„Tóth Mihály polgármester a törvényes határidőig nem tudta megválaszolni, hogy ki és milyen jogszabály és hatáskör alapján utalt ki több önkormányzati bérlakást az elmúlt öt évben, alapos a gyanúnk arra, hogy a polgármester és Szenteczky János, a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója valóságos lakásmaffiát működtettek Csepelen” – írja közleményében a Fidesz-KDNP csepeli frakciója.

„Gyanúnk szerint Csepel MSZP-s vezetése hatáskörét túllépve, titokban és törvénytelenül olyan önkormányzati lakásokat utalt ki „piaci” vagy szociális bérleti jogviszonyba, melyeket több esetben előbb sok millió forint közpénzből felújítottak, majd jóval a piaci ár alatt kiárusítottak. A lakások kiutalását a gyanúnk szerint Tóth Mihály polgármester nevében, a lakások felújítását és áron aluli értékesítését Szenteczky János, a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójának engedélyével végezték el. A Fidesz-KDNP frakció által megismert esetek 2006-2010 között történtek, akkor, amikor Szenteczky János egyedül volt a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója. Alapos a gyanúja annak, hogy a lakáskiutalások eleve nem a lakások bérlésére irányultak, hanem azok áron aluli megszerzésére” – folytatódik a közlemény.

„Az MSZP azzal vádol és takarózik, hogy a Fidesz egyik képviselője is kapott tőlük „mutyilakást”. Gyanúnk szerint egy Fidesz-tag családtagja 2008-ban vett meg egy számára 2005-ben kiutalt „piaci alapú” bérlakást. Ezt a tagunkat éppen azért nem indítottuk a 2006-os önkormányzati választáson, mert azt sejtettük, hogy bizalmas információkat juttat el az MSZP-hez. Most bebizonyosodni látszik, hogy az MSZP-nek tett szolgálataiért, a Fidesz tudta nélkül juthatott bérlakáshoz. Amennyiben ez igaz, őt – a büntetőjogi következmények mellett – természetesen a Fideszből is kizárjuk. Tóth Mihály polgármestertől és Szenteczky János Csepeli Vagyonkezelő vezérigazgatótól ugyanakkor elvárjuk, hogy az illető nevét közöljék, mert csak ők tudják igazolni a gyanúnkat!” – írják.

„Nincs tudomásunk ugyanakkor egyetlen olyan jelenlegi Fidesz-KDNP-s képviselőről vagy képviselő-jelöltről sem, aki érintett lenne az MSZP-s lakásmaffiában. Mivel felmerült az adathamisítások alapos gyanúja is, frakciónk minden egyes jelöltjétől elvárjuk, hogy írjanak alá egy, a lakásmaffia-ügyben való érintetlenségükről szóló jognyilatkozatot. Amennyiben az MSZP-s lakásmaffia valóban közpénzből, a csepeli embereket megkárosítva vásárolt magának más pártokból is informátorokat, az nem csak a csepeli Fidesz tagságát érintheti. Ezért minden csepeli képviselő-jelöltet indító pártnak javasoljuk, hogy írassák alá jelöltjeikkel a nyilatkozatot!” – zárul a közlemény.

A Fidesz-KDNP csepeli frakciója által kiadott közös nyilatkozat szövege:

Én, a csepeli önkormányzat polgármester-jelöltje/képviselő-jelöltje minden politikai, erkölcsi és büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy nem vagyok érintett a csepeli MSZP lakásmutyi-botrányában.

Sem én, sem családtagom nem kötött a csepeli önkormányzat vezetőivel olyan lakásbérleti jogviszonyt, amely kikerülte a törvényes utat, az önkormányzat által kiírt lakáspályázatot vagy a testület általi bérlőkijelölést. Így nem is újíthattak fel közpénzből ilyen lakást, és nem is vehettem meg azt sem én, sem más hozzátartozóm mélyen a piaci ár alatt.

Munkámat kizárólag a csepeliek érdekében, tisztességgel végeztem és kívánom végezni. Semmilyen körülmények között nem játszottam össze a szocialista városvezetéssel egyéni haszonszerzés céljából. Aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók – tartja a régi magyar közmondás. Éppen ezért vallom, hogy nincs helye a csepeli önkormányzatban olyan embernek, aki törvénytelen vagy erkölcstelen módon jut vagy jutott közpénzhez.

Felszólítom a csepeli jegyzőt, hogy a beleegyezésemmel és a kifejezett kérésemre hozzon nyilvánosságra minden olyan dokumentumot, amely esetleg a fenti nyilatkozatommal ellentétes!

Budapest, 2010. augusztus 29.

Németh Szilárd polgármester-jelölt

Bercsik Károly képviselő-jelölt

Zupkó János képviselő-jelölt

Gárday Balázs képviselő-jelölt

Morovik Attila képviselő-jelölt

Szuhai Erika képviselő-jelölt

Noé László képviselő-jelölt

Czibulya Szilvia képviselő-jelölt

Balogh Ernő képviselő-jelölt

Makray Barbara képviselő-jelölt

Borbély Lénárd képviselő-jelölt

Kováts Dániel képviselő-jelölt

Reznicsek Zoltán képviselő-jelölt

Ábel Attila képviselő-jelölt

Nagy László képviselő-jelölt

* * *

Az előzményekről itt olvashatnak: http://csepel.info/?p=10571