Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt (szerk., archív)
Hirdetés

Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester az előterjesztéssel kapcsolatban utalt rá, hogy Debrecenben az elmúlt években olyan gazdaságfejlesztési program kezdődött, illetve valósult meg, amely a magas hozzáadott értékre épül, és számos technológiai iparág is betelepült a városba.

A polgármester szerint ha Budapestnek nem szívügye ez a beruházás, „Debrecen, az ország másik fővárosa, prioritásként kezelheti ezt a lehetőséget”.

Debrecen jövője az innovatív, magas hozzáadott értéket képviselő iparágak fejlődésére épül, ezért a város „kinyilvánítja azon szándékát, hogy a Magyar Innováció Háza létrehozása érdekében együttműködik Magyarország kormányával, és Debrecen közigazgatási területén a beruházás megvalósításához megfelelő helyszínt biztosít” – ismertette a határozatot a polgármester.

A közgyűlés 30 igen szavazattal, egy nem és egy tartózkodás mellett az előterjesztést elfogadta.

Ugyancsak kinyilvánította a testület azt a szándékát, hogy „közreműködik a 2023. évi IAAF Atlétikai Világbajnokság lebonyolításában, és kezdeményezi hogy annak a helyszíne Debrecen legyen”.

Papp László emlékeztetett rá, hogy a városban az elmúlt húsz évben különféle sportágakban több mint ötven nagy versenyt, köztük világ- és Európa-bajnokságokat rendeztek meg sikeresen.

Debrecen szakmailag és szervezetileg is felkészült arra, hogy részt vegyen az atlétikai világbajnokság megrendezésében – tette hozzá Papp László.

A közgyűlés 30 igen szavazat és két tartózkodás mellett fogadta el a határozatot, és mindkét esetben felhatalmazta a polgármestert az előterjesztésekkel összefüggő tárgyalások megkezdésére.