Fotó: Vogt Gergely/Demokrata
Boér Bence, Tóth Ambrus és Szigeti Péter
Hirdetés

Intelligensek, udvariasak, okosak, érdeklődnek a közélet, a gazdasági ismeretek, a tőzsde hírei iránt, figyelemmel kísérik a modern informatikai fejlesztéseket, nyelveket tanulnak, ráadásul még kortárs irodalmat is olvasnak. Ők azok a „csúcsfejek”, akik az elmúlt évtizedekben nemzetközi és hazai versenyeken öregbítették a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium hírnevét. Az intézmény tanulói több mint hatezer jelentős versenyeredménnyel büszkélkedhetnek, közülük mintegy kétszázan diákolimpiákon képviselték sikeresen hazánkat, vagyis dobogós helyezéseket értek el.

A képzeletbeli büszkeségtáblára idén felkerült Boér Bence, Tóth Ambrus és Szigeti Péter neve is. A kilencedikes gim­nazisták ugyanis két díjat is bezsebeltek azon a nemzetközi ifjúsági programozóversenyen, amelyet május elején rendeztek meg Dublinban, huszonkét ország hétszáz 12–16 éves diákjának részvételével. A tanulók a UPC vállalat Future Makers magyarországi pályázatának győzteseiként utazhattak el a Coolest Projects (A „legmenőbb” projektek) versenyre, ahol több ezer résztvevő és a nemzetközi szakmai zsűri előtt mutatták be fejlesztésüket.

A feleslegessé vált élelmiszer újrahasznosítását és egyszerű elosztását segítő interaktív közösségi alkalmazásukkal, a FoodOverflow-val (Élelmiszertöbblet) elnyerték a viadal nemzetközi nagydíját, valamint a Coolest Projects weboldal kategóriájának 3. helyezését is.

Megváltani a világot…

Bencével, Ambrussal és Péterrel a gimnázium könyvtárában találkozunk. Olyan diákok benyomását keltik, akik ugyan hétköznapi kamaszok, mégis rendkívül nyitottak az őket körülvevő világ jelenségeire. Hosszan sorolják azokat a versenyeket, amelyeken eddig részt vettek. Mindhárman kiemelten érdeklődnek az informatika iránt, és bár nem birtokolják a legdrágább és legújabb fejlesztésű technikai eszközöket – egyikük például régi nyomógombos telefont használ –, mégis magas szinten beszélik a számítógépes nyelvet.

– Dublinban leginkább az lepett meg, hogy milyen sok középiskolásnak vannak innovatív ötletei, és hogy mennyien próbálják megváltani a világot a maguk módján – idézi fel a közelmúltat Szigeti Péter, hozzátéve, hogy az amerikai kontinenst leszámítva minden földrészről érkeztek versenytársak. – A hivatalos program kiállításokkal és bemutatókkal is kiegészült. Jelen volt számos, a számítástechnika területén érdekelt vállalkozás képviselője is, akik egyrészt segítették a résztvevőket az információszerzésben, másrészt tovább erősítették a motivációjukat.

– A versenykiírás nem fogalmazott meg konkrét témákat, a lényeg az volt, hogy újító webes megoldást találjunk a jelenkor társadalmi és környezeti problémáira – magyarázza Tóth Ambrus. – A mi ötletünk onnan származik, hogy egyszer, egy pékségbe betérve arról érdeklődtünk, hogy mi lesz az adott napon el nem adott termékek sorsa. Az alkalmazottaktól megtudtuk, hogy az áru nagy része a szemétbe kerül, hiszen az újraelosztásuk és a szállításuk pénzt és időt venne igénybe, amit az üzlettulajdonosok nem szívesen vállalnak. Ekkor kezdtünk el gondolkodni egy olyan közösségi oldal létrehozásán, amely hatékonyan kezeli a problémát.

A tudás rang

– Versenyprogramunk, a FoodOver­flow lényege, hogy a közösségi oldal felhasználói felajánlhatják a www.foodcoin.hu webfelületen a feleslegessé vált ételeiket és alapanyagaikat, konkrét élelmiszercsoportokra lebontva – veszi át a szót Boér Bence. – Az ajánlatok tartalmaznak rövid termékleírást is, ráadásul extra szolgáltatásként a fejlesztés jelzést küld a termékek felhasználhatósági idejéről, valamint arról is, hogy egy körzeten belül hol lehet azokat átvenni. A Food­Overflow célja, hogy gazdaságos módon kapcsolja össze a kínálatot a kereslettel. Elsősorban üzleteknek és éttermeknek ajánljuk a programunkat, de a közeljövőben az iskolai applikáción keresztül hozzáférhetővé tennénk a Fazekasba járó diákok közössége számára, vagy akár a suli menzáján is – avat be a baráti csapat terveibe Boér Bence.

Akitől megtudjuk azt is, hogy a program a jövőben úgynevezett foodcoinokkal, vagyis ételérmékkel ösztönözné a karitatív tevékenységet folytató élelmiszer-felajánlókat. A virtuális pénzt aztán különböző üzletekben kuponokra lehetne váltani.

A fiúk arról is tájékoztatnak, hogy bár nem speciális tagozatú, hanem általános tantervű osztályba járnak, érdeklődésük középpontjában az informatika, a robotika és a programozás áll. Naponta átlagosan két-három órát böngészik az internetet és a közösségi oldalakat, ami szerintük egyáltalán nem tekinthető kórosnak, persze ahogy mondják, többre nem is lenne idejük, mert a Fazekasban nagyon magasak a követelmények, sokat kell tanulni. Úgy vélik, itt nem ciki felkészültnek lenni, sőt, a tudás komoly rangot jelent az osztálytársak között, akik az online felületeken főként hasznos tartalmakat keresnek, a világhálót többnyire információszerzésre használják. Az iskolai órák mellett filmeken és You­Tube-csatornákon keresztül fejlesztik angolnyelv-tudásukat, amely elengedhetetlen az informatika világában. Nyilvánvaló, hogy a dublini versenyen is ezen a világnyelven adták elő prezentáció­jukat. Azt mondják, hogy éppen a nyelv­gyakorlási lehetőség volt a viadal egyik legfontosabb hozadéka a számukra, de a felkészülés és a verseny során belekóstolhattak abba a marketingfolyamatba is, amely során megtanulták felépíteni, majd „eladni” fejlesztésüket. Egyszóval gyakorolhatták az üzleti kommunikációt, és nem utolsósorban mindhárman gazdagodtak egy-egy robotépítésre is kiválóan használható, Raspberry PI mini számítógéppel.

Fotó: Vogt Gergely/Demokrata
Foki Tamás

Gondolkodásra nevelés

Foki Tamás igazgatóhelyettes hangsúlyozza, hogy a nemzetközi megmérettetést nem a szüleik vagy a pedagógusok erőltették, a kilencedikes fiúk maguk szerettek volna bizonyítani, még felkészítő tanáruk sem volt.

– A nemzetközi eredmények mindig kiemelkednek az elismerések közül – jegyzi meg az igazgatóhelyettes, miközben az iskola büszkeségfalán szereplő névsort mutatja. – A Nemzetközi Tudományos Diákolimpiákon elért kimagasló sikerek mellett azokra a versenyeredményekre vagyunk a legbüszkébbek, amelyek során a gyerekek komplex tudását díjazzák. Ezek a viadalok főként a természettudományokat célozzák, gyakran valamilyen ökológiai problémát vagy a fenntartható fejlődés kérdéskörét járják körül. A versenyeken való részvétel erősíti iskolánk egyik legfontosabb célkitűzését, a gondolkodásra nevelést. Szaktanáraink elkötelezettek a tantárgyaik iránt, ugyanakkor folyamatosan igyekeznek rávilágítani a tudományterületek közötti kapcsolódási pontokra reál- és humán tárgyakban egyaránt – tájékoztat Foki Tamás.

Majd megjegyzi, hogy az összetett gondolkodás alapfeltétele a mélyreható tárgyi tudás, amelynek elsajátítására szintén nagy figyelmet fordítanak. Ahogy fogalmaz, fontos a kommunikációs készségek fejlesztése is, hogy a gyerekek választékosan tudják kifejezni magukat, szükség esetén akár idegen nyelven is. Ennek érdekében helyi vita- és szónokversenyeket rendeznek, illetve fenntartanak egy angol nyelvű vitaklubot is. Mentorprogramjukban a világ különböző pontjain élő tudósok, az iskola egykori diákjai segítik a mostaniakat, akikkel személyesen vagy Skype-on tartják a kapcsolatot.

A gyerekek leterheltségével kapcsolatban az igazgatóhelyettes elismeri, hogy ezen a téren talán indokolt lenne változtatni, és mérsékelni a követelményeket főként azokban az esetekben, amikor a diákok komoly versenyekre készülnek.

Ugyanakkor a tény, hogy – az ország egyik legerősebb gimnáziumának számító Fazekasból – az érettségizettek 99 százaléka sikeresen felvételizik az általa választott felsőoktatási intézménybe, mindenképpen őket igazolja.