Csúszó pénzek
Hernádi Zsolt a múlt hét közepe óta az Interpol vörös, vagyis legmagasabb szintet jelentő listáján van. Eszerint bármelyik országban megjelenik, a hatóságok azonnal kötelesek elfogni és átadni a horvát rendőrségnek.
A szintén Interpol-körözés kapcsán elfogott Ivo Sanader, korábbi horvát elnök ügyét tárgyaló bíróság azért kezdeményezte a nemzetközi körözést, mert Hernádi egyszer sem jelent meg a számára kézbesített idézésekre.
Ivo Sanadert első fokon tíz év börtönre ítélték, többek között azért, mert a vád szerint tízmillió euró kenőpénzt kapott a Moltól, hogy 2009-ben a magyaroknak engedje át a horvát olajtársaság, az INA irányítási jogait. A vádat, horvát megkeresésre, 2011-ben már a hazai Központi Nyomozó Főügyészség is vizsgálta, ám megalapozatlannak találta, sőt a Mol több vezetője Zágrábban is hajlandó volt tanúskodni az ügyben – három héttel ezelőtt például a társaság alelnökeként is közreműködő Csányi Sándor.
Bár a Mol közleményeiben „tisztán politikai indíttatásúnak” minősíti a vádaskodást, a Sanader-ítélet óta nyilvánvaló, hogy megjelenése esetén Hernádi Zsolt aligha távozhatna szabadon a horvát bíróságról. Különösen, hogy Ivan Turudics tárgyalásvezető korábban már Hernádi vizsgálati fogságát is elrendelte.
A huzakodás nem új keletű. Már több mint egy éve, Sanader első fokú tárgyalása, majd tavaly decemberi ítélete óta folyamatosan élesedik. Különösen durvává attól vált, hogy Horvátországot idén júliustól tagjai közé fogadta az Európai Unió, vagyis innentől az EU-országok kötelesek saját bíróságaikkal egyenrangúnak elismerni a horvát döntéseket. Hernádi számára kiskaput csupán az a kitétel jelent, amely szerint megtagadható egy kiadatási kérelem, amennyiben az érintett saját országában is eljárás folyik ugyanabban az ügyben. A 2011-es vizsgálat azonban csak itthon jelent mentességet, a külföldi hatóságok előtt vélhetően hiába érvelne vele a Mol elnök-vezérigazgatója.
Előnyöktől a bűnig
A horvát állam és a Mol küzdelme az INA irányításáért valójában még a Sanader-ügynél is régebbre nyúlik vissza. A horvát nemzeti olajtársaságnak is tekintett INA-ban a Mol még 2003-ban 500 millió dollárért vásárolta első, 25 százalékos részesedését. Akkor még mindkét fél kölcsönösen előnyösnek tekintette az egyezséget. A háborúból alig kilábalt Horvátországnak ugyanis nem volt pénze az olajvállalat stratégiai fejlesztésére, az INA-ban szerzett tulajdonrész ugyanakkor illett a Mol-nak abba a célkitűzésébe, amelyik „közép-európai regionális multivá” kívánta emelni a társaságot. A Mol az INA „stratégiai partnere” lett, azzal a feltétellel, hogy öt éven át nem növelheti részesedését a horvát társaságban. A két olajvállalat közös jövőképét 2008 óta árnyalják egyre vastagabb felhők. A Mol ugyanis ekkor határozta el, hogy tulajdonhányadát többségi részesedésre növeli. 2008 júliusában tehát a magyar társaság nyilvános vételi ajánlatot hirdetett az INA kisebbségi tulajdonosainak kezében levő, mintegy 31 százaléknyi részére (a maradék, a tulajdonhányad 44 százalékra rúgó részvénycsomagot, csakúgy mint most, akkor is a horvát állam tartotta kezében). Mivel a vételi ajánlat a tőzsdei árnál mintegy 10 százalékkal magasabb volt, s az érintettek egy része háborús veterán, jó esély mutatkozott, hogy a kistulajdonosok elfogadják a prémiumot. Ez a többség esetében így is történt, ám az ár nem mindenki számára bizonyult meggyőzőnek: így a Molnak csak 47,1 százalékra sikerült növelnie részesedését. Mivel a Mol így is az INA legnagyobb tulajdonosává vált, 2009 elején került sor a horvát hatóságok által jelenleg támadott irányítási jogok felülvizsgálatára.
Az új részvényesi megállapodás szerint a Mol és a horvát állam három-három főt delegálhatott az INA hattagú igazgatóságába, szavazategyenlőség esetén azonban a magyarok által kinevezett elnök álláspontja a meghatározó. S a Mol megszerezte a felügyelőbizottság irányítását is, ahol a kilenc helyből ötöt tölthetett fel. 2009 nyarán azonban lemondott a magyar társasággal kezdettől szerződő Ivo Sanader miniszterelnök, az új horvát politikai elit pedig egész másképp viszonyult az együttműködéshez.
A horvát parlament már 2010 elején vizsgálatot kezdeményezett, hogy miként került a Mol kezébe a „legnagyobb horvát olajipari vállalat”. Mivel ez viszonylagos érdektelenségbe fulladt, a Mol 2010-ben újabb vételi ajánlattal ismét megpróbált szert tenni az abszolút többségre. Ekkor azonban már makacs ellenállásba ütközött. A horvát nyugdíjalapok nemzeti jelszavakat hangoztatva ellenajánlatot nyújtottak be a magyar társasággal szemben, amely így csak 0,4 százalékkal tudta növelni tulajdonhányadát. Ezután a Mol, a tőzsdei ár közel kétszereséért, egy amerikai brókercégnél elővásárlási jogot szerzett a cseh J&T Bank 1,6 százalékos részesedésére, ám tulajdoni aránya még ezzel is csak 49,1 százalékra emelkedne. Ugyanakkor 2011 tavaszán a horvát tőkepiaci felügyelet eljárást indított a Mol ellen, mivel álláspontja szerint az „titokban igyekezett többséget szerezni” a horvát társaságban. S néhány hónappal később elindult a Sanader-per, amit a volt horvát kormányfő azzal súlyosbított, hogy mentelmi jogának felfüggesztésével egy időben Ausztriába távozott. A horvát vádak szerint Sanader két, a Mol tulajdonában levő ciprusi cégen – Hangarn Oil Product és Russneft – keresztül kapta meg a kenőpénzt.
A magyar ügyészség vizsgálata szerint e ciprusi társaságok valójában egy orosz üzletember birtokában vannak, bár egyik ügyvezetőjük kétségtelenül egy magyar állampolgár. A horvát bíróság ugyanakkor igazoltnak látta, hogy a két cégvezető legalábbis ismerte Hernádi Zsoltot, bár az ügy koronatanúját, Sanader egykori üzletember barátját, a számláin a ciprusi pénzt fogadó Robert Jezsicset mindkét ügyvezető cáfolta – hogy tudniillik az eurómilliókat más üzleti tranzakció ellenértékeként utalták át.
Multiellenesség ott és itt
A vizsgálatok kezdetével egy időben a horvát kormány felszólította a Molt, hogy dolgozza át az INA vezetési struktúráját, vagyis adjon nagyobb teret a horvát állam képviselőinek. Mivel a Mol ezt azóta is visszautasítja, a magyar társaság egyre durvább politikai támadások kereszttüzébe kerül. Valójában már a 2009-es miniszterelnök-csere után is az új horvát kormányfő a Molt tette felelőssé a „nehéz szociális helyzetet” okozó, 15 százalékos benzináremelés miatt. Majd ősszel 1,7 milliárd kunás adótartozás miatt indult adóellenőrzés az INA-nál. Egy évvel később pedig azzal vádolták a társaságot, hogy mintegy 300 magyar munkavállalót foglalkoztat a szükséges engedélyek nélkül.
2012 nyarán az INA felügyelőbizottságának horvát tagjai levelet fogalmaztak a kormánynak, amelyben Áldott Zoltán, a cég magyar elnök-vezérigazgatójának leváltását kérték. A tagok szerint a magyar irányítás alatt álló INA késlekedik a szükséges beruházások végrehajtásával, s megtagadja, hogy a vele majdnem azonos részvényhányaddal rendelkező horvát állam beleszólhasson a társaság ügyeibe. A vádak azóta még tovább fokozódtak.
Horvát politikusok szerint a Mol visszafogja a gáz- és olajkitermelést, s nem tartja be a finomítók modernizálására tett vállalásait. A Mol-illetékesek szerint ugyanakkor mindez azért van így, mert a horvát állam lassítja a szükséges engedélyek kiadását. Bár idén szeptemberben a Mol megkezdte a tárgyalásokat a tulajdonosi szerkezet átalakításáról, a fejleményekből úgy tűnik, hogy a horvátok továbbra is komoly szerepet szánnak a tárgyalóasztalon kívüli nyomásgyakorlásnak.
Zoran Milanovics, Horvátország két éve hivatalba lépett miniszterelnöke például a közelmúltban azt mondta: az INA-ban sokkal nagyobb lehetőségek voltak, mint ahol a társaság jelenleg tart. Szlavko Linics pénzügyminiszter pedig a múlt héten odáig ment, hogy kijelentette: „a Mol rossz partner, ezért meg kell tőle válni”. A hazai liberális sajtó jókora kárörömmel fogadta a horvátországi fejleményeket. Ahogy több orgánum is megfogalmazta: amennyiben a magyar kormánynak jogosnak érzi, hogy a nemzeti érdekekre hivatkozva csorbítsa az itteni multinacionális cégek jogait, a horvát kormány részéről is jogosnak kell tartania, hogy ott pedig a „magyar multi”, a Mol ellen lépjenek fel.
A magyar olajtársaság közleményéből is kiderül: a Mol Horvátország legnagyobb befektetője. A sokszor élesen multiellenes magyar retorika ellenére mégis jelentős különbség van a két kormány gyakorlata között. Ahogy Orbán Viktor miniszterelnök hangsúlyozta is, míg Magyarország eddig és a jövőben is visszavásárolta azokat a stratégiai vállalatokat, amiket nemzeti szempontok miatt fontosnak tart, Horvátország gazdaságon kívüli kényszerítő eszközökkel próbálja elérni célját. Minderre példa a közelmúltból a Mol orosz kézbe került 21 százalékos tulajdonrészének kivásárlása, az E.On gázüzletágának visszavétele (2012/36), vagy a fővárosból a Vízművek, legújabban pedig a Főgáz részvénycsomagjának visszavásárlása. S ne feledjük, a miniszterelnök szerint további hat-hét energiaszolgáltató visszavételéről is folynak tárgyalások (Demokrata, 2013/39). Ezért mondhatta Orbán Viktor: a horvátok vegyék állami kézbe az INA-részvényeket, de tegyék ezt civilizáltan, az európai normáknak megfelelően.
Oroszok a láthatáron
A horvát kormány azonban meglehet, épp azért folyamodik ehhez a módszerhez, mert az esetleges kivásárláshoz nincs elegendő pénze. A Mol az INA-részvények vásárlására összesen 1,2 milliárd eurót fordított, valamint cégközlések szerint további 3 milliárd eurót fektetett az INA olajkitermelő és feldolgozó kapacitásaiba. Hasonló értéket adnak a Vecsernji List horvát napilap tőzsdei értékek alapján képezett számításai. Eszerint az INA-részvények mostanában jegyzett, 4000 kunás árfolyamával számolva, a Mol részesedés mintegy 3 milliárd eurót érhet. Ahogy a napilap is leszögezi: a horvát államnak, amely az elmúlt években rendre 4-5 százalékos költségvetési deficittel zárta az évet, nincs ennyi fölös pénze, sőt még annyi sem, hogy a Mol eredeti, 1,2 milliárd eurós vételárát kifizesse. Igaz, más sajtóértesülések szerint a horvát kormány az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankhoz vagy az Európai Befektetési Bankhoz fordulna a kivásárláshoz szükséges kölcsönért. A pénzt egyébként akkor is ki kell fizetni, ha Horvátország tovább folytatná a „kriminalizálási szál” tüzelését, ebben az esetben ugyanis a konklúzió az „eredeti állapot helyreállítása” lenne – vagyis hosszú pereken át a vételár és a végrehajtott befektetések összegének visszafizetése.
A horvát lapok azt is írják, amennyiben a horvát kormányt uniós pénzintézetek segítenék a kivásárlásban, elvárnák, hogy az INA mellé két éven belül új stratégiai partnert állítsanak. Magyar elemzők már korábban is orosz aknamunkát sejtettek a Mol–INA feszültség éleződése mögött. Csak egy apró jel: a Sanader számára pénzt utaló ciprusi offshore cégek 2011 óta a Gazprom tulajdonába kerültek. De orosz háttértulajdonosokat sejt a sajtó a 2003-ban az INA-ért versengő osztrák ÖMV mögött is, amelyik egyébként épp oroszoknak értékesítette a Molban korábban szerzett 21 százalékos részesedését. A Bloomberg hírügynökség pedig a napokban már arról értesült, hogy a horvát kormány puhatolódzó tárgyalásokat folytat a Rosznyefttel a Mol-részesedésének esetleges átvételéről.
Barcza György, a Századvég Gazdaságkutató vezető elemzője szerint az oroszok számára azért lehet különösen értékes az INA, mert rendelkezik olyan dokkoló és tároló rendszerekkel, amelyekkel képes lehet az orosz nyersanyagok számára konkurenciát jelentő cseppfolyósított közel-keleti gáz fogadására. A horvát közvélemény ugyanakkor nem biztos, hogy örömmel fogadná az orosz térhódítást a „nemzeti olajvállalatban”, vagyis a helyzet kiélezésével bizonyos értelemben öngólt lőtt a horvát kormány.
Az esetleges orosz tulajdonszerzés lehetőségének felvetése már nyáron szerepelt az APA osztrák hírügynökség egyik jelentésében. Legújabban pedig immár a magyar társaság is megerősíti: amennyiben a frissen indított tárgyalásokon nem sikerül eredményt elérni, bárkinek eladhatják a horvát olajtársaságot. Mindezzel azt is hangoztatják, hogy az esetleges vevő nem feltétlenül a horvát állam lesz. A 2009-ben aláírt szerződés szerint ugyan 2014-ig a horvát államnak lenne elővásárlási joga, ám Horvátország már 2010-ben megszegte ezt a szerződést, amivel elveszítette ezt a lehetőséget. A megállapodás szerint ugyanis 2010 elejétől át kellett volna vennie az INA-tól a komoly veszteséget okozó gázágazatot, ám ezt a mai napig sem tette meg. Ezzel kapcsolatban egyébként a Mol a közelmúltban nyújtott be egy bírósági keresetet 2 milliárd kunás (mintegy 270 millió eurós) veszteségének elismertetésére.
Két vesztes
A Mol–INA huzakodás újabb fejleményeként immár a magyar kormány is beállt a szorítóba. Ahogy közleményében fogalmaz: a kialakult helyzet tükrében arra kérik a Molt, hogy „vizsgálja felül a társaság portfólióját s adott esetben készítse elő a tulajdonában levő INA-részvények eladását”. Mindennek hatásaként azonban kiderült: a horvát tőkepiaci szereplők egész másként ítélik meg a Mol tulajdonosi tevékenységét, mint a horvát kormány. Az INA részvények esetleges eladásának hírére a horvát olajtársaság tőzsdei árfolyama három napon át folyamatosan esett, összességében majdnem 10 százalékos értékvesztést elszenvedve. A Mol ugyanakkor 2 százalékos veszteséggel megúszta a hetet.
Az INA elveszítése azonban a Molnak is komoly veszteséget jelentene. Érezhetően megtépázná a társaság regionális multivá történő építkezését, bár a Molnak az összes környező országban vannak benzinkútjai, 448 töltőállomással a társaság épp Horvátországban jegyzi a legtöbb tankolási lehetőséget. A horvátországi benzinkutak száma meglepő módon még a magyarországi 363 töltőállomást is felülmúlja. Többek között az INA-kutaknak is köszönhető, hogy a Mol tőkeértéke 2011 óta rendre meg-meghaladja a nagy vetélytárs, a céget egykor felvásárolni is próbáló ÖMV kapitalizációját. De hiányoznának a Molnak az INA termelőkapacitásai is. A Mol-csoport szénhidrogén-kitermelésében ugyanis kiemelkedő szerepet töltenek be a horvát készletek. Bizonyos években ez az összes termelés felét is adta, de például 2013 első negyedévében is 36 százalékon állt. Ráadásul az INA-nak kutatási jogai vannak Egyiptomban és Angolában, közreműködik a kitermelésben Katarban, az Arab Emirátusokban és Líbiában. Emellett rendelkezik Horvátország két – rijekai és sisaki – olajfinomítójával.
– Horvátország és Magyarország kapcsolatai hagyományosan kitűnőek, s ezeket semmilyen gazdasági vagy vállalati ügy miatt nem szabad elrontani – hangsúlyozta az INA-ügy kapcsán Orbán Viktor miniszterelnök. Úgy tűnik tehát, a magyar kormány nagyvonalúbb, mint például a német vagy az osztrák, amelyek politikai nyomásgyakorlással próbálták visszavonulásra késztetni az unortodox magyar gazdaságpolitikát például a bankrendszer különadóival kapcsolatban. S meglehet, épp a közös előnyök keresése vezeti el a problémát olyan irányba, ahonnan végül a két fél nem vesztesen kerül ki.
Kárász Andor