Hirdetés

– Nagyon fontos leszögezni, hogy a korrupciónak nincs színe. A korrupció az nem fideszes vagy MSZP-s vagy DK-s, az korrupció – mondta kevesebb mint fél évvel ezelőtt Fekete-Győr.

– Tehát ha a Momentumnak az egyik képviselője jutna jogosulatlanul vagy a politikai kapcsolatai révén uniós támogatáshoz, őt is elszámoltatná? – tette fel a kérdést Földi-Kovács Andrea műsorvezető.

– Hát, hogyne! Természetesen. Én nem vagyok hajlandó egy olyan országban élni, az elmúlt harminc évben kénytelen voltam, ahol következménye semminek nem volt. Lehetett lopni szabadon a közpénzt, lehetett csalni és hazudni, de ennek véget kell vetni! Magyarország nem lehet többé következmények nélküli ország – vágta rá akkor Fekete-Győr.

Azóta eltelt fél év…

Korábban írtuk

Mint ismert, két hete robbant ki az Anonymous-ügy, és néhány nappal később az is kiderült, a rejtélyes álarcos alak Cseh Katalint, a Momentum EP-képviselőjét segített leleplezni. Az információk nyomán a PestiSrácok szövevényes céghálóról, a Magyar Nemzet a vállalkozások kifizetődő költözködéséről írt, az Origo a közbeszerzéseken való összejátszások gyanújára bukkant, utóbbi ügyben vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal.

Az elmúlt napokban egyértelművé vált, hogy Cseh Katalin kétszínű. Hiszen kiderült, hogy az apja, Cseh Tibor által alapított Pannónia Nyomda Kft., amelynek 2013 és 2018 között Cseh Katalin volt az ügyvezetője, két részletben összesen 285 millió forintot nyert EU-s pályázatokon. És ehhez jöttek még a Cseh családdal szoros kapcsolatban álló cégek milliárdjai… Mindezzel persze önmagában semmi gond nem lenne, ha politikusként Cseh Katalin nem mondott volna olyasmit, hogy „a magyar emberek érdeke is az, hogy [az unió] megpróbáljon mindent megtenni azért, hogy az EU-s pénzek a szegénység csökkentésére jussanak, az önkormányzatokhoz, a civilekhez”, vagy hogy „ezeknek a pénzeknek semmi keresnivalójuk a pénzéhes oligarchák zsebében vagy a markukat tartó családtagoknál. Ezeknek a forrásoknak oda kell eljutniuk, ahová valóban szánják azokat – az emberekhez!” Cseh Katalin ráadásul korábban azért lobbizott, hogy az EU érvényesítse Magyarországgal szemben a jogállamisági mechanizmust, korlátozza az uniós támogatások kifizetését. Az EU-s pénzek ügyében a Fidesz az OLAF-hoz, vagyis az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz fordult.

Cseh Katalin kétszínűsége azonban nem csupán ebben nyilvánult meg. Mint ismert, a Demokrata megdöbbentő részletekre bukkant a Cseh család cégének 68 millió forintos uniós pályázata kapcsán. A Cseh Katalin által vezetett vállalkozás EU-s támogatásra pályázott egy olyan projekttel, amely szerintük a magyar olimpiai pályázat sikerre vitelében is segítséget nyújthat. Történt mindez nem sokkal azelőtt, hogy ugyanez Cseh Katalin momentumosként nem csupán aktív részese volt a 2017-es olimpiaellenes aláírásgyűjtésnek, hanem egyenesen vezéralakja.

Cseh Katalin egyelőre nem mondott le, ehelyett perrel fenyegeti az ügyében tényfeltáró cikkeket közlő lapokat.


A Fekete-Győr Andrással készült márciusi beszélgetés itt látható, az ominózus részlet 10:10 után kezdődik: