Csökkentik a devizahitelesek tőketartozását
Német és osztrák minta alapján készült a fair bankokról szóló törvényjavaslat fogyasztóvédelmi rendelkezései - jelentette ki Répássy Róbert az M1 Lényeg című műsorában.Német és osztrák minta alapján készült a fair bankokról szóló törvényjavaslat fogyasztóvédelmi rendelkezései – jelentette ki Répássy Róbert az M1 Lényeg című műsorában.
Az igazságügyi tárca államtitkára a kötött kamatperidósról szólva azt mondta: az ügyfeleknek nem kell háromévente bankváltási dömpingről tartaniuk.
„Ez nem egy időpontban fog bekövetkezni, tehát mondjuk az év végén, hanem mindig az adott szerződés három éves periódusában fog előfordulni. De az ügyfél számára és a bank számára is tervezhető az az időpont, amikor a banknak egy versenyképes ajánlatot kell tennie” – fogalmazott Répássy Róbert.
A tervek szerint a kormány a jövő hét elején nyújtja be a devizahitelek forintosításáról szóló jogszabálytervezetet is, amely szorosan kapcsolódik a fair bankokról szóló törvényhez.
Répássy Róbert azt mondta: a kormány – igazodva a Kúria döntéshez – a bankok elszámoltatásával éri el, hogy csökkenjen a hitelesek tőketartozása, és így a törlesztő részleteik is, a forintosítással pedig biztosítja, hogy azok a csökkentett szinten is maradjanak.
Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában úgy fogalmazott: a banki hitelezéssel kapcsolatos intézkedésekkel három korábbi célkitűzését teljesíti.
A devizahitelek forintosításáról szóló törvény a lakáshitelekre és az ingatlanlízingre terjed ki, és a tervezet kamat- és kamatfelárplafont egyaránt bevezetik a forintosított devizahitelekre.
A fair, vagyis a méltányos bankokról szóló törvényjavaslatot kedden nyújtották be a parlamentnek.
Az új törvény szigorú feltételekhez köti az egyoldalú kamat-, költség-és díjemeléseket. Így a bankok csak 3 évente emelhetnek kamatot, de csak a Magyar Nemzeti Bank jóváhagyásával. A hitelfelvevőknek kamatemelkedés esetén lehetőségük van bankot váltani – ráadásul ingyen.
(hirado.hu-fidesz.hu)