A Fidesz szerint a baloldal azért állt egy gyerekeket, diákokat átvágó, adócsaló ügyvéd mögé, mert ő az egyik bizalmi emberük és már sok piszkos ügyben állt a rendelkezésükre.

Németh Szilárd, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese szerdán Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, az MSZP előbb egy terroristát, Ahmed H.-t mentegetett, majd egy visszaeső bűnöző, Czeglédy Csaba mögé állt.

Emlékeztetett arra, hogy az ügyvédet 2002-ben nyolc hónapra ítélték a Rébusz iskolaszövetkezet ügyében magánokirat-hamisítás, számviteli fegyelem megsértése és adócsalás miatt. 

A kormánypárti politikus szerint az ügyvédet most ugyanolyan ügy miatt „vitték be a kaptárba” és került előzetes letartóztatásban, ami miatt már egyszer elítélték.

Hozzátette: ahelyett, hogy Czeglédy Csabát eltiltották volna ettől a tevékenységtől, ő tovább folytatta a praxisát és szervezte a diákmunkát.

Az adó be nem vallása miatt most 3,3 milliárd forint kárt okozott az államnak és több ezer diákot vágott át, akik nem, vagy csak részben jutottak hozzá a fizetésükhöz – mondta.

A képviselő szerint az MSZP mellett a DK is a korrupció oldalára állt Czeglédy Csaba támogatásával, hiszen a férfi szombathelyi önkormányzati képviselőként nemcsak politikai, hanem ügyvédi munkát is végzett nekik. Kitért arra, hogy Czeglédy Csaba 2014-ben „komcsi álcivil szervezet” és az MSZP, a DK közös jelöltje volt Szombathelyen, megválasztása után pedig frakcióvezető lett.

Szerinte ezt hívják korrupciónak: ha valaki politikusnak áll, akkor úgy gondolja, mindent megtehet. Úgy folytatta: miután az ügyvéd lebukik, a baloldal nem azt mondja, hogy nézzük meg a nyomozás eredményét. Olyan mondatokat ejtenek el, mint Ujhelyi István MSZP-alelnök, európai parlamenti képviselő: Czeglédy Csaba veled vagyunk – közölte.

Megjegyezte: „lehet, hogy együtt lesznek egyszer”, ha a bűncselekmény megáll és bíróság elítéli Czeglédy Csabát, akkor ezekért a mondatokért felelni kell.

Németh Szilárd úgy összegzett: az MSZP és a DK „legbizalmibb ügyvédjéről” van szó, mert „a két nagy halat”, Botka Lászlót, az MSZP miniszterelnök-jelöltjét és Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt, a DK miniszterelnök-jelöltjét, „Jumpin’ Jack Flashét” védte.

A plakáttörvényre vonatkozó kérdésre a Fidesz frakcióvezető-helyettese azt mondta, aki megszavazza a pénteki rendkívüli parlamenti ülésen az államfő által visszaküldött törvényt, az tiszta közéletet akar. Aki nem támogatja, az a fekete pártfinanszírozásban érdekelt – mondta.

Németh Szilárdot kérdezték arról is, hogy sajtóhírek szerint lezárták a Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház 3-as számú belgyógyászati osztályát, mivel tömegével mondtak fel a dolgozók, hogy a közelben most nyílt bútoráruházban dolgozhassanak.

A kormánypárti politikus azt mondta, telefonon beszélt a kórház főigazgatójával, aki azt mondta neki, hogy a hír nem igaz, nem történt tömeges felmondás. Lehet, hogy van egy-két ember, aki úgy gondolta, hogy az IKEA-ban jobb helye lesz, mint a kórházban – tette hozzá.

Elmondta, a betegellátás jobbítása érdekében folyamatos és tervezett felújítások zajlanak, ez a mostani bezárás is amiatt történt. A kórháznak 1249 ágya van, ennek négy százalékát, a 3-as belgyógyászati osztály 267 aktív, 259 krónikus ágyából 42-t érint a felújítás – közölte.

Azok a kórtermek vannak bezárva, ahol megkezdődik a festés, a nyílászárócsere – magyarázta.

Kérdésre elmondta azt is, hogy szerinte a civiltörvény ki fogja állni az alkotmányosság próbáját.

MTI