Csepelen utcát neveztek el Mansfeld Péterről
A csepeli Bajáki Ferenc utca átnevezésével – Németh Szilárd szavaival -, megtörtént az igazságszolgáltatás. A tanácsköztársasági népbiztos neve helyett méltó elnevezést kapott az az utca, ahol ma is ott áll az ’56-os forradalom legifjabb mártírjának egykori iskolája, mely hamarosan szintén az ő nevét fogja viselni. Az eseményen jelen volt Mansfeld László a fiatal szabadságharcos fivére, Wittner Mária országgyűlési képviselő és Szilágyi Andor, a Mansfeld című film rendezője. A rendezvényen készült képgaléria megtekinthető itt.
Mansfeld Péter ma lenne hetven éves. Mégsem hetven évesen él az emlékezetünkben, hanem tinédzser pesti srácként, az ’56-os forradalom szimbólumaként – mondta Németh Szilárd, polgármester Csepelen annak a szakmunkásképző iskolának az épülete előtt, ahol egykor a legifjabb magyar mártír tanult. Itt a Déli és Bajáki Ferenc utca sarkán azért gyűltünk össze, hogy Péternek Csepelen is igazságot szolgáltassunk – mondta Németh.
De márciusban nemcsak Mansfeld születésére emlékezünk, hanem a kivégzésére is. Hiszen 1959. március 21-én a tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulóján – alig tíz nappal Péter tizennyolcadik születésnapja után – kivégezték a fiatal fiút – emlékeztetett a polgármester.
Határtalan cinizmus mind az, ami itt összesűrűsödött Csepelen. A tanácsköztársaság napján kivégzett fiatalember, akinek megvárták, hogy nagykorú legyen és utána megölhessék – mondta, hozzátéve: mind ez határtalanul gátlástalan rendszerre és emberekre utal, ezért is szeretnénk igazságot szolgáltatni. Ezért Bajáki Ferenc névtábláját levesszük erről az utcáról és Mansfeld Péterét helyezzük el – fogalmazott Csepel polgármestere.
Március 17-én pedig a képviselő testület rendkívüli ülésén előterjesztem, hogy ez az utca de jure is az ifjú forradalmár nevét viselje – hangsúlyozta Csepel vezetője. Erről a Fővárosi Közgyűlés fog dönteni, de nincs kétségem afelől, hogy a Tarlós István vezette közgyűlés hogyan dönt ebben a kérdésben- fűzte hozzá.
Németh Szilárd felhívta a figyelmet arra: az új csepeli önkormányzat életében ez az első utcanév-változtatás, de nem az utolsó. Van még adósságunk. Nem messze innen a gyár területén, a régi Hengerdombon még ott éktelenkedik a Munkásőr utca, de már nem sokáig – tett ígéretet a polgármester a hallgatóságnak.