Fotó: képernyőkép
Hirdetés

Amint arról szerdán a Demokrata is beszámolt: egy olvasó hívta fel a Magyar Nemzet figyelmét arra, hogy bár sok minden kiderült a momentumos politikus köréhez kötődő céghálóról, a sajtó figyelmét eddig elkerülték a Szécsény városában történtek.

„A Mediaworks Hírcentruma ezt követően bukkant rá arra a 2019-es videófelvételre, amelyen a helyi képviselő-testület korabeli ülése tekinthető meg” – írta a lap.

A tanácskozás akkor válik izgalmassá, amikor Stayer László független polgármester megadja a szót dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébetnek, aki a Tegyünk a szécsényiekért Egyesület támogatásával jutott be a testületbe. A politikus mindenre kiterjedő vizsgálatot szorgalmazva elmondta, hogy a Mondat Nyomdaipari Kft. és a Royal Press Hungary Nyomdaipari és Kommunikációs Kft. szerinte bűncselekménygyanús körülmények között juthatott 1,5 milliárd forintnyi támogatáshoz, kihasználva azt, hogy Szécsény kiemelten kedvezőtlen adottságú településnek számít.

Ez azért lényeges – írja a Magyar Nemzet –, mert a városban működő cégek különböző pályázatokon indulva, az önrészt minimalizálva, kiemelt támogatást tudtak igénybe venni a térség fejlesztése érdekében.

„Mivel a projekt megvalósítási helye Szécsény volt, dr. Serfőzőné érdeklődését is felkeltette, hogy vajon mit profitált a város a két vállalkozás tevékenysége következtében. Azt különösen érdekesnek tartotta, hogy a cégek egy olyan ingatlant neveztek meg fióktelepként, amely akkor az önkormányzat tulajdonában volt” – áll a cikkben.

„Éppen ezért a polgármestertől egyebek mellett arra várt választ, lehet-e tudni, hogy milyen tevékenység, fejlesztés zajlott az ingatlanban. Stayer László válaszából gyakorlatilag az derült ki, hogy semmilyen, a kulcs ugyanis az önkormányzatnál volt, amelyet senki nem vett fel.”

Az elmúlt hetekben egyértelműen kiderült, hogy a két vállalkozás is ahhoz a céghálózathoz tartozik, amely Cseh Katalin momentumos politikushoz köthető. A cégcsoport az elmúlt években hozzávetőlegesen 4,8 milliárd forintos uniós támogatást zsebelt be.

A Magyar Nemzet cikke itt olvasható.

Korábban írtuk

A botrány előzményei

Mint ismert, júliusban robbant ki az Anonymous-ügy: a bennfentes.net-nek küldött videókkal felbukkanó rejtélyes álarcos alak Cseh Katalint, a Momentum EP-képviselőjét segített leleplezni. Az információk nyomán a PestiSrácok szövevényes céghálóról, a Magyar Nemzet a vállalkozások kifizetődő költözködéséről írt, míg az Origo a közbeszerzéseken való összejátszások gyanújára bukkant. Arra pedig a Demokrata figyelt fel, hogy a Cseh Katalin által vezetett vállalkozás egy olyan projekttel pályázott uniós támogatásra, amely szerintük a magyar olimpiai pályázat sikerre vitelében is segítséget nyújthat, miközben Cseh Katalin momentumosként nem csupán aktív részese volt a 2017-es olimpiaellenes aláírásgyűjtésnek, hanem egyenesen vezéralakja.

A demokrata.hu hétfőn megtudta: a NAV „költségvetési csalás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt” folytat nyomozást Cseh Katalinék ügyében, múlt héten pedig Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő számolt be arról, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) is megkezdte a vizsgálódást a momentumos politikusnőhöz kötődő céghálózat kapcsán.

A témáról írt cikkeink itt olvashatók.