Csehország saját kormányának szuverén döntése alapján kíván segítséget nyújtani a menekülteknek, nem pedig az EU általánosan megfogalmazott mechanizmusai alapján – jelentette ki a cseh miniszterelnök.Bohuslav Sobotka ezzel az Európai Bizottság szerdai ülésére reagált, amelyen a testület javaslatcsomagot terjesztett elő a migrációs hullám kezelésére. A szerdai döntés szerint a brüsszeli bizottság május végéig a tagországok közötti átmeneti jellegű elosztási mechanizmusra tesz majd javaslatot, amely az unión belül egyértelműen nemzetközi védelemre szoruló személyekre vonatkozik majd.

„A kötelező befogadási kvótákat elutasítjuk” – szögezte le a miniszterelnök.

Sobotka szerint Csehország készen áll arra, hogy több pénzt különítsen el a menekülteknek szánt segítségre. Ezt azonban elsősorban azokban az országokban kellene értelmesen felhasználni, ahonnan az Európába özönlő menekültek származnak. Prága a segítséget önkéntes alapon, lehetőségei szerint kívánja megadni a menekülteknek.

„Az Európai Unió tagállamainak kormányai tudják a legjobban, milyen náluk a helyzet” – mutatott rá a cseh kormányfő.

Sobotka már kedden a cseh-szlovák közös kormányülés után a dél-morvaországi Valticében kifejezte meggyőződését, hogy minden ország önmaga tudja a legjobban eldönteni, hogy a szolidaritás jegyében milyen intézkedéseket tud megvalósítani. „Ezt semmiféle kvóták nem helyettesíthetik. Nem értünk egyet a kvóták bevezetésével” – húzta alá kedden Sobotka.

Csehország ezt az álláspontot fogja képviselni az Európai Tanácsban is. „Védeni akarjuk országunk érdekeit és a józan ész elveit is” – hangsúlyozta a kormányfő. Megjegyezte: Csehország nem célországa a bevándorlóknak, és a schengeni térségen belül nem tudja megakadályozni, hogy a menekültek bármikor más országba menjenek át. „A kvóták rendszere ezért megvalósíthatatlan és hosszabb távon tarthatatlan” – vélekedett a politikus.

Milan Chovanec belügyminiszter a sajtóértekezleten elmondta: az Európai Bizottság háttéranyagai alapján az elosztásra tervezett 20 ezer menekültből Csehországra 2,63 százalék, azaz 525 menekült befogadása jutna. „Az 500 menekültet Csehország biztosan el tudja helyezni” – jelentette ki Chovanec. „Meg fogjuk azonban kérdezni, mi lesz a továbbiakban, és milyen feltételek mellett kellene őket befogadnunk” – tette hozzá a miniszter. Szerinte a kormány azt is tudni akarja, miért kellene Csehországnak több menekültet befogadnia, mint például Svédországnak. 

A nyilvánosságra hozott adatok szerint Csehország tavaly 765 személynek nyújtott politikai menedéket, legtöbbjük Ukrajnából, Szíriából és Kubából származott. Szlovákiában tavaly 175 külföldi kapott menedéket.

MTI