Megszállottan gyűjtötte és rendszerezte a feljelentésekhez szükséges dokumentumokat feleségével Takács József, a csepeli kettős gyilkosság egyik áldozata – hangzott el a TV2 Napló című riportműsorában. Az általános iskola néhai igazgatója épp az ellen a Deme Gábor gazdasági igazgató ellen akarta megtenni a feljelentést, akit jelenleg az emberölés felbujtásával vádolnak. Takács hűtlen kezelés, sikkasztás és lopás miatt akart a rendőrséghez fordulni, mivel a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő helyi szocialista politikus többek között a meggyilkolt igazgató nevére állított ki hamis számlákat.

Takács felesége a műsorban elmondta, hogy ő maga segített a számlák és az iratok rendezésében, mivel elmondása szerint férje nem volt jártas a számítógép használatában. Takács 2009. január 7-én – tehát megölése napjának reggelén – látogatást tett Orosz Ferencnél, Csepel alpolgármesterénél a XXI. kerületi városházán, hogy tájékoztassa: feljelentést fog tenni Deme ellen. (Ezt Orosz kétszer is megerősítette a tévének.) Az igazgató csak az Orosznál tett látogatást követően ment el a rendőrkapitányságra. A TV2 névtelenséget kérő, korábban a kapitányságon magas rangú tisztként dolgozó informátora elmondta: Takács egy tömött táskával megérkezett Császár Mihály akkori rendőrkapitányhoz, és magukra is zárták az ajtót. Az informátor szerint meg is bírságolták Takács autóját, mivel az tilosban parkolt.

A volt rendőrkapitány mindent tagad

A BRFK kommunikációs osztályán a tévének megerősítették, hogy a gyilkosság napján Takács József járt a csepeli rendőrkapitányságon, de azt is elmondták, hogy nem érkezett tőle feljelentés. A TV2 megkereste az akkori csepeli rendőrkapitányt, Császár Mihályt is, aki a bejátszott telefonbeszélgetésben sűrű káromkodások közepette utasította el a feljelentéssel kapcsolatos felvetéseket. Császár szerint Takács csak egy üveg bort adott át neki és a január 21-i ultipartit egyeztették le. A televízió rendőrségi informátora közben úgy tudja, hogy Takács Józsefet másnap délelőttre rendelték vissza papírjaival együtt a kapitányságra.

Külön érdekesség az ügyben, hogy Kun Tamást, aki a magnófelvétel szerint a gyilkos lövéseket leadta, állítólag maga a rendőrkapitány ajánlotta be az iskolába gondnoknak. Császár Mihály ezt is tagadta a TV2 kérdésére. Deme Gábor ügyvédje szerint egyébként Kun Tamás a kettős gyilkosság után egy órával felhívta a csepeli rendőrkapitányt. Ruttner György feltette a kérdést: vajon miről is beszélgettek?

A brutális kivégzés hátterében egyébként egy sikkasztási ügy áll. A rendőrség szerint Deme 3-4 millió forinttal nem tudott elszámolni, és a gyilkosság előtt a néhány nappal korábban eltávolított biztonsági őrrel együtt egyeztetni érkeztek az intézmény vezetőjéhez, Takács Józsefhez. A megbeszélés közben Deme társa előbb lelőtte Takácsot, majd az egyeztetésen jelen lévő egyik tanárt. A rendőrség legfontosabb bizonyítéka a fejbe lőtt fiatal tanárnál megtalált magnetofon volt, amely nemcsak a négy ember beszélgetését, hanem a brutális gyilkosságot is rögzítette.

Podolák nem beszél

A Naplót megelőző Tényekben bemutatták: a tévé stábja felkereste Podolák György csepeli MSZP-s országgyűlési képviselőt is, de ő azon túl, hogy megerősítette: járt nála aznap a meggyilkolt igazgató, többet nem volt hajlandó elárulni az ügyről.

(hirtv.hu)