Cseh Katalin-botrány: a jó palócok vámszedői
A Nógrád megyei Ludányhalászit Trianonban kis híján kihasították Magyarországból, 1945 után, a Kádár-rendszer évtizedei alatt pedig olyan elszigetelt térséggé sorvasztották, hogy errefelé még a békegalamb is csak baltával mert repülni. Nem úgy persze, mint a fészekrablásra szakosodott, csak a momentumra váró szarkák.
– Ismeri a momentumos Cseh Katalint? – kérdezem a falu elején attól az asszonytól, aki éppen a Szent István út 38-as számú ház kapuját csukja maga után.
– Tudom, ki az, láttam már a televízióban, de miért kellene ismernem? – kérdez vissza értetlenül.
– Mert ide, a 38-as számú házba volt bejelentve a cége, a Pannónia Nyomda Kft. telephelye egészen 2018 tavaszáig.
– Hova? Ide, az én házamba? – mutat a háta mögötti portára. – Ez csak valami aljasság vagy csalás lehet, aranyoskám. Engem Csábi Mártonnénak hívnak, itt születtem Ludányban, a faluban mindenki Zsuzsinak szólít. Nekem ebben a házban laktak már a szüleim is, aztán pedig a férjemmel meg a lányaimmal én is. Ide senki sincs bejelentve, ezt magától hallom először. Mi a fenét keresne nálam az a Cseh Katalin?
– Nagyon sokat, akár százmilliókat is, Zsuzsa asszony. Azért kellett nekik a telephely, mert így tudtak uniós pénzekre pályázni. Ráadásul Cseh Katalin cégén kívül több hozzá kapcsolható vállalkozás is ide, önhöz volt bejelentve.
– Most mondja meg, hát nem sül le a bőr a képükről? Megyek is a rendőrségre. – Megáll egy pillanatra. – Várjon csak, most jut eszembe, hogy két vagy három éve szólt nekem az Imre, hogy valami nincs rendben a házam körül.
Imre nem más, mint Kovács Imre, a falu polgármestere, innen már vele folytatjuk tovább a Cseh Katalin-féle gazemberkirakóst a községházán. Elmondása szerint három éve a jegyzővel éppen annak néztek utána, hány cég nem fizetett iparűzési adót, mert Közép-Európa leghosszabb, öt kilométeres falujában minden adóforintnak két helye is lenne. Nem csoda, hiszen Ludány tényleg annyira elszigetelődött, hogy Kádárék, talán az országban egyedüliként, még a Szent István út nevéből is elfelejtették letiltani a szentet.
– Több céget is bejelentettek Csábi Mártonné házába, és nem fizettek nekünk tíz fillér adót sem – mondja a polgármester. Azért volt akkoriban aranybánya például Cseh Katalinék számára is ez a vidék, mert különösen hátrányos térségnek számított, ahová könnyen és sok uniós pénzt lehetett összelapátolni. Más kérdés, hogy abból a temérdek euróból Ludányba egyetlen forint sem jutott, meséli Kovács Imre.
Az infarktus határán szuszogó Zsuzsa asszony pedig úgy véli, azért nézhették ki a házát Cseh Katalin emberei telephelynek, mert az utóbbi években sokszor tartózkodott Balassagyarmaton, miután férje meghalt, a lányai pedig elköltöztek, ebből pedig arra következtethettek, hogy már kihaltak innen a tulajdonosok.
Szécsényben, ahonnan a Cseh-cégek idelopakodtak, egészen más volt a helyzet, hiszen futott az Unilever szekere, és a tulajdonában állt a Rákóczi út 125. szám alatti, valaha bútorgyári, ma üresen álló ebédlő is.
Minden bizonnyal ez a káposztástészta- és krumplilevesszagú, bugyirózsaszín épület volt 2016. február 19-e óta a Cseh Katalin vezette Pannónia Nyomda Kft., valamint a Mondat Kft., a Holotech Hungary Kft. és az Uniotech Kft. első fióktelepe, támaszpontja. Ezután írták meg és adták be azokat az uniós pályázatokat, amelyekkel jelentős pénzeket zsebeltek be. A momentumos képviselőnő körüli cégek 1,5 milliárd forintnyi pályázati pénzei kapcsán már két éve bűncselekményt emlegettek a helyi képviselő-testületben, hiszen az Unilevertől bérelt gyári ebédlőben sokak szerint az említett társaságok soha nem fordultak meg, ott senki semmilyen munkát vagy beruházást nem végzett, vagyis az onnan benyújtott pályázatok megvalósulásának nyoma sincs, noha a pályázatok jelentős részének a megvalósítási határideje lejárt.
Állítólag amikor a gyanús ügyletekre sor került, az ingatlan tulajdonosa még az Unilever Kft. volt, mégis akadnak, akik azt állítják, hogy az önkormányzat szintén tulajdonos lehetett a pályázatok benyújtása idején. Kérdezném erről a polgármestert, amikor a déli harangszó előtt naponta megszólal Szécsény-szerte a Rákóczi-idők híres tárogatója, de a hivatását féltő biztonsági őr hajthatatlan, és nem enged főnöke színe elé, mert nem kértem előre időpontot.
Amíg unszolásomra felmegy a portáról a titkárságra sorsomat intézni, a recepciós pulton öt segélykérő nyomtatványt számolok össze – lakhatásit, létfenntartásit, gyógyszertámogatásit, fűtésit, végül pedig temetésit. Az 1500 lelkes Ludányban száz alatti a fiatalok, ugyanakkor háromszázötven fölötti a cigány lakosok száma, míg az 5800 fős Szécsényben hatszáz körül vannak a cigányok és több mint háromezren az idősek. Ha valahonnan, hát akkor nem innen kellene elvenni még azt is, ami egyszer még jól jöhetne.
– A szégyenteljes pályázat idején még nem volt a Rákóczi út 125. az önkormányzat tulajdona – mondja Stayer László, miután bejutok hozzá –, hiszen 2019 nyarán vettük meg, Cseh Katalinék viszont már 2018 januárjában, gondolom, miután a pénzhez jutottak, Ludányhalásziba távoztak. A 25 milliós vételárról testületi döntés született, ahol egyetlen gyanús körülmény sem merült fel. Azért vettük meg, mert munkásszállóvá alakítottuk volna nyolcvan férőhellyel, de a pályázaton sajnos nem nyertünk, ezért továbbadtuk egy városi vállalkozónak. Ő rendezvényházat szeretett volna nyitni, de közbeszólt a pandémia. Visszatérve a pályázathoz, én annyit tudtam meg róla, amennyit a pályázatírójuk egyszer a telefonba mondott nekem, tudniillik hogy Szécsényben lesznek majd új munkahelyek. Szerintem rutinos és befolyásos pályázatírók, illetve magas rangú politikai segítők nélkül ez nem történhetett volna meg, amihez viszont az önkormányzatnak semmi köze nincsen. Nekünk ebből az egészből csak hátrányunk származik.
Miután az egyik képviselő, a város településfejlesztési bizottságának elnöke szóba hozta, vajon mi folyik az évek óta üres és elsötétített ablakú ebédlőben, a polgármester szerint megkeresték az uniós fejlesztések fölött bábáskodó illetékeseket, akik semmiféle problémáról, visszaélésről nem küldtek értesítést az önkormányzatnak, ezért a legfrissebb történésekről ők is a sajtóból értesültek, akár a ludányiak.
Gyalog megyek a pályázati bacchanália helyszínére. A most is kulcsra zárt, szocreál épület színénél már csak a világoskék műanyag fóliával elsötétített ablakai rondábbak. Miután az asztalosüzemet privatizálták, volt itt étterem, kávézó, műszaki bizományi, utoljára pedig diszkó, csak éppen másfél milliárdos beruházás nem. Amire viszont Ludányhalásziban Csábi Mártonné Zsuzsika családi háza is elegendő volt, ahhoz Szécsényben egy négyszáz négyzetméteres, összkomfortos üzemi étkezde dukált. Miután a botrány kirobbant, és az önkormányzati testület 2019. novemberi ülésén megpiszkálta a felszínt, az Unilever Kft. nem átallott 2019. december 16-án reklamáló levelet küldeni Pöll József aláírásával, amelyben azt kérik a város vezetésétől, hogy miután a telephelyet bérbe vevő pályázók elérték a céljukat, és elköltöztek Szirákra, ahol törvényesen folytatják a tevékenységüket (?), ne keltsék tovább a segítőkész Unilever Kft. rossz hírét, mert nincs miért.
Szó szerint nincs miért, hiszen Szécsényben egyetlen forint sem maradt, és egyetlen új munkahely sem létesült.
A II. Rákóczi Ferencet egykoron pajzsra emelő büszke városka most szemlesütve, tétlenül nézi a Csehek akcióját, akik dolguk végeztével, 2018. április 19-én odébbálltak Szirákra, a következő, Jókai úti fióktelepre. Itt is régen elkelne egy hasznot hajtó beruházás meg számos új munkahely, habár az ezerkétszáz, negyven százalékában cigány lakosú faluban az utóbbi időben sokat javult a közbiztonság, és majd minden ember dolgozik valahol.
Kómár Jánosné polgármester asszony szerint a községet ma már igenis jogosan sérti a pesti idegenek mesterkedése.
– Rossz hírünk a múlté, mert határozottan rendet tettünk, a bűnöző hajlamú családok inkább elköltöztek innen, a települést bekameráztuk, és ma már a híres Teleki–Degenfeld Kastélyszálló vendégei is bátran kimerészkednek a faluba sétálni – nyugtat meg Kómárné Marika. – Nem óhajtunk újabb szélhámosokat importálni Szirákra! Szomorú, de választott vezetőként magam is a híradásokból értesültem a településünket érintő fejleményekről. De tudja, mit? Nem is érdekelnek a milliárdos nagyotmondások, mert nekünk errefelé két alapvető kötelességünk van: kenyér legyen az asztalon, meg tűzifa a sparheltben. Persze nekünk sem jutott egyetlen új munkahely sem a Jókai úti beruházásból.
Ami ráadásul úgy fest a Szirák fölötti dombon, mint egy könnyűszerkezetes raktárépületbe zárt szellemtelep. Nemhogy Cseh Katalin, de más is ritkán járhat ide. Egy háromgyermekes hatósági boncmestertől vették meg azt a 120 négyzetméteres családi házat, amely már Szirákon is lehetővé tette pályázatok benyújtását, majd melléépítették a titokzatos raktár-hangárt, ahol igazából senki sem tudja, mi folyik, ha folyik egyáltalában valami, de néha kihallatszik egy kis zümmögés.
Különös felsőbbrendűségről árulkodik az is, hogy a fentieknél több információval a polgármester sem büszkélkedhet. Hozzá senki sem jött el a befektetők közül érdeklődni vagy bemutatkozni, ami arra utal, hogy csak kihasználni akarták őket, keveredni velük már nem.
A hangár drótkerítésén se csengő, se cégtábla nincsen, pedig uniós pályázaton nyert létesítmény esetében ez kötelező. Mellette a családi házból kreált telephely szintén zárva. Hiába nyomom a csengőt és kiabálok be nagyokat a kerítésen át, senki sem dugja ki az orrát. Olykor mintha meglebbenne az egyik függöny, de ha áll is mögötte valaki, az csak gyáva ember lehet. A bejárati ajtó mellett diszkrét táblácska fénylik a falon, amelyen többek között a Cseh Katalin-féle cég neve is kibetűzhető.