Az ügyben még 2022 nyarán indult büntetőeljárás egy autóbérbeadással foglalkozó cég képviselőjének feljelentése alapján, amellyel később újabb, hasonló bűncselekmények miatt folytatott eljárást egyesítettek – írták.

Hirdetés

A közlemény szerint a gyanúsítottak szervezetten követték el a bűncselekményeket: fiktív szerződéskötésekkel jutottak csalárd módon nagy értékű autókhoz és ingatlanokhoz. Egy, az esettel összefüggésbe hozható 43 éves, budapesti férfit korábban – más ügyben – már letartóztatott a bíróság.

A bűncselekmények súlyossága miatt, illetve azért, mert az információk szerint az ingatlanokban lőfegyverek is lehettek, a TEK munkatárai és a Tolna vármegyei rendőrök egyszerre két helyszínen fogták el a két férfit, apát és fiát, az események fő szervezőit szerdán.

A nyomozók a napokban több ingatlanban, ügyvédi irodában tartottak kutatást, ahonnan dokumentumokat foglaltak le, a vagyon visszaszerzése érdekében is sor került lefoglalásokra és zár alá vételre. Eddig öt, együttesen csaknem 120 millió forint értékű gépkocsit, és több mint 11 millió forint értékű készpénzt – forintot és valutát – foglaltak le a nyomozók.

Korábban írtuk