Csintalan: Zsidóbérencnek neveztek a verőlegények
A rendőrséggel ellentétben Csintalan Sándor nem rablótámadásnak tartja tegnap esti brutális megverését. A Hír Televízió műsorvezetője valószínűsíti, hogy támadói álcázni akarták eredeti indítékukat azzal, hogy bántalmazása után pénzt követeltek tőle.
A négy fekete ruhás, csuklyás támadó Csintalan Sándor műsorvezető után ment a társasház parkolójába és vascsövekkel ütni kezdték, és elmondása szerint „f… zsidóbérencnek” nevezték.
„Elég éles konfliktusom van a nácikkal, félnácikkal. Vannak, akik tényleg azt hiszik, a ”szélsőjobb jobb széle„, hogy ”f… zsidóbérenc„ vagyok – mondta Csintalan a Hír Televízió szerda délelőtti híradójában.
”Azután megfenyegettek. Azt mondták, tudják, mit csinálok és vigyázzak magamra. Közben ütöttek. Ekkor kértem, hogy ne öljenek meg. Az idegessé vált támadók csak ekkor követeltek pénzt tőlem. Előtte nem volt szó pénzről.„ A műsorvezető, amennyi összeg a tárcájában volt, körülbelül 5-7 ezer forint, átadta a támadóknak, akik utána elrohantak. Kihangsúlyozta: ez a kevés összeg nem befolyásolta őket, ”ez nem erre ment, ez mellékes volt„ – folytatta, ezért is zárható ki a rablótámadás ténye.
Csintalan Sándor törések nélkül úszta meg a támadást, zúzódásai vannak és vérhígítót kapott. A Hír Televízió műsorvezetője megverésének ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság szervezett bűnözés elleni osztálya nyomoz, még éjszaka a kórházban kihallgatták. Továbbra is rendőri védelmet kap.
(hírTV)