Családok és párok hömpölygő tömege töltötte meg a nemzeti ünnepen a budai Várat és a Hadtörténeti Múzeumot, ahol többek között népi ügyességi játékokkal, táncházzal és huszárprogramokkal várták a látogatókat.

Fotó: mti, szigetváry zsolt

A múzeum Forradalmi Forgatag elnevezésű rendezvénye szerdán egész nap múzeumpedagógiai foglalkozásokkal, bemutatókkal és játékokkal várta a családokat. 
    
Kora délutántól már alig lehetett bejutni a múzeum kertjébe, ahol a legnagyobb sorok idén a fémkatona-öntő és a Magyar Szablyavívó Iskola sátránál kígyóztak.
    
A kisebb és nagyobb „honvédjelölteknek” az iskola oktatói megtanították a kardforgatás alapszabályait, az erősebbek pedig a fakardok mellett az igazi szablyákat is megkísérelhették megforgatni vagy egyáltalán megtartani. A Honvéd Zrínyi Sportegyesület katonai lovas szakosztályánál fegyverbemutatót tartottak, illetve a lovas huszárok mindennapi felszereléseit lehetett közelebbről megismerni.
    
A múzeum belső tereiben a néptáncosok vezetésével lehetett bekapcsolódni a körtáncba, de lehetőség volt fakatona-festésre és nemzeti színű ékszerek készítésére is, a népi játszóházban pedig a hűvös, szeles időben átfagyottak melegedhettek át az ügyességi játékoknak köszönhetően.
    
A múzeum ünnepi rendezvénysorozata idén már a hétvégén kezdetét vette. Pénteken nyílt meg és szerdán is látogatható volt például az az időszaki játékkiállítás, amelynek főszereplői a Schenk Károly budapesti fröccsöntő-mester által készített mini emberkék. Az 1980-as és 1990-es évek népszerű magyar játékfigurái között megtalálhatók Mátyás király fekete seregének katonái vagy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc osztrák katonái és magyar huszárjai is.
A tárlat augusztusig tekinthető meg a budai Várban.

MTI