Hirdetés

„A céghálózat működését leleplező információk megjelenését követően jelentkezett egy olvasónk, aki további értékes információkkal szolgált. Felhívta ugyanis lapunk figyelmét arra, hogy a sajtó méltatlanul keveset foglalkozott Szécsény városával, ahol a vállalkozások 1,5 milliárd forintot meghaladó támogatást kaptak a Rákóczi út 125. szám alatti ingatlanra”írta szerdán a Magyar Nemzet. A napilap hozzátette: ezen a címen is felbukkan majdnem az összes, a céghálózathoz köthető vállalkozás, Cseh Katalinék pedig valamiért fontosnak tartották, hogy a Pannónia Nyomda Kft. is „ideköltözzön”.

„A probléma nem azzal van, ha valaki fejleszteni, kutatni, bővíteni szeretne, hivatkozva az ott élők érdekeire. A gond ott kezdődik, amikor a társaságok a vállalásaikat figyelmen kívül hagyva csupán a pénzt veszik fel, miközben nem csinálnak semmit” – hangsúlyozta a Magyar Nemzet, amelynek olvasója szerint a szécsényi telephelyen az említett társaságok soha nem dolgoztak, a szóban forgó pályázatok megvalósulásának pedig egyelőre nyoma sincs, holott a pályázatok jelentős részének megvalósítási határideje már lejárt. 

A Hír TV stábja ezután felkereste az említett címet, azonban a Cseh Katalinhoz köthető vállalatok cégtábláit sem látta az épületen.

Amint arról a Demokrata is beszámolt: a Mediaworks Hírcentruma a napokban rábukkant egy 2019-es videófelvételre, amelyen a helyi képviselő-testület korabeli ülése tekinthető meg.

A tanácskozás akkor vált izgalmassá, amikor Stayer László független polgármester megadta a szót dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébetnek, aki a Tegyünk a szécsényiekért Egyesület támogatásával jutott be a testületbe. A politikus felszólalásában mindenre kiterjedő vizsgálatot szorgalmazott a 1,5 milliárd forintnyi támogatás kapcsán.

„Mivel a projekt megvalósítási helye Szécsény volt, dr. Serfőzőné érdeklődését is felkeltette, hogy vajon mit profitált a város a két vállalkozás tevékenysége következtében. Azt különösen érdekesnek tartotta, hogy a cégek egy olyan ingatlant neveztek meg fióktelepként, amely akkor az önkormányzat tulajdonában volt” – állt a csütörtöki cikkben. „Éppen ezért a polgármestertől egyebek mellett arra várt választ, lehet-e tudni, hogy milyen tevékenység, fejlesztés zajlott az ingatlanban. Stayer László válaszából gyakorlatilag az derült ki, hogy semmilyen, a kulcs ugyanis az önkormányzatnál volt, amelyet senki nem vett fel.”

Korábban írtuk

– Bátran mondhatom mint szécsényi lakos és a Nógrád megyei kereskedelmi és iparkamara alelnöke, hogy egy napot sem voltak az épületben – fogalmazott a hírcsatornának a Fidesz helyi elnöke, Varga Béla.

A HírTV honlapjának cikke itt olvasható.

A botrány előzményei

Mint ismert, júliusban robbant ki az Anonymous-ügy: a bennfentes.net-nek küldött videókkal felbukkanó rejtélyes álarcos alak Cseh Katalint, a Momentum EP-képviselőjét segített leleplezni. Az információk nyomán a PestiSrácok szövevényes céghálóról, a Magyar Nemzet a vállalkozások kifizetődő költözködéséről írt, míg az Origo a közbeszerzéseken való összejátszások gyanújára bukkant. Arra pedig a Demokrata figyelt fel, hogy a Cseh Katalin által vezetett vállalkozás egy olyan projekttel pályázott uniós támogatásra, amely szerintük a magyar olimpiai pályázat sikerre vitelében is segítséget nyújthat, miközben Cseh Katalin momentumosként nem csupán aktív részese volt a 2017-es olimpiaellenes aláírásgyűjtésnek, hanem egyenesen vezéralakja.

A demokrata.hu hétfőn megtudta: a NAV „költségvetési csalás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt” folytat nyomozást Cseh Katalinék ügyében, múlt héten pedig Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő számolt be arról, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) is megkezdte a vizsgálódást a momentumos politikusnőhöz kötődő céghálózat kapcsán.

A témáról írt cikkeink itt olvashatók.