– A választások első fordulójában közel 44 százalékot kapott és első helyen várja a második fordulót. Csepel már nem vörös?

– Valóban nem, főleg, ha hozzátesszük, Csepelen két választókörzet van, és Borbély Lénárd jelölt-társam még ennél is szebb eredményt ért el, 48,31 százalékot kapott, így ő is az első helyen fordul. Az eredmény világos üzenete az, hogy a csepeliek is azt akarják, végre róluk szóljon a politika. Mi azt ígérjük, hogy a változás a felelősségre vonást, az elszámoltatást, a romok eltakarítását, az ország és Csepel újjáépítését fogja jelenteni.

– Milyen ügyekben kellett fellépniük az elmúlt években a kerületben?

– A civil környezetvédőkkel és Csepel lakosaival közösen megvédtük a Kis-Duna-partot a kiárusítástól és a beépítéstől. Többéves küzdelmünknek köszönhetően elszállíttattuk az életveszélyes, mérgező galvániszapot a Duna partjáról. Meggátoltuk a csepeli kórház tervezett privatizációját, így megnyílt annak a lehetősége, hogy a kerület lakosainak visszaadhassuk azt. Kezdeményezésemre épült meg a mentőállomás, és kapott új röntgent a rendelőintézet is. Sikerült megakadályozni a Csepel SC telephelyeinek eladását, a sportcélú létesítmények lebontását. Az Országgyűlésben eltöltött fél év alatt kilenc önálló és kilencvenöt kapcsolódó indítványt nyújtottam be, hét alkalommal szólaltam fel. Ezek többsége a csepeli problémák megoldására, a csepeliek életkörülményeinek javítására vonatkozott. Fogadóóráimon, fórumaimon több száz csepeli emberrel váltottam szót, hallgattam meg panaszaikat, javaslataikat. A csepeli közösség tavaly erős önkormányzati ellenszélben úgy határozott, hogy a trianoni tragédia 90 évfordulóján egy, a nemzet gyászát és a feltámadás iráni vágyát kifejező emlékművet készíttet közadakozásból. Ennek felavatása július 5-én lesz. Terveinkben szerepel még, hogy szintén közadakozásból állítjuk vissza a megsemmisített Szent Imre téri országzászló korhű mását. Továbbá létrehozunk egy, a nácik által 1944-ben meggyilkolt magyar költőről, Radnóti Miklósról, és egy, a kommunisták által 40 évvel később agyonvert lengyel katolikus papról, Jerzy Popieluszkóról elkeresztelt emlékparkot is.

– Ezzel szemben a szocialista vezetés…

– Egyetlen ígéretüket sem teljesítették, sőt a parlamenti szavazásokon korábbi ígéreteik ellen voksoltak. Nem építették meg a gerincutat, Királyerdőben nem csatornáztak, nem épült élelmiszerüzlet a művelődési háznál, nem készült el a Hollandi út vízelvezetése, a fedett uszoda is beváltatlan ígéret maradt.

– A Fidesz már megszerezte a parlamenti többséget, biztosan Fidesz-kormány lesz. Itt milyen tervekkel készülnek a következő ciklusra?

– A királyerdei teljes csatornázottság megvalósítása nem tűr halasztást, a gerincúttal együtt ezek a legfontosabb fejlesztési célok Csepelen. Kiemelten fogom védeni a Tamariska-domb és a Kis-Duna-part természeti és tájképi világát. Ellene vagyok, hogy a pihenni, horgászni vágyó csepeliektől elvegyék a Kis-Dunát, s a partjára lakóparkokat építsenek vagy luxusberuházásokat álmodjanak. Az Akácfa utcai Kiserdőben pihenőparkot létesítünk. A Csikó iskola épületét és kertjét közcélra kell hasznosítani, a pedagógusszállót bölcsődévé alakítjuk. A Szabadság és Erdősor utcai elviselhetetlen forgalmat megszüntetjük. Határozottan ellenzem a Hollandi út kiszélesítését és királymajori meghosszabbítását, az erre elkülönített pénzből inkább kerékpárutak megépítését kezdeményezem. Támogatom viszont a lakosság által igényelt forgalom- és sebességcsökkentést, illetve a rendszeres rendőrségi radarkontrollokat. Támogatom a lakótelepek teljes megújítását is, a kertes házak energiatakarékossá tételét. A régi királyerdei rendőrőrs visszaállítása is belefér a Fidesznek az utcai rendőrséget megerősítő terveibe. Csepel új korszak előtt áll, de vasárnap még mindenkire szükség lesz. Jól kell dönteni.

Bándy Péter