Az EP-képviselő emlékeztetett: az illetékes hatóságok szerdán házkutatást tartottak a Cseh Katalinhoz köthető cégek váci telephelyén.

Hirdetés

„A magát a csalás elleni küzdelem baloldali élharcosának beállító Cseh Katalinról végleg lehullt az álarc amikor kiderült, hogy az általa vezetett cég és a családi cégük üzleti köre a hazai fejlesztési forrásokat, illetve az uniós támogatásokat rendszerszintűen megcsapoló céghálózatként működött. Kiderült az is, hogy az a technológia, aminek a kifejlesztésére a Cseh Katalin vezette cég jelentős uniós pénzt nyert, már korábban is létezett, sőt a Cseh család vállalkozásához kapcsolódó céghálózaté volt! Cseh Katalin hónapok óta hallgat a súlyos kérdéseket felvető korrupciógyanús ügyben, mint nyusziürülék a méhlegelőn. Vajon Cseh Katalin mikor mond le a korrupciós botránya miatt?” – írta Deutsch Tamás.

A botrány előzményei

Mint ismert, júliusban robbant ki az Anonymous-ügy: a bennfentes.net-nek küldött videókkal felbukkanó rejtélyes álarcos alak Cseh Katalint, a Momentum EP-képviselőjét segített leleplezni. Az információk nyomán a PestiSrácok szövevényes céghálóról, a Magyar Nemzet a vállalkozások kifizetődő költözködéséről írt, míg az Origo a közbeszerzéseken való összejátszások gyanújára bukkant. Arra pedig a Demokrata figyelt fel, hogy a Cseh Katalin által vezetett vállalkozás egy olyan projekttel pályázott uniós támogatásra, amely szerintük a magyar olimpiai pályázat sikerre vitelében is segítséget nyújthat, miközben Cseh Katalin momentumosként nem csupán aktív részese volt a 2017-es olimpiaellenes aláírásgyűjtésnek, hanem egyenesen vezéralakja.

Mint ismert, a NAV-on kívül az OLAF is vizsgálódik a családi cég körül, és a hírek szerint már a Közbeszerzési Hatóságnál is szorul a hurok Cseh Katalinék körül.

A témáról írt cikkeink itt olvashatók.

Korábban írtuk