A képek 2017-ben készültek.
Hirdetés

Gajda Péter 17 éve vezeti Kispestet, ez idő alatt épült ugyan új intézmény, de több óvoda és bölcsőde kétségbeejtő állapotba került, ahogy néhány régi felvételen is jól látszik. A Magyar Nemzet birtokába jutott hangfelvételen Lackner Csaba XIX. kerületi MSZP-s önkormányzati képviselő Kránitz Krisztiánról, a kispesti vagyonkezelő (Vaműsz) igazgatójáról beszél:

„Lenyúlt rólam a Kránitz 12 millió forintot úgy, hogy semmi köze nem volt hozzá. Odamentem a Gajdához, és megmondtam neki, hogy figyelj, az embered kicsit szemtelen, és nem tudom, hogy neki miért kéne adnom. Azt mondta a Péter, tudod, milyen a Krinyó, szemtelen, én sosem voltam olyan éhes, mint ő, döntsd el te, hogy adsz neki vagy sem. Somogyi nem akart neki adni. Rendben, elraktuk magunknak a pénzt, majd az utolsó pillanatban a Somogyi kitalálta, hogy ő mégis akar magának még munkát szerezni, és mégis adjuk oda a Kránitznak a pénzt. Utolsó pillanatban, jól van, kivettem a milliókat a zsebemből, és b…meg, odaadtuk neki. Tudod, hogy adtuk oda? Bent az irodában elvette, és így vette el: megköpködte, hogy tök jó, ezért megdolgoztam. Csak azért, hogy befogja a pofáját. Utána odamentem a főnökhöz, hogy van az, hogy a Krinyónak 12 milliót kell adni, neked meg csak hármat. Hogy van ez? Utána behívta magához, volt ott utána egy kis perpatvar meg csetepaté, hangzavar, de úgy jött ki, tudod jól, hogy milyen a Krisztián, lehet, hogy egyszer utoléri a vég, mert éhes. Mondom, jó, főnök, akkor ezt a pénzt így rászántuk, rendben, akkor érje utol a vég” – mesélte Lackner Csaba a hangfelvétel tanúsága szerint.

A kispesti vagyonkezelő igazgatója, Kránitz Krisztián a Magyar Nemzet birtokába került hangfelvételek alapján telhetetlen pénzéhsége miatt veszett össze párttársaival. „Krinyó nem nagy tudású ember. A pénzzel mindenki tud bánni, a tíz százalékkal mindenki tud bánni” – mondta Lackner Csaba. A hangfelvételen egy eddig azonosítatlan személy is csatlakozott a beszélgetéshez. Ezt mondta: „Nem tíz százalék, hanem Miszter Negyven Százaléknak hívták, amikor az önkormányzatnál dolgoztam.” Az egymilliárd forintos hitelfelvétel a beszélgetőfelek szerint a „Mr. Negyven Százalék” által vezetett Vaműszön (Kispesti Vagyonkezelő Műszaki Szervezet) ment keresztül. Senki sem sajnálta tőle – hallható a hanganyagokon…

Dódity Gabriellától, a Fidesz–KDNP-képviselőcsoport frakcióvezetőjétől megtudtuk, hogy Kispest önkormányzatának baloldali többségű képviselő-testülete még 2017-ben határozott úgy, hogy újabb egymilliárd forint hitelt vesz fel. A hitelfelvételről szóló előterjesztésében nem volt kikötve a hitel felhasználási célja, és a hitelfelvétel elköltésének tárgyalásakor szóban sem fejtették ki, pontosan mire kell a pénz, csak a piac felújítása, a Köki melletti terület megújítása és még néhány általános igény hangzott el szóban. Dódity Gabriella végigjárta a kerület óvodáit, és megállapította, hogy a többségük siralmas állapotban van, ezért a Fidesz–KDNP-frakció azt javasolta, fordítsák az összeget a bölcsődék és óvodák felújítására.

Az óvodákban a villamos hálózat több helyen nem bírta a terhelést, a vizesblokkok állapota aggasztó, a vízvezetékrendszer elavult, több intézményben nem volt hideg vagy meleg víz, a falak beáztak, a szekrények mögött penészfoltokat és beázásnyomokat lehetett látni, töredezett csempéket és járólapokat, eldugult lefolyókat, az udvarokon törött játékokat. Végletekig lepukkant, több helyen kinyithatatlan, beszögelt ablakokat. De ez még nem minden.

–  Sok helyen panaszkodtak arra is a vezetők, hogy rendkívül kis összegből kénytelenek gazdálkodni, és nem jut elég pénz játékokra és fejlesztőeszközökre. Legtöbb helyen a szülők és az intézmények mellett működő alapítványok segítettek az önkormányzat helyett. Ezért javaslatot tettem arra is, hogy minden intézmény kapjon játékokra egy-egy millió forintot, de javaslatunkat a baloldali képviselők elutasították – mondta a Demokratának Dódity Gabriella képviselő. – Emellett határozott kérésünk volt az önkormányzat vagyonkezelőjéhez, hogy a kisebb karbantartási-felújítási munkálatokat a lehető legrövidebb időn belül végezzék el, és ne fordulhasson elő olyan helyzet, hogy hosszú hetek telnek el a cselekvésig a meghibásodott fűtési rendszer bejelentése után. Mint ahogyan azt sem tartjuk elfogadhatónak, hogy legyen olyan illemhely a gyermeknevelési intézményekben, ahol nincs vécédeszka. Ez ugyanis már nem forrás, hanem odafigyelés, tenni akarás kérdése – tette hozzá Dódity Gabriella.

Utóbbiból sem jut elég az intézményeknek. Előfordult ugyanis, hogy kilenc hónapon keresztül nem működött a vécék egy része a Zrínyi utcai Mese-vár óvodában. A gyerekeknek sorba kellett állniuk, sokszor bepisiltek, miután 24 kisgyermek kellett hogy osztozzon a két használható mellékhelyiségen. Délután pedig a szülők hazavihették kis zacskóban a pisis ruhákat. A Fidesz–KDNP átcsoportosított volna húszmillió forintot a legszükségesebb feladatokra az önkormányzat több mint 120 milliós kommunikációs keretéből, de Gajdáék leszavazták. Végül a szülők javították meg a vécéket az önkormányzat helyett.

Most pedig épp az Árnyas Óvoda Vonás utcai intézménye udvarán álló odvas fa borzolja a kedélyeket. A szakértő szerint életveszélyes. Erről hónapokkal ezelőtt írták meg az első levelet a szülők a városvezetésnek és a vagyonkezelőnek, panaszukat a közösségi oldalon is közzétették, mindhiába. A veszélyes fát azóta sem vágta ki senki. Emellett több játék is használhatatlan az udvaron hosszú ideje, annak ellenére hogy egy részüket a vagyonkezelő úgymond „megcsináltatta”. A csúszda egyik oldala például nincs rögzítve, szabadon lifeg. A „felújított” hintának pedig csak az állványa került vissza, maga a hinta nem, így a gyerekek továbbra sem tudják használni.

A szülők szerették volna azt is elérni, hogy megszűnjön az állandó por az óvoda udvarán, ahol a gyermekeik játszanak, ezért több évvel ezelőtt közösen vásároltak annyi biztonságos gumitéglát, amellyel szinte az egész udvart be lehetett volna borítani. A Kránitz Krisztián vezette vagyonkezelő azonban évek óta nem végezte el ezt a munkát. Korábban a szülők azt is felajánlották, hogy ők gondoskodnak a gumitéglák lerakásáról, de az önkormányzat különböző uniós szabályokra és szakszerűségre hivatkozva nem engedélyezte. A gumitéglák, amelyek mindmáig ott állnak az óvoda udvarán, mára tönkrementek. Az önkormányzat azt írta a szülőknek, hogy azokat már nem is lehet lerakni… Biztos, hogy ezt akarta Kispest népe?