Czeglédy Csaba szerint jogilag helytelen döntést hozott a Nemzeti Választási Bizottság pénteken, amikor a mentelmi jogát felfüggesztette. 
 


Fotó: MTI, archív, illusztráció

A szombathelyi önkormányzati képviselő (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) , független országgyűlési képviselő-jelölt  a testület ülése után újságíróknak úgy fogalmazott: a döntésen nem lepődött meg. Nem tartotta helyesnek a választási bizottság döntését, úgy értékelte: egy egyértelműen kényszerintézkedéssel fenyegetett ellenzéki képviselő esetében annak kellett volna helyt adni, hogy választójoga, illetve a szombathelyi választóknak az a joga, hogy rá szavazhassanak, ne csorbuljon. 
    
Jelezte, hogy nem kívánja a büntetőeljárást „megúszni”, nem érdeke az eljárás akadályozása. Hozzátette: az az álláspontja, hogy eddig jogtalanul tartották fogva, és erre az NVB mostani döntésével továbbra is lehetőséget ad.
    
Szerinte az előzetes letartóztatás egyik legfőbb oka az volt, hogy a szökésétől tartottak. Mint mondta, annál jobban, mint hogy jelen volt a bizottság ülésén, és kiállt a sajtó elé nem tudja demonstrálni, hogy nem kíván elszökni. 
    
Megjegyezte: a büntetőeljárásról szóló törvény alapján nem lehet ugyanabban az ügyben valakit kétszer őrizetbe venni, és kíváncsian várja ebben az ügyben hogyan fogják „teljesen törvényellenesen” az újbóli előzetes letartóztatását indítványozni. 
    
Szerinte a mostani kormánypártoknak van félnivalója attól, hogy szabadlábon van, az elmúlt hónapokban több olyan ügy került volna nyilvánosságra, ami teljesen más színben tüntetné fel a Fidesz és a KDNP képviselőit a választók előtt. A büntetőeljárás és a letartóztatása a 2018-as választásokkal állt összefüggésben – jelentette ki, hozzátéve: áll a büntetőeljárás elé, megfogja tudni védeni magát. Közölte: részt kíván venni a választásokon és Szombathelyen a mandátumot meg is kívánja nyerni. 
    
Arról, hogy kíván-e fellebbezni, azt mondta: van jogorvoslati lehetőség, szemben az NVB álláspontjával. Jelezte: hétvégén a Kúriához kíván fordulni az ügyben. 
    
Czeglédy Csaba újságírói kérdésre azt mondta: még nem találkozott Gyurcsány Ferenccel, a DK elnökével, szerinte erre hétfőn sor kerülhet.
    
Saját magát baloldali érzelműként, félig MSZP-sként, félig DK-sként, utalva a DK kiválásra, „elvált szülők gyermekeként” jellemezte. Mint mondta, ő jelen pillanatban is MSZP-tag, bár tagságát felfüggesztette, mielőtt indult volna. Azzal ugyanis senkinek nem akart problémát okozni, hogy az MSZP vagy a DK színekben méreti meg magát – jegyezte meg.
    
Arra az újságírói kérdésre, hogy hol van az a pénz, amit nem fizetett ki a diákoknak, azt mondta: ha nem akadályozták volna meg cége működését nyáron, akkor az a száznál kevesebb ember, aki nem kapta meg a bérét, már rég hozzájutott volna. Szerinte az a legócskább hazugság volt, hogy több ezer károsult lenne. Sem neki, sem munkatársainak nem volt szándéka arra, hogy az emberek ne kapják meg jogos juttatásukat – tette hozzá. Az a több tucat ember, aki a családtagjaival, vagy cégével felvette a kapcsolatot, az ősszel megkapta a bérét. Szavai szerint az ő felelőssége a történtekben az, hogy amikor elindították több ezer ember bérének kifizetését, nem volt meg még a fedezet, hogy mindenkinek elmenjen a juttatása. 
    
Arra a felvetésre, hogy Ausztriában vannak-e további aranyrudak közölte: az ügyészség nagyon kiterjedt vizsgálatot folytatott Ausztriában, milyen titkos és rejtett vagyona van, de a széfen kívül semmit nem találtak. Kijelentette: sem Magyarországon, sem külföldön semmilyen vagyont nem rejteget. 
    
További kérdésre közölte: eddig nem érintett településekre vonatkozó Elios-, illetve OLAF-anyagok vannak a birtokában, ezeket a hétvégén tanulmányozza és eljuttatja a sajtónak.

(MTI)