Dávid harca Góliáttal

A maréknyi magyar programozó által létrehozott, debreceni székhellyel bejegyzett Hundub neve a „hungarian” (magyar) és a „dub” (felirat) szavak összepárosításából jött létre. Előbbi nem szorul magyarázatra, utóbbiról pedig az üzemeltetők azt írják, hogy kettős jelentéssel bír: „Egyrészt egy ősi magyar szó, jelentése »méhkas«, amely a jól szervezett hálózatba tömörülő résztvevőket szimbolizálja, ugyanakkor a filmek világában a »hundub« magyar hangot is jelent.”

Pál Csabának, az oldal ötletgazda-ügyvezetőjének a nyilatkozata szerint a Hundubot elsősorban az hívta életre, hogy túl nagyra nőttek már a cégek, amelyek a világméretű közösségimédia-hálózatokat működtetik, és ezért úgy gondolják, hogy bármit megtehetnek. Ezzel szemben a magyar portál a szabadság és a demokrácia pártján áll, nem alkalmaz semmilyen politikai cenzúrát, ugyanakkor arra kérnek a tulajdonosok minden felhasználót, hogy tartsák be a hatályos magyar törvényeket. Így fenntartják a jogot arra, hogy a tiltott önkényuralmi jelképeket vagy például az állatkínzást tartalmazó posztokat eltávolítsák, a hozzáférést korlátozzák, és akár a hatóságokat is értesítsék.

A Hundub hálózatába a határon túl élő magyarokat is szeretnék bevonni, így célközönségként Nagy-Magyarországot jelölték meg. Ez bőven elég volt ahhoz, hogy LMP korábbi társelnöke, Hadházy Ákos, jelenleg független országgyűlési képviselő facebookos posztjában „mélymagyar pótfészbukot” vizionáljon, meg a Facebook Magyarországról való kitiltását.

Hogy kapcsolódik-e bármiféle ideológiai szándék a portálhoz, az oldalon való böngészésünk során nem derült ki. Hacsak az nem számít politikai állásfoglalásnak, hogy a regisztráció során az önmeghatározásunkkal összefüggésben mindössze két nem, a férfi és a nő közül választhatunk, ellentétben a Facebookkal, ahol a „nem bináris” „társadalmi nemek” kimeríthetetlen gyűjteménye tárul elénk.

Ami a dizájnt illeti, első ránézésre úgy tűnik, hogy nem vállaltak túl nagy kockázatot a fejlesztők. A Hundub nemcsak külsőre, hanem a tevékenységi köröket tekintve is hasonlít Facebookhoz, pontosabban inkább a szintén a Facebookot másoló orosz Vkontaktéhoz: saját profilt hozhatunk létre, lehet ismerősökkel csevegni, fotókat, videó­kat feltölteni, csoportokat alakíthatunk, eseményeket kreálhatunk. Szembetűnő különbség azonban, hogy a felhasználók cikkeket írhatnak, amely külön rovatban jelenik meg az oldalon. Gyakorlatilag bárki bármiről megoszthatja a gondolatait, nem olyasmi bejegyzésben, mint a konkurens oldalon, hanem blogposzt formájában.

A másik újdonság, hogy minden egyes poszt, kedvelés vagy komment után kapunk egy-egy pontot, majd ezeket összegyűjtve részt lehet venni a közösségi oldal nyereményjátékában – reményeik szerint ezzel is újabb felhasználókat becsalogatva.

Látható, mindent megtesznek a fejlesztők azért, hogy a Facebook alternatívája legyen a Hundub. Nem egyszerű a feladat, hiszen a 2019-es adatok szerint a magyarok több a mint fele regisztrált az oldalra, azaz nagyjából öt és fél millióan. Sokak szerint ugyanis a Facebookot éppen nemzetközisége tette népszerűvé, korántsem a valós kapcsolatok építése. Nehezíti mindemellett a versenyt az is, hogy a Face­booknak már számos tőkeerős nemzetközi konkurense is akad (mint például a TikTok), amelyek felhasználóinak egy része – jellemzően a fiatalabb generációkból – már aktívabb ezeken az oldalakon, mint a Face­bookon. Fejlesztésük multinacionális és/vagy állami segédlettel dollármilliókból történik, ellentétben a magyar ötletgazdák szűkös anyagi erőforrásaival.

A kezdetek

A Hundub nem az első fecske. A 2000-es évek elején, tehát az amerikai techcégek globális közösségi oldalainak előretörése előtt már pezsgő élet folyt a magyar digitális térben. Ráadásul a korai magyar közösségi média időszakában az internetezés még olyannyira nem volt elterjedt, hogy az államnak és más szervezeteknek kifejezetten népszerűsíteniük kellett.

A legelső és egyben legnépszerűbb magyar közösségi portál a 2002-ben létrehozott WiW, majd később iWiW néven futó weboldal volt, tagjainak száma 2008-ban már meghaladta a négymilliót. Az iWiW sikerén felbuzdulva Magyarországon is gombamód kezdtek szaporodni a különböző hálózatok, így 2006-ban elindult myVIP, fénykorában több mint hárommillió felhasználóval, majd követte a Barátikör.hu és a Milgram.hu. A 2008-ban debütáló Face­book magyar felülete gyorsan felülmúlta hazai riválisait, így ezek 2014-re érdeklődés hiányában megszűntek vagy inaktívvá váltak.

– A korai felhasználóknak egyszerűen nem volt más alternatívájuk, viszont amint jött egy új, funkcionálisan nagyjából hasonló szereplő, stabilabb technikai megoldásokkal, újításokkal, nemzetközi nyitottsággal, gyorsan átpártoltak – mondja lapunknak dr. Tóth János József, a Kodolányi János Egyetem oktatója.

Az évtized második felében az általános sávszélesség-bővülésnek és az adatforgalmi, nethozzáférési díjak csökkenésének köszönhetően a szöveges és a képi tartalmak mellett előretörtek a videók és élő közvetítések. Amikor pedig a mobiltelefon egyszerű technikai eszközből személyes fétistárggyá vált, a felhasználók aktívabbak lettek, egyre több időt áldozva az új virtuális közösségekre, és egyre erősebben kötődve hozzájuk.

– A magyar közösségi oldalaknál a felhasználók közti kapcsolatok is jellemzően máshogy alakultak ki. Míg a myVIP-en és az iWiW-en inkább a már meglévő, való világbeli kontaktusok jelentek meg, a Face­bookon kezdettől sokkal nagyobb szerepe volt a valós emberi kapcsolatok nélkül létrejövő, virtuális ismeretségeknek, ami sokkal dinamikusabb bővülést tett lehetővé – mondja Tóth János József. Hozzáfűzve: lényeges változás történt a tekintetben is, hogy ma már nem a felhasználók fogyasztják a közösségi médiát, hanem inkább a közösségi média fogyasztja őket, illetve a tevékenységeik adatait.

Digitális szuverenitás

Az online világon belül a közösségi média egyre nagyobb részt kap a reklámköltésekből, és tartalmaival egyre jobban képes alakítani a felhasználók véleményét is, hiszen az emberek nagy része mindinkább innen tájékozódik a világ történéseiről. A közösségi média növekvő problémát jelent a tájékoztatás hagyományos szereplőinek is, ideértve az objektivitásra törekvő újságírást és a centralizált, értékvezérelt (például állami vagy egyházi) tájékoztatást.

– A közösségi média a hagyományos professzionális tájékoztatást nem annyira kiszorítja, mint inkább átalakítja és lenyeli. Eközben természetesen kisebb-nagyobb befolyást és irányítást is szerez felette, hiszen például lehet, hogy egy állami szereplő nem építhet olyan társadalmi diskurzusokat, nem mesélhet pont úgy, pont olyan történeteket, amilyeneket az érdeke épp megkíván – többek közt a közösségi média tőle független rendező algoritmusainak és a történeteihez fűzött különféle felhasználói visszajelzéseknek köszönhetően, amelyek az eredeti üzenettel egy időben láthatók – mondja Tóth János József.

A nemzeti szuverenitásnak a globalitás korában egyre több kihívással kell szembenéznie, és a Facebooktól függetlenül egyre gyengül, még a hagyományosan nagy és erős államok esetében is. Vannak persze, akik azt gondolják, hogy nem is létezik ma már ilyen, vagy legalábbis nem valósítható meg. Erre utalt legutóbb Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője is, amikor Boris Johnsonnak, az Egyesült Királyság miniszterelnökének megüzente, hogy „a mai világban nincs nemzeti szuverenitás, még Európa nagy országai számára sem. Globalizált világban élünk.”

A digitális tér és az online média azért része ezeknek a kihívásoknak, mert segítségükkel hatékonyan, egy adott állam határain kívülről is bele lehet szólni annak belügyeibe. Tóth János József szerint ez történhet közvetve is, tehát például a külföldön megalkotott tartalmak által befolyásolt lakosság később saját maga is elkezdhet mondjuk olyan politikai vagy kulturális megnyilvánulásokat gyártani, amelyek idegen érdekeket szolgálnak. Kifejezetten a közösségi médiáról szólva pedig: az amerikai platformok eleve a működésükben hordoznak olyan, jellemzően angolszász demokráciafelfogáshoz köthető értékeket, mint a decentralizáltság, egyenlőség és szólásszabadság, amelyek mondjuk egy közel-keleti autoriter államnak vagy a kínai kommunistáknak több mint nemkívánatosak, hiszen a stabilitásukat ebben a formában alapvetően veszélyeztetik.

Maga Mark Zuckerberg is egyfajta társadalmi missziót fogalmazott meg, miszerint a Facebook küldetése, hogy a világot „nyitottabbá” és összekapcsoltabbá tegye, vagyis a platform alapítói és a mindennapi vezetés szándékai szerint is politikai értékeket hordoz és azok átalakítását mozdítja elő. És még csak ehhez jönnek hozzá a felhasználók által előállított politikai és kulturális tartalmak, illetve a cenzúra.

Nem véletlen, hogy az állami önrendelkezést komolyan vevő, de emellett autoriter államok sok erőforrást áldoznak jogi, technikai és társadalmi biztosítékokra, pl. tűzfalak felállítására, weboldalak és a netes forgalom automatikus és kézi ellenőrzésére, normál felhasználóknak álcázott fizetett diskurzusépítőkre, illetve az internetes hálózat teljes lekapcsolhatóságának és a külföldi gyökérszerverektől való függetlenítés technikai lehetőségeinek megteremtésére. Emellett olyan alternatív közösségimédia-hálózatokat is működtetnek vagy támogatnak, mint a kínai WeChat (Weixin) vagy az orosz Vkontakte.

A szakember szerint Magyarország ugyan nem autoriter állam, de ha meg akarná kísérelni e téren az állami szuverenitás erősítését, a technikai hátteret valószínűleg képtelen lenne hozzá megfelelő hatékonysággal kiépíteni. Ennek ellenére van még mozgástere a saját területén belüli működés jogi szabályozásában, a központi diskurzusépítésben, az ehhez felületet biztosító oldalak létrehozásában, illetve azok látogatottságának növelésében.

Lehet-e vonzó az alternatíva?

A szakember szerint a Hundub perspektívái erősen korlátosak. Alternatív nyilvánosság aligha épül ki rajta keresztül, mivel nagyon kevesen lesznek, akik a Hundubon tevékenykednek, de a Facebookon nem, és nagyon sokan fogják továbbra is a Face­bookot használni, miközben a Hundubot egyáltalán nem. Arra is kevés az esély, hogy a Facebook magyar felhasználói nagy számokban kezdjék meg a Hundubra való átköltözést, mivel azzal hosszú évek során kiépített profilokat és kapcsolati hálókat kellene hátrahagyniuk, amikhez funkcionálisan és érzelmileg is kötődnek.

– Kérdés, hányan lesznek azok, akik mindkettőt használni fogják. A Hundub viszonylag könnyen abban a helyzetben találhatja magát, hogy elsősorban olyan tartalmaknak lesz a gyűjtőhelye, amiket a Face­book nem fogad be vagy kitilt. Itt nem az alkalomszerű vagy véletlen tiltásokra kell gondolni, azok nem frusztrálják annyira az átlagos felhasználót, hogy alternatívát keressen. Arról van inkább szó, amikor valaki rendszeresen ütközik moderálási elvekbe – fejti ki Tóth János József.

A szakember úgy véli, ahhoz, hogy a Hundubnak bármiféle szerepe legyen a társadalmi polarizációban, vagy véleménybuborékokat tudjon kialakítani, az kellene, hogy a magyar társadalom egy jelentős szelete, legalább a negyede használja fő tájékozódási és kapcsolattartási forrásként. Ám erre kevés esélyt lát. A Hundub fő vonz­ereje így inkább az ellenállási, ellenkulturális potenciál. A lázadók viszont leginkább önmagukat rekesztik ki a társadalomból.