Deák Dániel a beoltottsági adatok kapcsán elmondta, a magyar oltási program rendkívül hatékony, Magyarország továbbra is a
gyorsan oltó tagállamok közé tartozik az EU-n belül, az EU azonban jelentősen le van maradva a fejlett világ sok országához képest. Kiemelte, a Pfizer kereskedelmi gyakorlatára az EU szinte valamennyi tagországa panaszkodik és nagyon sok országban, így például Olaszországban, Csehországban, Ausztriában és Szlovákiában is megbicsaklott a tömeges oltás, valamint az EU valamennyi tagországában akadozik az ellátás az elhibázott brüsszeli beszerzések miatt.

Hirdetés

Emiatt az Európai Unió jelentősen lemaradt a beoltottság mértékét tekintve több fejlett országtól is, amelyek lényegesen sikeresebb beszerzési politikát folytattak – mondta. A január 22-én reggel 9 órakor elérhető adatok alapján Izraelben már a lakosság közel 40 százaléka megkapta a koronavírus elleni oltást, de az Egyesült Arab Emírségekben is már közel az emberek negyede be lett oltva. Szintén jóval sikeresebb vakcinabeszerzési politikát folytatott Bahrein, ahol már közel 9 százalékos az oltottsági szint, de hasonlóan magas az arány Európai Unióból nemrég távozott Egyesült Királyságban is.

Az Európai Unió egyik fontos versenytársa, az Amerikai Egyesült Államok is lényegesen jobban áll, ott már 100 emberből 5 megkapta a védőoltást. Az Európai Unióban ez a szám jelenleg a kettőt sem éri el – sorolta az adatokat Deák Dániel.

Magyarország gyorsan használja fel a rendelkezésre álló oltásokat, a védőoltások tavaly decemberi megérkezése óta a leggyorsabban oltó uniós tagállamok között helyezkedik el hazánk – szögezte le a XXI. Század Intézet vezető elemzője. Hangsúlyozta:

több nyugat-európai országban ezzel szemben kudarcot vallott az oltási program, Belgiumban, Hollandiában és Franciaországban is komoly problémák voltak.

A magyar kormány is osztja azt az álláspontot, hogy az EU által letárgyalt megoldások túl lassúak, ezért nemzeti hatáskörben gyorsítaná fel a hazai oltóanyag-ellátást, Gulyás Gergely pedig arról beszélt, hogy az Európai Bizottság lassúsága gátolja a tömeges oltás megkezdését – emlékeztetett Deák Dániel. Hozzátette, Németország mindeközben támogatást biztosít Oroszországnak az új típusú koronavírus ellen Oroszországban kifejlesztett Szputnyik V oltás európai uniós engedélyeztetéséhez.

Korábban írtuk


Kiemelte azt is, hogy Sebastian Kurz és további három uniós kormányfő – a dán Mette Frederiksen, a görög Kiriákosz Micotákisz és a cseh Andrej Babis – levelet intézett Charles Michelhez, az uniós tagállamok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnökéhez, hogy minél gyorsabb legyen a vakcinák engedélyeztetése. „Véleményünk szerint az Európai Tanácsnak csütörtökön határozott jelzést kell adnia az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) felé annak biztosítása érdekében, hogy az oltóanyagok engedélyeztetési eljárása – nemcsak az Oxford/AstraZeneca, hanem minden más, a jövőben bejelentkező gyógyszergyártó cég esetén – olyan hatékonyan működjön, amennyire ez lehetséges – idézte a levelet a vezető elemző.

Ennek az európai törekvésnek megfelelően Magyarország tárgyal Oroszországgal és Kínával is a vakcinák kapcsán,

Szijjártó Péter sikeres tárgyalásainak köszönhetően – a mai bejelentés alapján – pedig Oroszországból nagyszámban érkezik oltóanyag hamarosan Magyarországra.

Deák Dániel szerint mindezek fényében kijelenthető, hogy a magyarországi baloldal ismét ideológiai és politikai okokból támadja az orosz és kínai vakcinákat, ráadásul nem is a magyar kormánnyal, hanem gyakorlatilag az összes meghatározó európai vezetővel szálltak vitába,

hiszen Európában mára mindenki azt akarja, hogy a lehető legtöbb forrásból érkezzen vakcina.

Az elemző szerint a baloldal ezzel a magatartással saját maga alatt vágja a fát, a járvány első hullámát követő időszakhoz hasonlóan most is a társadalmi támogatottságuk csökkenése várható.