A természet megújulását, a tavasz kibontakozását már jóval Krisztus születése előtt is megünnepelték. Az európai népszokásokban a kizöldült faágaknak, bokroknak, virágoknak volt nagy szerepe. A gonosz szellemek távoltartására zöld ágakkal díszítették föl lakóhelyüket. Az ünnep állandó jelzője a „piros”, ez a szín az életet, a megújuló természetet szimbolizálja. Az ősi szokások megmaradtak a kereszténység megszületését követően is és szépen belesimultak az egyház által előírt rituálék sorába. Pünkösd ősi aratási ünnep volt a Közel-Keleten. A Bibliában a „hetek ünnepe”, a „zsengék napja” neveken szerepel a Sávóút, a zsidó pünkösd. Időpontját tekintve a pészach (húsvét) második napjától számított ötvenedik napra esik.

A keresztények a tavasz megújulásában a Szentlélek ajándékát látják. A Biblia szerint a Jeruzsálemben összegyűlt tömeg előtt az apostolok beszélni kezdtek, és csodálatos módon ki-ki a saját nyelvén értette a prédikációt. Ennek láttán sokan megtértek, és belőlük alakultak ki az első keresztény gyülekezetek. Az apostolok pedig elindultak a szélrózsa minden irányába, hirdetni az evangéliumot. A pünkösdöt megelőző hetet – a piroshetet – a Szentlélekre várakozva böjtöléssel töltötték a hívők. Ezt az időszakot régente a Szentlélek adventjének, pünkösd kántorának nevezték.

Magyarországon a XVI. századtól kezdve a katonák legkedvesebb ünnepe pünkösd volt. Balassi Bálint több versében megemlékezik a szép pünkösd gyönyörű idejéről. A későbbi századokban a huszárezredek májuskirályt választottak, akinek mindenben engedelmeskedni tartoztak.

Elterjedt népszokás Európa-szerte a pünkösdikirály-választás. A legények – ma inkább a kisfiúk – versengés útján választották ki maguk közül a legügyesebb legényt. A verseny lehetett lovaglás, bikával való küzdelem, birkózás, tekézés, de bármi más ügyességi próba is. A királyság egy napig, vagy egy egész évig tartott. Ezért a múló hatalomra ma is azt mondják: Rövid, mint a pünkösdi királyság. A lányok pünkösdi királynét választottak.

A szebbnél szebb pünkösdölőknek külön irodalma van. A szövegekben személynevek is előfordulnak, leggyakrabban „Szent Örzsébet asszony” és „András”. Örzsébetet Árpád-házi Szent Erzsébettel azonosították, András talán II. Endre királyunkra utalhatott. Kodály Zoltán dolgozta föl a szép pünkösdölőket, de igazán szép Szokolay Sándor pünkösdölője is.

Érdekes, hogy egyes vidékeken a májusfát pünkösdkor állítják, másutt meg éppen akkor bontják le nagy mulatozások közepette. A házakat zöld ágakkal, fűzzel, de leggyakrabban bodzával díszítik föl, a gonosz szellemek távoltartása céljából.

Mindenütt kedves szokás volt a pünkösdi bálok rendezése. A bálon kitüntetett szerepe volt a pünkösdi rózsának. Eredetileg a név nem egy virágot takart, hanem azt a rózsát, amiből pünkösdkor csokrot kötöttek. Rómában ugyanis a pünkösd egybeesett az ősi rózsaünneppel. Ezért mediterrán vidékeken az ünnepet „rózsák húsvétjának” is titulálják. A tövis nélküli rózsa a déli vidékeken vadon élő növény, gyógynövényként is használták. A kerti pünkösdirózsa (Paeonia officinalis) az igazi pünkösdi virág, a később elterjedt fehér és rózsaszínű fajtákat bazsarózsának, peóniának nevezik. Kínában a peónia nemzeti virág, a tavasz végét jelenti.

Gyakoriak a pünkösdi párválasztó szokások. A legények hajnalban kimennek a határba, pipacsból búzavirágból koszorút kötnek, amit a kiválasztott lány ablakába csempésznek. A pünkösdi harmatnak gyógyerőt tulajdonítanak elsősorban szembetegségekre, de a szeplőket is ezzel halványították el.

Pünkösdkor a híres Mária-kegyhelyekre sokan elzarándokolnak. Mátraverebélyen, Ferencszálláson, Pálosszentkúton, Radnán (Erdély) és nem utolsósorban Csíksomlyón tartanak híres búcsúkat. A csíksomlyói ünnepre minden évben százezrek zarándokolnak el, kérve a magyarok Boldogasszonyának pártfogását, segítségét. A Kárpát-medence szinte valamennyi tájáról érkeznek az ünnepre, amely pünkösd szombatján kezdődik, csúcspontja pedig a Somlyó-nyeregben bemutatott szentmise. Az idei ünnep mottója az emmauszi tanítványok fohásza volt: „Maradj velünk, Urunk!”

A csíksomlyói búcsú története máig sem egészen tisztázott. Nincs történelmi dokumentum arról, hogy mióta vált búcsújáró hellyé. A Kissomlyó-hegyre már a legkorábbi idők óta özönlött a nép, ami az egyik legszebb bizonyítéka annak, hogy a magyarság kezdetektől fogva tisztelte a Napba öltözött Asszonyt, az ősi Boldogasszonyt, a Babba Máriát. A „babba” azt jelenti, hogy „szép”, a magyaroknak tehát „Szép Szűz Máriája” van a kezdetektől fogva. A búcsúsok a Babba Máriával találkoznak évente egyszer a Kissomlyó-hegyen. Hogy miért éppen ott, annak több oka is lehetett. Csíksomlyó központi helyen, a Keleti-Kárpátok és a Hargita hegyvonulatai között fekszik, minden irányból megközelíthető; északon a Marosfői-átjáró, délen a Tusnádi-szoros által határolt területnek, Csíkországnak a szívében fekszik. Ami lényeges egy búcsújáróhelyen, a hegy alól tiszta vizű forrás ered, mégpedig gyógyforrás.

A székely nép körében már a XV. században virágzott a Boldogságos Szűz Mária – a Babba Mária – tisztelete. Mária-ünnepeken a Somlyón gyűltek össze. IV. Jenő pápa az 1444. évi körlevelében arra buzdította a népet, hogy legyenek segítségére a ferences szerzeteseknek a templomépítésben. Viszonzásul búcsút engedélyezett a jótevőknek. Korabeli dokumentumok szerint a kegytemplom építését azzal indokolta a pápa, hogy „a hívek sokasága szokott összejönni ájtatosságnak okából és gyakorta nem szűnik odagyűlni Máriát tisztelni”.

A Nagysomlyó csúcsán eredetileg királyi vár állott, alatta a Sóváron szerzetesi kolostor. A Kissomlyón pedig egy kis kápolna a Megváltó tiszteletére, szentélyének stílusa az Árpád-korra utal. A hagyomány szerint az Árpád-kori kis kápolnát még Szent István építtette a Gyula erdélyi fejedelem fölött aratott győzelme emlékére 1002-ben, tehát a Somlyó-hegy már igen korán kultikus hely volt. Hogy kit tiszteltek ezen a helyen több száz vagy ezer éven át, arról nem sokat tudnak, csak a néplélek ősi megnyilvánulása ad támpontot arra?

A legelső történelmi bizonyíték a búcsújáróhelyről IV. Jenő pápa bullája 1444-ből. Erről P. Benedek Fidél, A ferences kolostor története című munkájában ír. 1567-ben fordulat következett be a búcsújárás történetében. János Zsigmond erdélyi fejedelem haddal akarta a színtiszta katolikus Csík, Gyergyó és Kászon népét az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. A három vidék népe István gyergyóalfalvi plébános vezetésével fegyvert fogott hite védelmében. A gyülekező pünkösd szombatján volt Csíksomlyón, ahol a Szép Szűz segítségét kérték bajukban. A csata győzelemmel ért véget és a győztesek nyírfaágakkal ékesített lobogókkal vonultak le a Hargitáról hálát adni a Szűz Máriának. Ezután fogadalmat tettek, hogy minden évben pünkösd szombatján elzarándokolnak Csíksomlyóra. Ezt a hagyományt tartják ma is és az ősi, több száz éves, a csángómagyaroknál ma is élő hittel átlényegítve őrzik Csíksomlyó titkát.

A sok száz éves Boldogasszony-tisztelet ma tömegeket vonz a Somlyóhegyre, függetlenül vallási hovatartozástól. Azok éreznek indíttatást a zarándoklatra, akik magyarságukat ma is egyfajta csodaként élik meg. Csíksomlyó a nemzet egységét is hivatott bizonyítani, különösen most, amikor többen gyalázatos módon igyekeztek eltaszítani testvéreiket.