idén azzal a céllal, hogy országos hálózattá alakítsuk az áldozatsegítő központok rendszerét, amelyek többek között jogi, pszichológia, pénzügyi segítséget nyújtanak. Éjjel-Nappal hívható az Áldozatsegítő vonal (06-80-225-225), amelyre évente tizenkétezer hívás érkezik, valamint az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (06 80-205- 520). Az Igazságügyi Minisztérium további lépéseket is tervez, amelynek előkészítése érdekében ma megalakult a minisztérium által kezdeményezett családjogi szakértői munkacsoport” – tette hozzá.

A miniszter közölte: az IM további lépéseket is tervez, amelyek előkészítése érdekében csütörtökön megalakult a minisztérium által kezdeményezett családjogi szakértői munkacsoport.

Ennek az érintett minisztériumok mellett, a feladat- és hatáskörrel rendelkező alkotmányos szervek szakmai vezetői a tagjai. A munkacsoport célja, hogy tovább erősítse a családok, nők és gyermekek védelmét. Ennek érdekében elemzi az erre vonatkozó jogszabályokat és joggyakorlatot, szükség esetén pedig módosító javaslatokat tesz – tudatta a miniszter.

A magyar kormány elkötelezett a családok, a gyermekek és a nők védelme mellett – szögezte le Varga Judit.

„Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a területtel foglalkozó állami szervek, alkotmányos intézmények mellett a civil szervezeteket is bevonjuk ebbe a komplex munkába” – fogalmazott.

„A családjogi szakértői munkacsoport feladata, hogy azonosítsa a jogalkotást, a jogalkalmazást, a hatósági munkaszervezést, illetve az egyéb intézkedéseket igénylő beavatkozási pontokat, valamint megvizsgálja, a kormányzat részéről milyen intézkedések megtétele szükséges annak érdekében, hogy elkerülhetőek legyenek az elmúlt időszakban bekövetkezett tragédiák” – mondta.

Varga Judit szerint az állami szervek mellett a civilek is fontos szerepet kapnak abban a munkában, amelynek célja, hogy tovább erősítse a családok, nők és gyermekek védelmét.

Február 27-én tartja első ülését a minisztérium keretein belül működő emberi jogi munkacsoport kibővített, tematikus munkacsoportja, amelyen a legkülönbözőbb civil szervezetek képviselőinek bevonásával egyeztet az IM többek között a kapcsolattartás szabályozásáról, a gyermekvédelmi jelzőrendszer működéséről és a kapcsolati erőszak és a gyermekkori bántalmazás elleni eszközökről – ismertette.

Emellett mostantól a csaladijog@im.gov.hu emailcímen keresztül bárki – polgárok és szervezetek egyaránt – tehet e tárggyal összefüggő észrevételt, javaslatot – tette hozzá.

Varga Judit arra szólította fel az ellenzéket, hogy „fejezze be a magyar emberek szándékos és folyamatos félrevezetését az Isztambuli Egyezménnyel kapcsolatban, amely az illegális migrációt támogatja, és azt állítja, hogy az emberek nem férfinak és nőnek születnek”.

A kormány cselekszik a családok, nők, gyermekek védelmében – jelentette ki.